Kecskemét múltjának feltárója, korának formálója...

135 éve hunyt el Hornyik János – Péterné Fehér Mária írása

„…A múlt század negyvenes éveiben egy vöröses szőke fiatalember kerül… a levéltárba. Kevés beszédű és halk szavú, szerzetesi igénytelenségű és hallatlan munkabírású. A levéltár poros aktái beszélni kezdenek hozzá, s ő a hitbefogadók megszállottságával hallgatja a hangtalan közléseket.” 1935-ben dr. Kiss Endre a Katona József Társaság akkori elnöke és Kecskemét város polgármestere így kezdte megemlékezését a Társaság által Hornyik János halálának 50. évfordulójára kiadott „Emlékkönyv” bevezetetőjében.

Ki volt Hornyik János, és hogy került a város történetének bűvkörébe?

A család Trencsénből származott. Hornyik János nagyapja Hornyik Ádám csizmadia legényként került Kecskemétre 1740 körül. Itt kötött házasságot 1750-ben előbb Nemes Máriával, majd annak korai halála után 1764-ben Kiss Ágnessel. A második házasságból nyolc gyermek származott négy lány és négy fiú. A mesterség apáról fiúra öröklődött, a fiúk közül kettő a csizmadia mesterséget vitte tovább: István és Ádám. Ádám a katonaidő letöltése után megnősült, 1804-ben feleségül vette bátyja feleségének húgát és önálló lett. A feleség azonban négy gyermek világrahozatala után meghalt. Hornyik Ádám két évet várt az újranősüléssel, csak 1812-ben kötötte össze életét Balázs Erzsébettel, akitől három gyermeke született. Az 1812. október 13-án született fiú a Ferenc János nevet kapta. Hornyik Ádámnak az első házasságából született két gyermeke: Terézia és Zsigmond Ádám, és a második házasságából született Ferenc János érte meg a felnőtt kort. Zsigmond vitte tovább az apai, nagyapai mesterséget, csizmadia lett. A már gyermek korában is csak a János nevet használó fiúval azonban az apának nagyobb tervei voltak látva eszességét, szorgalmát. A kecskeméti piarista gimnáziumba íratta be. Mind az alsóbb, mind a gimnáziumi tanulmányai során eminens tanuló volt, ezért fordulhatott apja Kecskemét. város Tanácsához ajánlólevélért, hogy a Helytartótanácstól stipendiumot (ösztöndíjat) kérjen fia számára. A diák Hornyik már tizenkét éves korában nagy érdeklődéssel olvasgatta Haller János „Hármas Istoriá”-ját és Dugonics András történelmi tárgyú műveit.

            A fiatal Hornyik János megkapta az ösztöndíjat és tanulmányait 1829-től Pesten a Magyar Királyi Tudomány-egyetem bölcsészeti tanfolyamán folytatta. Az egyetemen Horváth István volt rá nagy hatással, aki oklevél-, nemzetség-, pecsét- és címertant oktatott. A fiatalember itt jutott hozzá néhány Kecskemét történetével kapcsolatos irathoz. Erre később Hornyik így emlékezett vissza: „Még ifjú koromban, szülővárosom múltjáról hallott szóhagyományok, s némi emlékiratok figyelmem annyira felfokozták, hogy e tárgyra vonatkozó adatok gyűjtése önkénytelenül főfeladatommá lőn.”

1832-ben azonban három éve tartó tüdőbaja miatt tanulmányait kénytelen volt megszakítani, hazajött Kecskemétre. Egészsége csak 1834-re állt helyre, de nem ment vissza Pestre. Kecskemét városnál kapott tiszteletbeli gyakornoki állást, ami fizetéssel ugyan nem járt, de a hivatali gyakorlat megszerzéséhez elengedhetetlen volt.

            Hornyik napközben a jegyzőkönyveket másolta szép, olvasható kézírással, szabadidejében pedig magánszorgalomból jogot tanult és a latin nyelvet gyakorolta. 1836 novemberében Hornyik végre tényleges hivatalnoki állást kapott a városi elöljáróságnál. „A Számvevői Hivatal mellett megürült Irnokságra Hornyik János úr, ki magát szorgalma és ügyessége által megesmertette, ki neveztetett …”. 24 évesen hivatalosan is a város tisztviselője lett évi 300 váltóforint fizetéssel. (Összehasonlításként: a főbíró – ekkor Szeless József – fizetése 1.125 váltóforint, a főjegyző – Nagy Lajos – fizetése 1.000 forint volt.)               Mint számvevőségi írnoknak feladata volt a számvevői lajstromba a megadott számlák tárgyának és összegének bevezetése, a számlák rendbe szedése, sorszámmal való ellátása. (Egyenletes, szép, tiszta kézírása minden városi ügy irataiban könnyen felismerhető.) 1838. október 22-én került át a Jegyzői Hivatalhoz, mint írok. Hivatalos iratok tisztázása, jegyzőkönyvi kivonatok készítése volt a feladata. Hornyik az évek múlásával egyre nagyobb betekintést nyert a város igazgatásába, a hivatali szervezet működésébe.  

