török #Kecskemet Koháryszentlőrinc Péterné Fehér Mária

„Sok jókkal áldgyon Isten benneteket!”

A "törökűző" Koháry István és Kecskemét kapcsolata - Péterné Fehér Mária írása

„Sok jókkal áldgyon Isten benneteket!” Ezekkel a szavakkal kezdte minden egyes, Kecskemét város bíráihoz és tanácsához írt levelét Koháry István – a török ellen sereget vezető hadvezér, iskola- és kórházalapító, költő, országbíró, barokk főúr, bőkezű mecénás – Kecskemét földesura. Ezzel a címmel jelentette meg leveleit a Kecskemét Írott Örökségéért Alapítvány 2014-ben.

Csábrági és szitnyai Koháry István 1649. március 11-én született Hont megyében, Csábrág várában. Apja báró Koháry István Hont megye főispánja és Fülek várának főkapitánya volt, híres törökverő, anyja báró Balassa Judit. Koháry Istvánnak négy fiú testvére (Imre, Farkas, János, Gábor) és egy leány testvére (Judit, később gr. Barkóczy György felesége) élte meg a felnőtt kort. A család mélyen vallásos volt, az ifjú Koháry István ennek megfelelően a jezsuiták nagyszombati kollégiumában tanult, ugyanakkor a katonai élet iránt is nagy fogékonyságot tanúsított. Nagyszombatban, 15 évesen érte apja halálhíre, aki Léva várának ostrománál, 1664. július 25-én esett el. I. Lipót az ifjú Koháry Istvánra ruházta Fülek várának megüresedett kapitányi tisztét. Korára való tekintettel Koháry még nem vehette át a hivatalát – tisztségében Unger Márton helyettesítette –, maga pedig folytatta tanulmányait a bécsi egyetemen. Bölcsészetet tanult és nagy gondot fordított a hittudomány elsajátítására.[1] 1667-ben tért haza Bécsből, és lett ténylegesen Fülek várának főkapitánya.

Koháry István, aki anyja, Balassa Judit révén lett Kecskemét egy részének birtokosa, 1667-ben foglalta el kecskeméti örökségét. Az ifjú Koháry erélyes kézzel fogott hozzá birtokai igazgatásához, ahogy észak-magyarországi birtokán,[2] úgy Kecskeméten is. Legelőször mindenki számára világossá tette, hogy ő a város földesura, s mint ilyen, védelme alá tartozik Kecskemét. 1677. július 20-án kelt nyílt levelében így írt:„…Ez levelem mutató Kecskemét várassa lakosi gyakran mind egytől s mind mástól sokrendbeli dolgokban rendetlenül módnélkül és törvénytelenül háborgattatván…Kecskemét várassát ezért és lakosit, mint jurisdictiom [jogszolgáltatásom=hatalmam] alatt levőket protectiomban vagyis oltalmamban vettem.”[3]

            Határozott intézkedéseket tett a város belső életére vonatkozóan. Koháry István az egész város érdekét tekintette, amikor rendelkezéseit meghozta, amiket így indokolt: „…villongás és veszekedés…ne támadgyon, hanem közöttük [ti. a lakosok között] mind az elsőtül fogva az utolsóig az egyesség, szeretet és békesség…fen legyenek és maradgyanak. Egyebiránt is az közönséges jó és közigazság mindenkor fellyeb becsültetik az privatumoknal, vigyázni akarván azért itt is Kecskeméth várassának közönséges javára s kényelmére.”[4]  Földesúri rendeletében a lakosság kötelességévé tette a város bíráinak és tanácsának való engedelmességet. 

A Koháryak fennhatósága ideje alatt végig megmaradt az a szokás, hogy a városi tanács jogkörébe tartozott a mezei kertek bérbeadása, a földek határainak „megigazítása”, s általában az ingatlanforgalom felügyelete. Természetesen a földesúr elvi engedélyével, aki azonban soha nem avatkozott ilyen ügyekbe, csak az elveket szabta meg. A földhasználat, és földbérlet dolgába csak abban az esetben avatkozott be Koháry, ha szegény, földbirtok nélküli lakosról volt szó, ekkor fölszólította a város elöljáróságát, hogy a földbirtok nélküli lakosoknak „város adománya” kertet osztasson ki. Az a városlakó volt ugyanis adózóképes, aki földet művelt, állatot nevelt, gazdálkodott.

