Az elköteleződés esete a banánhéjjal

Interjú a házasság hete apropójából

Csillogó szemmel mesélnek férjeikről – pedig nem ma volt az esküvőjük! –, és világosan látszik: nemcsak hirdetik, de meg is élik, hogy a házasság életre szóló szövetség. Az elköteleződés lényegéről és buktatóiról a házasság hete apropójából beszélgettünk Néma Attiláné Ellával, a Parázs Pasztorális Központ koordinátorával és Fodorné Ablonczy Margit (Mitka) református lelkész-családterapeutával, a LelkesítŐ Ökumenikus Családterápiás Műhely alapítójával.

Bezár vagy kinyit?

„Az elkötelezett szerelem ünnepe” – hirdeti a házasság hete plakátja, így adja magát, hogy az elköteleződés fogalma felől közelítsük meg a témát.

– Ha valaki mellett elkötelezem magam, azzal lemondok számos más lehetőségről. Ez mindenképpen dilemma, hogy érdemes-e. Ugyanakkor, ha egy döntés kizár minden más eshetőséget, az egyben megnyitja azt az egyetlen egy utat is, amely e nélkül nem mélyülhetne, nem teljesedhetne ki – magyarázza Néma Attiláné Ella, aki a férjével közösen rendszeresen tart párkapcsolati tréningeket.

Az elköteleződés szó valóban kelthet bennünk negatív asszociációkat, a „kötél” szó miatt Fodorné Ablonczy Margit (Mitka) mégis elsősorban azt a jelentéstartományt szeretné hangsúlyozni, amely a „biztonságban lét”-re utal, például amikor a járda mentén kifeszítve attól óv meg minket, hogy lelépjünk a forgalmas úttestre.

– Ha pedig a bibliai „hármas kötelékre” gondolunk, akkor az pláne nem a megkötözésről, mint sokkal inkább az összefonódásról szól „Istennel hármasban”, amelyre bátran hagyatkozhatunk! – teszi hozzá a családterápiával is foglalkozó református lelkésznő.

 

Nem csak egy papír!

Visszatérő szólam a házasságkötés kapcsán, hogy de hát az csak egy darab papír. Még a jegyesoktatásokon is gyakran felteszik a kérdést a párok, mégis mi fog változni attól, hogy egy anyakönyvvezető, majd pedig egy pap, lelkész előtt igent mondanak egymásnak.

Elláék ilyenkor azzal „dobják vissza” a labdát a frigy előtt állóknak, hogy tőlük függ, hogy semmi nem változik – vagy pedig minden megváltozik.

– Az esküvővel kimondott tény lesz az, amit addig csak a szívükben őriztek – fogalmaz. – Egy olyan objektív valóság jön létre általa mind jogilag, mind Isten előtt, amelynek vannak következményei. A fogadalom erőt ad és védelmet jelent a nehéz helyzetekben.

Az egymásra nézés, egymáshoz viszonyulás kapcsán Mitka azzal a hasonlattal él, hogy nem mindegy, hogy egy telekre csak úgy odaállok, és használom, vagy hivatalosan is megvásárlom, és a nevemre íratom. Ő is áldotta meg olyan fiatal pár házasságát, akik nyolc év együttélés után szánták el magukat az esküvőre, és voltak kétségeik a ceremónia szükségességét illetően.

– A szertartás végeztével, a templomból kifelé menet súgva kérdeztem a vőlegénytől, hogy érez-e valami különbséget. Ő teljes komolysággal rám nézett, a vállára mutatott, és azt mondta: „Ide tetted a feleségemet” – emlékszik vissza az esetre. – Azt hiszem, ez a házasság többlete: hogy innentől kezdve felelős vagyok a másikért, és ő is felelős értem. Ettől lesz nemcsak egy papír, hanem igazi életre szóló szövetség.