            Hat éve, s négy hónapja töltötte be írnoki állását Hornyik, amikor 1843. február 27-én – Ferenczy Móric halálával – a levéltárnoki állás megürült. Hornyikot nevezték ki helyébe. Levéltára, már a török hódoltság alatt is volt Kecskemétnek, ha akkor még nem is nevezték így a város számára fontos iratok őrzőhelyét. Ladányi Gergely 1801-ben készített városismertetésében erről így írt: ”A Leveles Tárja, vagy is Archivuma ennek (t. i. Kecskemétnek) az Alföldön igen nevezetes volt, míglen azt 1707-dik esztendőben a városra véletlen rohanó Rátzság által fel nem dulatott, széjjel nem szóratott, és össze nem rongáltatott.” A levéltárra vonatkozó városi rendelkezésekkel a 18. század elejétől találkozunk. 1777-ben tanácsi határozatot hoztak a felügyeletének megszigorítására. 1806-ban, amikor az akkori városházát a Szent Miklós templom felöl emeletesre bővítették, az emeleten kapott helyet a levéltár. 1820-ban Drégely István második főjegyzői hivataláról lemondván elvállalta, hogy két év alatt rendbe szedi a levéltárat. Drégely korábban Pest vármegye levéltárában több évig munkálkodott, tehát volt gyakorlata. Két év alatt azonban nem tudta befejezni a levéltár rendbe szedését, lemondott tisztéről. 1827-től Ferenczy Móricz írnok tiszteletbeli levéltárnokként dolgozott a levéltárban, mert ilyen állást Kecskemét 1848-ig nem rendszeresíthetett Pest vármegye ellenzése miatt.

                Hornyik János ideiglenes levéltárnokká való kinevezésével (1843) kedvenc foglalatosságához, a várostörténeti adatok gyűjtéséhez került közvetlen közelségbe. Erre a korszakára város-monográfiájának bevezetőjében így emlékezett vissza: „… midőn végleges hazaköltözésem után igénytelen személyem községi hivatalra alkalmaztatott, gyűjtési vágyam még inkább szárnyra kelt, – utóbb a városi levéltárral közelebbi érintkezésem, majd ennek közvetlen kezelésem alá adatása nyílt tért szolgáltatott igyekezetem valósítására.” A levéltárban az iratok könnyebb visszakeresése céljából mutatókat, kisebb–nagyobb irat-együttesekhez történeti összefoglalókat készített. (Egy év és nyolc hónapot töltött el itt.)

            Hornyikot 1844. november 1-jén aljegyzőnek választották, de felügyelete alá tartozott továbbra is a levéltár. Barátai – köztük Horváth Döme – előtt nem egyszer komolyan kijelentette, hogy ha az általa gyűjtött adatokat valaha szülővárosa történelmének megírására feldolgozhatná, azt a fél világ boldogságával se cserélné el.

            1848-ig volt Kecskemét aljegyzője. Közben 1845-ben megnősült, feleségül vette Sikari Kovács Gáspár 17 éves leányát, Máriát. Hat gyermekük született. Az 1840-es években kezdte vagyonát gyarapítani. Még 1842-ben veteményföldet vett, 1843-ban az öreghegyben szőlőt, 1845-ben megvette Kovács Gergely választott polgár 40 holdnyi szentkirályi haszonbéres földjét. 1848. április 25-én Hornyik már feleségével S. Kovács Máriával közösen vett egy házat a 3. tizedben. A következő évben az adó alapjául szolgáló összeírásban Hornyik vagyonaként a következőket tüntették fel: a mellett: „ház (3. tized 871. szám): 85 [□öl], szántóföld: 3 [hold], árendás föld:192 [hold], szőlő: 1 1/2 [kapa]. (A házi teendőkben ekkor egy szolgáló is segített Hornyik feleségének.)      