            Kecskemét sem püspöki tizedet, sem földesurainak kilencedet nem fizetett, sőt a töröknek sem adott tizedet soha természetben, hanem helyette földesurainak cenzust, a püspöknek haszonbért, a töröknek summa-adót. Az úri adó (cenzus) mértékéről országos törvény nem rendelkezett. A cenzus mértéke kezdetben az volt, amit a város valamikor – mint koronabirtok – a király, illetve a királyné részére teljesíteni tartozott. A régi okmányok azonban a vidék viszontagságai között elvesztek. Kecskemét ezért külön-külön állapodott meg földesuraival a cenzus mértékéről birtokarányuknak megfelelően. (A cenzus összes mértékét vetette ki azután a város elöljárósága az egyes lakosokra.) Némely földesurak saját jövedelmük gyarapítása érdekében időnként igyekeztek felemelni a földesúri járandóságukat. Kecskemét város Koháry Istvánnak saját tulajdona után 1032 forint 55 krajcár cenzust fizetett a 18. század elejétől. (Ezt az összeget Koháry – a „jó földesúr”, ahogy a kecskemétiek nevezték – később sem emelte fel.) A cenzust két részletben fizette évente Kecskemét, az első részt Szent György napkor, a másodikat Szent Mihály napkor. Szívesen látta azonban Koháry azokat az ajándékokat, amelyeket különböző alkalmakra a kecskemétiek küldötteik által vittek neki Fülekre, vagy Csábrágba.

            Annak felismerésén, hogy a földesúr – legyen az bárki – járandóságát ki kell fizetni, állt, vagy bukott a város boldogulása. A helyzet elismerése sajátos érdekközösséget teremtett a földesúr és Kecskemét elöljárósága között. A levéltárban őrzött iratok alapján úgy tűnik ez igen szerencsésen alakult a Koháryak alatt. Köszönhető volt ez elsődlegesen Koháry Istvánnak, aki az egymás közötti jó viszony alapjait megteremtette. Ha összevetjük a földesúri és városi rendelteket, láthatóvá válnak az összecsengő érdekek, amelyek a tanács részéről elsősorban a földesúrhoz való alkalmazkodásban realizálódtak. A város belső rendeletalkotási, bíróválasztási joga megmaradt, bár az is igaz, hogy egyetlen helyi rendelet sem mehetett át a gyakorlatba a földesúr, vagy inspektora [felügyelője] jóváhagyása nélkül.

            Koháry az egész város érdekét tartotta szem előtt akkor is, amikor a város rendje érdekében a kontárokkal szemben a kovács céhnek adott igazat. A földesúr hagyta jóvá a céhek szabályzatát is.

            Érdekében állt Koháry Istvánnak, de a városnak is a lakosok közötti egyetértés megteremtése, fenntartása az élet minden területén, így pl. a vallási egyetértés terén is. A reformáció elterjedésével Kecskeméten a többségben lévő katolikusok és a protestánsok még 1564-ben egyezséget írtak alá, amely a közös templomhasználat mellett kiegyensúlyozott békét teremtett a két fél között. Később a reformátusok fatemplomot és paplakot építettek az akkori katolikus templom – a Szt. Miklós, vagy ferences templom – kerítésén belül. 1678 őszén a református paplakot felgyújtották, erről átterjedt a tűz a fatemplomra, majd a ferencesek rendházára és templomára, sőt a város nagy része leégett. Koháry István értesülvén a város szerencsétlenségéről, mindkét felekezetből előkelő polgárokat rendelt magához. Általuk a város lelkére kötötte, hogy a reformátusoknak adjanak alkalmas helyet új templomuk felépítésére. 1679. január 13-án szitnyai várából levelet is kibocsátott e tárgyban: „…akarnám ha ezen írásomat oly jó értelemmel vennétek s ismernétek, az mely jó szándékkal s csendes megmaradástokat kivánó igyekezettel írom s adom előtökben.” Hosszas rábeszélését erélyesen fejezte be: „…Azonban, hogy az Pápisták vagy Kálvinisták egymással eziránt szóbeli versengésre ne merészeljenek fakadni, parancsolom ezer Arany bírság alatt, mind egy, mind más renden levők egymással ne versengjenek, vagy egymás ellen való fenyegetődzésekkel ne légyenek, Kurucot és Törököt akárki is úgy említsen vagy fordítson elő ezen dologban, fejével, s jószágával fog fizetni.”[5] Használt a szép szó és erélyes intézkedés, a két fél megegyezett, s az egyezséget Koháryhoz felterjesztették. A földesúr 1679. augusztus 21-én ezt jóváhagyta, megerősítette.