 

Apropó, kétségek

Az egyházi esküvőt megelőző jegyesoktatáson (is) számos kérdés felmerül, felmerülhet a párokban. A célszerűen előkerülő dolgok mellett – hogyan válhatnak valóban önálló családdá, miként érinti a házasságkötés a szüleikkel való kapcsolatukat, hogyan kezeljék majd a konfliktusokat és így tovább – annak a bizonytalanságnak is gyakran hangot adnak, hogy mi lesz, ha elmúlik a lángolás, illetve hogy nem fogják-e megunni egymást.

– Igyekszünk megnyugtatni őket – mondja Ella. – Meggyőződésünk szerint tarthat örökké a szerelem – még ha az intenzitása természetes módon hullámzik is időnként –, egy kapcsolat mindig lehet szebb és jobb, mint az elmúlt évben volt, lehet fejleszteni, meglátni benne a lehetőséget. A másik megunásától pedig azért nem kell tartani, mert mindannyian folyamatosan változunk, és más emberek leszünk öt, tíz, tizenöt év múlva, mint vagyunk most.

Vannak persze olyan párok, akik teljes magabiztossággal „jelentkeznek be” az esküvőre, és a jövővel kapcsolatban sincsenek félelmeik. Hogy a jegyesoktatás során ilyenkor is a mélyre kell menni, azt Mitkában egy keserű élmény erősítette meg: elvált egy olyan pár, amelynek tagjait korábban ő eskette. Bár tudta, hogy a döntésük felelőssége nem őt terheli, onnantól mégis azon gondolkodott, vajon ő mit nem mondott el nekik, mit nem tett be a képzeletbeli batyujukba, hogy szükség esetén ott legyen a kezük ügyében. Azóta sokkal több dologra kérdez rá, nem ritkán meg is ríkatva ezzel a párt.

– Kiemelt figyelmet szentelek a két család történetének – magyarázza –, három nemzedékre visszamenően rajzoltatom fel a kapcsolatok rendszerét. A genogram segít rácsodálkozni, ki milyen mintákat hoz, akár csak a párkapcsolatok kialakulására vonatkozóan, akár általában is a nehézségekkel való megküzdés tekintetében.

Ez már csak azért is fontos, mert míg a házasság intézménye évszázadokon keresztül egyben tartotta a párokat – függetlenül attól, hogy működött-e a kapcsolat vagy sem –, addig a mai fiatalok egy jelentős része elvált szülők gyermeke (sőt elvált nagyszülők unokája), akik „próba – szerencse” alapon vágnak neki a házasságnak, mondván: legfeljebb felbontják azt…

 

Bármi lehet „banánhéj”

Amikor arról kérdezzük őket, mire érdemes az első perctől kezdve figyelni, mint tipikusan olyan dologra, amelyen elbukhat egy kapcsolat, Ella úgy felel, tulajdonképpen az egész élet egy banánhéj, és bármin el lehet csúszni. Mint mondja: minden lehet segítő vagy gátló tényező, páronként változik, hogy egy élethelyzet még inkább összekovácsolja-e a feleket, vagy pedig eltávolítja őket egymástól.

– Tény, hogy a hétköznapok során gyakorlatilag azzal az emberrel töltjük a legkevesebb időt, akit a legjobban szeretünk – emel ki mégis egy fontos dolgot Ella, hozzátéve: ezért számít rengeteget, hogy kik vesznek körbe bennünket, milyen impulzusok érnek minket például a munkahelyünkön vagy a barátaink körében. – Nem mindegy, hogy azonos értékrendet valló emberekkel megyünk el sörözni, kávézni egyet, vagy olyanokkal, akik furcsának találják, ha utána sietünk haza a házastársunkhoz – magyarázza egy példán keresztül.