            Ugyanakkor a kecskemétiek Koháry István rendelete ellenére a kuruc vezér, és a török hatóságok jóváhagyását is kikérték a templomépítéshez. Az előbbit az egyezség biztosítása végett az utóbbit szükségből, mert török uralom alatti település engedély nélkül templomot nem építhetett. A kecskeméti református egyházközség azonban attól tartván, hogy a budai pasák gyakori változása miatt a török tisztek telhetetlensége sok nehézséget gördít majd elébük, Konstantinápolyba, magához IV. Mohamed török szultánhoz folyamodtak templomépítési engedélyért. IV. Mohamed jóváhagyta azt a budai vezérpasához 1680-ban írt rendeletével, megjegyezvén azonban: „Emellett vigyázzatok, hogy ezen hitetlenek templomépítés színe alatt palánkot s várat ne építsenek.”[6]

            Koháry a reformátusok tettét hazaárulásnak tekintette, s a református egyház elöljáróit maga elé törvénybe idézte. Gellért atya, a kecskeméti ferencesek főnöke személyesen sietett Fülekre, hogy a reformátusokat védelmébe vegye, a szigorú várkapitányt kiengesztelje. Koháry végül, nehogy az általa kiszabandó büntetéssel a felekezetek közötti jó viszonyt elmérgesítse, a törvényszolgáltatástól elállt. A templom építése még 1680-ban megkezdődött és 1684-ben fejeződött be. A katolikus főúr bölcsessége mutatkozott meg ebben a döntésében, akkor, amikor országszerte és még külföldön is súlyos politikai ütközések és háborúk forrása volt a vallási ellentét.

            Mire a reformátusok temploma felépült Koháry István már a törökkel szövetkezett Thököly Imre foglya volt. Miután Felső-Magyarország fővárosát, Kassát, a török szövetségre támaszkodó Thököly 1682. augusztus 14-én elfoglalta, Fülek ostromába kezdett. Fülek – Koháry István öröksége – végvára volt a királyi Magyarországnak, egyszersmind kulcsa a bányavárosoknak. A török parancsára Apafi Mihály is csatlakozott Thökölyhez, így mintegy 60.000 fős támadó sereg állt szemben a vár 4.000 fős védőivel. Kéthetes ostrom után a vár katonái – mivel Koháry sehonnan sem kapott segítséget – szabad elvonulás fejében feladták a várat. Koháry, aki egyedül nem akarta megadni magát, Thököly foglya lett. Thököly vasra verve Regécz várába hurcolta, ahol huszonhárom hónapon keresztül kenyéren és vízen tartotta. Egy sikertelen szökési kísérlet után Thököly Munkács várának legsötétebb földalatti börtönébe záratta Koháryt. A romlott levegő, a napfény hiánya, a súlyos bilincs, a minimális táplálék Koháry szervezetét teljesen legyengítette, testi ereje elhagyta. Thököly a sok gyötrelem és a kiállott szenvedés ellenére sem tudta maga mellé állítani Koháryt, aki hitéből merített erőt. Egy idő után Thököly felesége, Zrínyi Ilona szánta meg a rabot, s ura engedelmével erősebb kosztot és íróeszközt adott neki. Koháry fogságában versekbe foglalta érzéseit, gondolatait.[7]

            Fogságában is volt gondja a kecskemétiekre. 1685. január 11-én Munkácsról így írt Kecskemétre: „Megvallom, jó atyámfiai, hogy benneteket húznak, vonnak, károsítanak s nyomorítanak és hogy káraitoknak eltávoztatásával magam nem oltalmazhatlak benneteket, – szívem szerint bánom; de Isten ő szent Fölsége még talán valaha abban is ád módot.”[8] Nemcsak a földesúr volt emberséges Kecskemét lakóihoz, de a város is kimutatta ragaszkodását Koháry Istvánhoz, különösen annak szorult helyzetében. Kiszabadulásakor 800 aranyat fizetett neki a város. (Ebből 200 aranyat a református egyháztól, 100 aranyat a katolikus egyháztól, a többit a gazdagabb városi polgároktól kölcsönözte a város.)

Az egész Koháry családdal szembeni háláját I. Lipót azzal fejezte ki, hogy 1685. július 15-én, az akkor még fogságban sínylődő Koháry Istvánt testvéreivel együtt grófi rangra emelte.[9] Három év és két hónap rabság után Koháry István 1685. november 6-án kiszabadult. Előbb Csábrág várában testiekben kicsit megerősödött, majd tevékenyen részt vett a törököknek Magyarországról való kiűzésében. Koháry Istvánt I. Lipót a Dunán inneni részek és bányavárosok altábornokává nevezte ki. Koháry jelentős szerepet játszott 1686-ban Buda, majd 1687-ben Eger visszafoglalásában. Utóbbi ostrománál jobb kezét török golyó találta el és annyira szétroncsolta, hogy örökre megbénult. Leveleit ettől kezdve már nem saját kezűleg írta alá.

            A törökök kiűzéséért, Magyarország visszafoglalásáért folytatott harcok során is állandó levelezésben állt Kecskemét bíráival és tanácsával. A levéltárban őrzött több mint száz levél külső részén a címzés mindig így szólt: „Adassék ez levelem Kecskemét Várassa Biráinak és Tanácsinak közönségessen Kecskeméten.” Soha nem egy személynek, mindig a közösségnek írt. A visszafoglaló harcok során elvárta Kecskemét elöljáróitól, hogy a hírekről állandóan tájékoztassák őt.

            A felszabadító háborút követően Koháry igyekezett Kecskemétet közvetlen hatósága alá helyezni. Egyrészt megszerezte a város feletti pallosjogot. 1693. március 13-án Pest-Pilis-Solt vármegye nemesi közgyűlésén kihirdették, hogy Kecskemét, amely addig gyakorolta, ezentúl eltiltatik a főbenjáró ügyek feletti bíráskodástól. Országos rendelkezések írták elő, hogy nem lehetett pallosjogot adni olyan közösségnek, amelynek földesura volt. A vármegye tehát ebben a kérdésben Koháry István mellé állt és megtiltotta Kecskemétnek a pallosjog gyakorlását.[10] A városi tanács polgári ügyekben hozott döntésébe nem avatkozott be Koháry, de figyelmeztette őket az igazságosságra és törvényességre. A földesúri igazgatási-bíráskodási joghatóság leglényegesebb elemei az 1703-as évekre alakultak ki.

            A háború végeztével Koháry István hűségét, katonai helytállását I. Lipót azzal jutalmazta, hogy a Koháry által addig zálogban bírt kecskeméti javait 1702-ben örökös tulajdonába adta. Koháry István nem csak a pallosjog visszaszerzésével igyekezett Kecskemétet közvetlen hatósága alá helyezni, hanem mint korábban, most is földesúri ellenőrt küldött a városba. 1676-ban Nyéki Gábort küldte Kecskemétre, hogy helyben képviselje földesúri érdekeiket. Az 1690-es évek végén Dúl Mihály nevű inspectorát, 1703-ban pedig Bajtay Istvánt küldte Kecskemétre.[11] Az 1676-os kísérletnek Nyéki alkalmatlansága vetett véget, Bajtayt a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc eseményei késztették gyors távozásra. Pökhendisége is hozzájárult azonban ahhoz, hogy Kecskemét magisztrátusa nem vállalt felelősséget biztonságáért. A tiszakürti példára hivatkoztak, ahol a nép a gyűlölt uradalmi tiszteket agyonverte. Bajthay elment és elmaradtak a földesúri levelek is.