Mitka szerint a legcsúszósabb banánhéj a kommunikáció „finomhangolásának” hiánya:

– Meg kell tanulni, hogy kinek melyik szó, mozdulat mit jelent, mikor mire van szüksége, mikor kell átölelni vagy éppen békén hagyni őt. Nem várhatjuk a másiktól, hogy olvasson a gondolatainkban, segítenünk kell őt abban, hogy megértse, mi zajlik bennünk, amikor, mondjuk, idegesek vagyunk vagy haragszunk, és hogy ilyenkor neki hogyan kell felénk fordulnia. Őszintén, nyíltan kell beszélnünk ezekről a kérdésekről is.

És ha már kommunikáció, akkor ide kívánkozik az Istennel való párbeszéd is, amely szintén segíthet talpon maradni. Azt, hogy az ima összetartja a házasságot, Mitka a gyakorlatban látta:

– A szüleim nagyon különböző karakterű emberek voltak. Kettejük házasságából először csak ezt érzékeltem, és nem értettem, miért vannak együtt. De sokszor láttam őket közösen imádkozni, és később édesapám is többször elmondta nekem, hogy azért tudtak együtt maradni és bennünket, a tíz gyermeküket felnevelni, mert naponta imádkoztak együtt, egymásért: „mert az együtt imádkozó család mindig együtt marad.”

 

Egy törzs, két ág

Azt, hogy a jó házasság titka a felek hasonlóságában vagy különbözőségében rejlik-e, nehéz lenne eldönteni. Az azonban gyakori, hogy a kezdeti szimbiózist követően a pár tagjai más ütemben érnek vagy önálló fejlődési pályára állnak. Ettől azonban nem feltétlenül kell megijedni; ha jók az alapok, akkor kellő elővigyázatosság mellett életképes marad a házasság.

– Attól még, hogy egy fának két fő ága növekszik, nem kell, hogy kettéhasadjon a fa. A törzs elbírhatja a két ágat, annak minden bogát és gyümölcsét – hoz egy példát Mitka. – De ehhez nagyon kell vigyázni a törzsre meg a gyökerekre! Ezért fontos, hogy ami tapasztalattal, élménnyel az egyik fél gazdagodik, az mindig visszakerüljön a közösbe is. Amit az egyik tanul, ossza meg a másikkal, ami az egyiket érdekli, azt mindenképpen hallgassa meg a másik, akkor is, ha nem tud vele mit kezdeni.

– Általános elvárás ma, hogy mindent az első perctől kezdve szeretnénk tökéletesen csinálni, pedig tanulási folyamatokról van szó. Így van ez a párkapcsolatban is. Tökéletes házasság nem létezik – ezt jó hírként mondjuk, de örömöt, szenvedélyt, biztonságot adó igen, és ez bőven elég! Jó hír az is, hogy ez elsősorban rajtunk múlik! Eldönthetjük, hogy szeretjük egymást, szeretjük ezt a nem tökéletesen működő kapcsolatunkat, és teszünk érte. Ez a hozzáállás valódi szabadságot hoz, az életre szóló döntéssel biztosan számíthatunk egymásra, ez már nem kérdés. Óriási plusz, ha Istent szövetségesként magunk mellett tudva járjuk ezt az utat – vallja Ella.

S hogy mit tartanak a legnagyobb ajándéknak a házastársaikkal kapcsolatban? Ella annak idején azért „szavazott” a férjére, mert nagyon jól alkalmazkodott ő különböző hangulataihoz. Később tudatosodott bennük, hogy egyezik az elsődleges szeretetnyelvük – mindkettejük számára a minőségi idő a legfontosabb –, és ez nagyban megkönnyíti a helyzetüket ma is, ha randit terveznek.

Mitka számára pedig – hat nagyobb fiútestvér mellett felnőve – a párválasztásnál fontos szempont volt, hogy vajon mit kezdene a jövendőbelije büdös zoknijával? De Istennek még erre az apróságra is volt gondja, mert férje nagyon gondosan törődik mind lába, mind cipője, mind a zoknija állapotával. Ezért hiszi, hogy mindenki olyan párt kaphat – a részletekre nézve is –, akire a legnagyobb szüksége van.