            1704 és 1710 között nem érkezett, vagy nem maradt fenn Koháry István által küldött levél a város levéltárában. Más forrásokból tudjuk, hogy Koháry, „bár kelletlenül” részt vett az uralkodó oldalán a II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc csatáiban, jórészt azonban a béke megkötésének lehetővé tételén munkálkodott.[12] Annak azonban vannak írásos dokumentumai, hogy II. Rákóczi Ferenc a Habsburg császár pártján álló földesúrral szemben oltalomlevelet adott a kecskemétieknek. A fejedelem 1705. április 15-én kelt rendeletében azt is előírta, hogy Kecskemét a Koháry-féle cenzust egyik évben az országos fiscusnak (kincstárnak), a másikban Károlyi Sándor tábornoknak fizesse. A szabadságharc leverése, a szatmári békekötés után, a király hűségén megmaradt földesurak követelték az elmúlt nyolc évről elmaradt jövedelmeiket. Kecskemétnek majd egy évtizedre volt szüksége, hogy vagyoni helyzete nagyjából rendbe jöjjön.

            Sok bosszúságot, fájdalmat, kárt okoztak Kecskemétnek és lakóinak a 18. század elején a rácok is. A legnagyobb csapás 1707. április 3-án érte Kecskemétet, amikor a város nagy részét lerombolták a rácok, sok embert megöltek, sokat elhurcoltak. Koháry ekkor nem tudta megvédeni a várost. 1711-ben a kecskemétiek Koháry István földesúrhoz fordultak a rácok miatt. Koháry megvédeni ekkor sem, csak megnyugtatni tudta a város elöljáróit.

            A szatmári békekötés után helyreállt a kapcsolat Kecskemét és Koháry István között, akit 1711 elején, Hont vármegyei örökös főispánsága mellett, I. József Nógrád vármegye örökös főispánjává is tett. 1712-ben beiktatták a kecskeméti Rákóczi-javak birtokába. Ekkortól beszélhetünk arról, hogy Koháry István Kecskemét többségi (potior) birtokosa lett. Koháry ugyanakkor igyekezett a várost megvédeni a többi földesúr túlkapásaitól. A Rákóczi-szabadságharc megakasztotta a földesúri bíráskodás addigi rendszerét is, de 1713-ban visszaállt az úriszék. Ettől kezdve Koháry István már rendszeresen Kecskeméten tartotta úriszékét. Évente általában egyszer, de kivételes esetekben – a malefactorok [bűnösök] számának növekedése esetén háromszor is ülést tartottak.[13]

            Még a visszafoglaló háborúk után királyi rendelet tette kötelezővé, hogy az egykori hódoltsági területen birtokosok hiteles okmányokkal igazolják jogcímüket a bécsi – 1688 decemberében felállított – Neoacquistica Commissio (Újszerzeményi Bizottság) előtt. A birtokigazolásokat megszakította és elodázta a Rákóczi szabadságharc. Koháry Istvánt, – akit 1714. október 15-én, az országgyűlésen országbíróvá választottak – felmentették az igazolási eljárás alól.[14] Kecskemétnek azonban a földesúri hatóságtól mentesen 1642-ben megszerzett Pusztaszer és 1688-ban megszerzett Szentlőrinc puszta birtokosi jogcímét igazolnia kellett. Szentlőrincet Kecskemét akkori földesurától megvette, és nádori adományozást is nyert róla, a Királyi Fiscus azonban birtokigazolási perbe fogta a várost. Olyan alapon, hogy községek és egyéb kihalhatatlan testületek földbirtokot nem szerezhetnek megnyerte a pert a Kincstár. Szentlőrinc elveszett Kecskemét számára, később Koháry István kegyes adományozás útján nyerte el a puszta tulajdonjogát. (Kecskemét tőle és utódaitól haszonbérelte a területet.) Pusztaszer is a kincstáré lett, majd III. Károly gr. Erdődeynek adományozta a Mindszenti uradalommal. (Gr. Erdődy Pusztaszer egy részét zálogba adta Kecskemétnek, majd megmaradt birtokrészét eladta gr. Pallavicininek. Az új tulajdonos ki akarta perelni Kecskemétet a zálog-birtokból, a vitának azonban az lett a vége, hogy a két fél megegyezett és a pusztát megosztották.)[15]

            Koháry István hosszú élete során Kecskemét jelentős részének földesuraként jogait következetesen és maradéktalanul érvényesítette, akkor is, amikor a földesúri adó pontos megfizetésére, és akkor is, amikor a bíráskodás törvény szerinti alkalmazására szólította fel a város elöljáróit. Ugyanakkor a város nyugalmát, egységét is szem előtt tartotta, amikor védte a város bíráinak tekintélyét. 1713. június 23-án Csábrágon kelt levelében így írt: „…Esvén értésemre, midőn Bíráitok magok hivatallya szerént némellyeknek közülletek parancsolnak, sokan nem hogy engedelmeskednének, sőtt magok vakmerőségébül viseltetvén nem csak böstelenitik eőket, hanem még szidalmazni is merészlik, kiknek minek előtte engedetlenségek, s vakmerő cselekedetek véget Törvény szerént való bűntetéseket mások példájára is kiszolgáltassam, akarám addigis ezen Levelem által minyájatoknak megparancsolnom, Biráitokat, s az ott való Tanácsot ki ki közűlletek meg böcsüllye, s magok hivatallyok szerént való parancsolatoknak eleget tegyen, és senki eőket bősteleniteni, s annyival ikkáb szidalmazni ne merészellye, mert az olyan szó fogadatlan és vak merő Embereket, hogy érdemek, s az jó rendtartásnak mivolta szerént megbüntethessék, az iránt nem csak szabadságot attam, s adok nékiek, hanem azon kívül magam is az ollyakat Törvényes büntetés nélkül  nem fogom hadni.”[16]

            Ekkorra tehát a földesúr parancsainak közvetítője a városi elöljáróság lett. Azt mondhatjuk a több mint 100 városi elöljárósághoz Koháry által írt levél alapján, hogy a 18. század elejétől szinte bensőséges levelezés folyt a földesúr és a városvezetők között. Ez a levelezés a legapróbb ügyektől a jelentős, város szervezésére vonatkozókig terjedt. A korábban meglehetősen rigorózus földesúri rendelkezések sokat enyhültek az 1710-es évek végére. Az információk kölcsönös és rendszeres cseréje is hozzájárult a példamutatóvá váló jó kapcsolathoz Koháry István és a város elöljárósága között.

            Még mielőtt az 1715: CII. törvénycikk szerint honosságot nyert a piarista tanító rend, Koháry István 1714-ben megalapította a rendházukat Kecskeméten.[17] (Később Pesten 1717-ben, Debrecenben 1719-ben, Szegeden 1720-ban és másutt.) 1716-ban pedig ugyanitt 6 osztályos kollégiumot alapított. A piaristák Kecskemétre telepítése után a várost arra hívta fel, hogy egyenrangúként kezeljék őket más felekezetekkel. 1719. december 2-án, Csábrágon kelt levelében ezt írja: „…Az ottan lévő Calvinista Praedicatornak, az mennyi szekér fát és mi módon szoktatok vitetni, ollyan, s annyi szekér Fát vitessetek mindenkor az említett Pater Piarista Uraimék számára is.”[18] Ugyanakkor mérsékletre intette a piarista rektort, amikor túlzott igényekkel állt elő a várossal szemben. Az egyházi vezetőnek írt levele másolatát megküldte a városi tanácsnak, és viszont, amit a városi elöljárók írtak, azt a piarista rektornak is. Mindig az igazságot, az igazságosságot tartotta szem előtt az egyes lakosok esetében is. Amikor pl. 1727-ben tűz ütött ki, s a református prédikátor háza, s a szomszéd 2 ház is leégett, a város döntését, hogy a prédikátor háza melletti két ház ne épülhessen fel, jóváhagyta Koháry, de elrendelte, hogy azok tulajdonosait „igasságosan kielégíteni” el ne mulasszák. (Csábrág, 1727. március 23.)[19]            Kohárynak gondja volt a nincstelenekre is. Mindig a bonum publicumot (a közösség javát) és nem a privatum odiomot (az egyén gyűlölködését) tartotta fontosnak. A városba beköltözött nemesekkel kapcsolatban pedig békességre intette a város vezetőit

Koháry István 1723. január 12-én kelt végrendeletével egy majorátust, hitbizományt hozott létre, legfőbb örökösévé unokaöccsét, Koháry Andrást jelölte ki. Külön megemlékezett azonban a kecskeméti szegényekről és a piarista kollégium diákjairól. Koháry István 1731. március 29-én apjától örökölt fakereszttel a kezében hunyt el Csábrágon.[20]

            Koháry István kemény, határozott, de igazságos földesúr volt. Kecskemét irányában mindig a legszívélyesebb, patriarchai vonzalommal viseltetett. A kecskemétiek – főként a város elöljárói – őt különös fiúi kegyelettel tisztelt, védő, pártfogó földesúrként, majdhogynem atyjukként tisztelték (főleg élete utolsó évtizedeiben). Megítélésem szerint Koháry István földesúrként adott instrukciói, szemlélet- és gondolkodásmódja jelentős hatással volt a város későbbi vezető testületei és lakói számára is.

  Péterné Fehér Mária

[1] Az egyetemen szokásos disputációkban (tudományos védés) több alkalommal is részt vett. 1666-ban egy ilyen disputációja alkalmával I. Lipót kettőszáz arany értékű aranylánccal tüntette ki.

Dr. Vékony István: Koháry István gr. élete. A Kegyes Tanítórend Kecskeméti Főgimnáziumának Értesítője az 1914–15. tanévről. 2–3. o.

[2] Itt először a füleki vár katonáinak bizalmát szerezte meg, majd megkezdte a vidéket pusztító török üldözését. Mivel Fülek vára gyakran ki volt téve ellenséges támadásoknak, Koháry 1671-ben a hadi tanácshoz fordult és kérte a vár megerősítését. A kamara 1672-ben 1500 forintot utalt ki a vár megerősítésére. Az ifjú várkapitány rendre visszaverte a törökök támadását, nem egyszer a várból kitörve hosszan üldözte őket. A törökverő hőst az uralkodó 1681-ben királyi tanácsossá nevezte ki, később ezredesi rangra emelte, majd a soproni országgyűlésen kamarás méltósággal ruházta fel.

Dr. Vékony István idézett mű 4-5. o.

[3] Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára (továbbiakban MNL BKML) IV. 1525 Kecskeméti vonatkozású oklevelek, oklevélmásolatok gyűjteménye 2. d. 1. tétel 33. sz. irat. Az iratot közli Hornyik János: Kecskemét város története oklevéltárral. Második kötet. Kecskemét, 1861. 312. sz. oklevél 493. o.)

[4]  MNL BKML IV. 1504/d Kecskemét Város Tanácsának iratai. Királyi és vármegyei rendeletek, földesúri rendelkezések F. st. 1. Nyomtatásban megjelent: Kecskeméti szabályrendeletek (1659–1849). Összeállította és jegyzetekkel ellátta: Iványosi-Szabó Tibor. Kecskemét, 1999. 19-22. o.

[5] Közli Hornyik János: Kecskemét város története oklevéltárral. Második kötet. Kecskemét, 1861. 21. sz. oklevél, 249–252. o.

[6] IV. Mohamed rendelete a budai vezír pasához és ottani kádihoz, mellyel a kecskeméti református új templom építtetését engedélyezi. Közli Hornyik János i. m. Második kötet 27. sz. oklevél, 259–260. o.

[7] Dr. Vékony István i.m. 8–18. o.

[8] Az eredeti levél nem maradt fenn Kecskemét levéltárában. Közli Thaly Kálmán. Századok, negyedik évfolyam, 1870. 651. lap.

1685-ben a császári seregek előre nyomultak, sorra foglalták el Thököly várait. Thököly parancsára Koháryt Munkácsról Tokajba, Majd Patakra, végül Ungvárra vitték. Thököly életében is fordulat állt be, a török őt okolta a folytonos vereségért, 1685. október 4-én elfogták és Nándorfehérvárra vitték. Ungvár 1685. november 6-án Caprara császári generálisnak megadta magát, Koháry István visszanyerte szabadságát.

Dr. Vékony István i. m. 18. o.

[9] XI. Ince pápa is meleg hangú üdvözlő levelet intézett Koháryhoz, hogy annyi szenvedés közepette is törhetetlen volt hitében, díszkalappal adományozta meg, amivel pápák eddig csak olyan fejedelmi személyeket ajándékoztak meg, akik a kereszténység védelmében szereztek érdemeket.

[10] Borossy András:Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1638–1711. III. kötet. Budapest, 1985. 130. o. 2619. tételszám.

[11] A Bajthay család Pest vármegyéből származott. Bajthay István is itt mutatta be armalisát 1702-ben, ahol nemességét kihirdették. Pest vármegye 1703. augusztus 21-22-ei tisztújításán szolgabírónak jelölték, a hivatali esküt azonban esküdtként tette le. 1713-ban táblabíró volt, 1749-ben Pest vármegye alispánja. Vármegyei tisztségviselése mellett azonban Koháry provizora, tiszttartója volt a Rákóczi-szabadságharc alatt. A szatmári békekötést követően Nógrád vármegyében Koháry István szécsényi birtokának tisztviselőjeként működött.

Szirácsik Éva: „Az Isten tudgya minémő változássok léhetnek” Bajthay István ismeretlen levelei Koháry Istvánhoz (1711–1713). A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXXII. Salgótarján, 2009. 208–223.

[12] Másrészt tetemes összeget adott kölcsön az uralkodónak a háború sikeres vezetésére, s a maga költségén egy huszár csapatot állított ki, melynek felszerelését és élelmezését szintén ő fedezte. Dr. Vékony István i. m. 23. o.

[13] Kisfaludy Katalin: Kecskemét önkormányzata (Közigazgatás és bíráskodás) 1686–1848. Levéltári füzetek (Bács-Kiskun megye) VIII. Kecskemét, 1992. 56. o.

[14] Az 1714. évi országgyűlés által alkotott 29. törvénycikk engedélyt adott neki arra, hogy saját kezű aláírása – amire szétroncsolt jobb keze miatt nem volt képes – helyett ezüst lapra vésett névaláírást használhasson. Országbírói tisztét 1723-ban, 75 éves korában tette le és Csábrág várába vonult vissza.

[15] MNL BKML XIV. 76 Balla János kecskeméti levéltárnok iratai 2. kötet255. o.

[16] MNL BKML 1525 Kecskeméti vonatkozású oklevelek, és oklevélmásolatok gyűjteménye 8. kötet 76. sz. levél.

[17] Országbírói állása, széleskörű összeköttetése, s az országgyűléseken való részvétele bőséges alkalmat nyújtott Koháry Istvánnak arra, hogy az ország szellemi művelődésének minden számottevő tényezőjéről, így a kegyes tanító rendről is tiszta képet alkothasson. 1712-ben Koháry Csábrágról Pozsonyba, a koronázó országgyűlésbe tartott, útközben megállt Nyitrán, a piaristák iskolájában istentiszteleten vett részt, majd Zajkányi Lénárd házfőnök szíves fogadtatását megköszönve Pozsonyba hajtatott. Az országgyűlésből hazajövet ismét megállt Nyitrán és kifejtette a rendfőnöknek szándékát, hogy a rendet Kecskeméten is le akarja telepíteni. Bonn Eustach rendi alkormányzóval 1714 elején, Nyitrán megtörtént a megállapodás. Koháry István 30.000 rhénes forint értékben alapítványt tett a kegyes-tanítórend számára, hogy Kecskeméten a rend szabályzata  értelmében az ifjúság nevelés és oktatása terén buzgolkodjon. Koháry alapítványában telket is biztosított a rend számára. Bonn Eustach Majthényi Domokost rendelte Kecskemétre első „superior”-nak (házfőnöknek). (Az alapítványhoz Koháry kikérte gr. Kollonics Zsigmond váci püspök és az esztergomi érsek beleegyezését is.) Az alapító levél Pozsonyban kelt 1715. január 10-én. A király 1715. május 13-án hagyta jóvá Koháry alapítványát. 1715. február 21-én nyílt meg a kegyesrendiek kecskeméti iskolája.

Dr. Vékony István i. m. 40–47. o.

[18] MNL BKML IV. 1528 Kecskemét város és a különböző felekezetek közötti viszonyra vonatkozó iratok gyűjteménye 8. doboz „Piaristák”.

[19] MNL BKML IV.1504/f Kecskemét Város Tanácsának iratai. Levelek 1727/12.

[20] Végakarata szerint Garamszentbenedeken édesapja mellé temették, az ősi bencés apátság templomában. 1731. április 4-én a kecskeméti főbíró Horváth Sámuel, a nótárius Muraközy Sámuel és négy tanácsnok a város küldötteiként részt vettek Csábrágban Koháry István temetésén, búcsúztatásán.

•