Kecskemét a korábbi századok során viszonylag széles önkormányzati jogokat vívott ki a maga számára. A 18. század első felétől fokozatosan megváltotta földesúri szolgáltatásait, a legnagyobb földesúrtól – a Koháry örökösöktől – 1834-ben. A rendkívüli súlyos terhet jelentő megváltakozás előnyeit azonban nem tudta maradéktalanul élvezni a város. Óriási erőfeszítéseket tettek a szabad királyi városi cím és a vele járó gazdasági, jogi, politikai előnyök megszerzésére, de 1848-ig nem tudták azt megszerezni a vármegye gáncsoskodása miatt. Mégis 1848. március 15-ét a város lakosságának nagyobb része, mint a közteherviselés gondolatának, és a törvény előtti egyenlőség eszméjének megvalósulását ünnepelte.

Az 1848-as törvények hatályba lépése után Kecskemét sietett önállását realizálni, a törvény adta – a korábbinál szélesebb keretek között – új szervezetét kialakítani, tisztviselőit megválasztani. A főbíró Csányi János, a polgármester Hajagos Illés lett. Amíg a főbíró a peres ügyeket intézte, ítélkezett, a polgármester a közigazgatással kapcsolatos teendőket látta el. Hornyikot főjegyzőnek választották. (Ekkor választottak először hivatalosan levéltárnokot, aki Kalmár Jánost lett.)

            Hornyiknak főjegyzőként egyik fontos feladata volt az ülések jegyzőkönyvének vezetése. (Az ülésen kézírással gyorsan lejegyezték az elhangzottakat, majd Hornyik letisztázta, vagyis javítgatások nélkül szépírással leírta azt.)  A képviselő testület határozatai alapján leveleket írt a kormányhoz, annak megbízottaihoz, az országgyűléshez. A város mindennapjaival kapcsolatos jegyzői teendők, majd a szabadságharcot vívó ország igényeinek Kecskemétet érintő teljesítése jócskán igénybe vették Hornyik idejét és munkabírását. Tetemes elfoglaltságai közepette, 1848-ban jelent meg első történeti írása: „Ráczok a kurucz világban”. (Megjelent az Életképek 1848 novemberi, decemberi számaiban.)

A szabadságharc leverését követő Habsburg önkénymalom, amely átszervezni készült az egész magyar közigazgatást és jogszolgáltatást, 1849 végén még meghagyta Hornyikot főjegyzői székében. Az új járásbíróságok felállításakor azonban – minden vonakodása ellenére – 1851. április 7-én kinevezték a Kecskeméti Cs. Kir. Társas Járásbírósághoz ülnöknek és segéd bírónak. Három évig és két hónapig töltötte be ezt a hivatalt, és csak szabadidejében élt kedvtelésének, a Kecskemét történetére vonatkozó adatok gyűjtésének. Erre az időszakra később így emlékezett vissza Hornyik: „… s ámbár 1851–1855. évek alatt hivatalviselésem más irányt vőn is, ez maradt [ti. a várostörténeti adatok gyűjtése] központja minden igyekezetemnek, édes foglalkozása hivatali terheim körül kiszakasztott minden üres órámnak.” Sok szabadideje nem lehetett, mert vezette a törvényszéki jegyzőkönyvet, ügyeket intézett. Annak ellenére nevezték ki, hogy nem volt jogvégzett, nem volt ügyvédi diplomája. 1854. október 31-ig volt ülnök a Társas Járásbíróságon. Ez alatt az idő alatt is megjelent egy történelmi tárgyú írása: „Kecskemét viszonya a Kis- Kunsághoz”, amelyet az új Magyar Múzeum c. folyóirat közölt 1853-ban.

            1854-ben a bírósági szervezet újabb átalakítására került sor Magyarországon, így Kecskeméten is. Ebben a szervezetben már nem szántak szerepet Hornyik Jánosnak. 1854. november 22-én a korábbi, 1848-as városi képviselőtestület szűkített hatáskörű és csökkentett létszámú úgynevezett városhatósági „bizottmány” kinevezett tagjai közé került. Újra a város napi ügyeivel foglalkozott. Egy évig töltötte be ezt a funkciót (ugyanezen egy év alatt a Kecskeméti R. Kat. Egyház főgondnokává is megválasztották.)

            1855. november 26-tól Hornyik hivatalosan is kedves elfoglaltságának élhetett, kinevezték Kecskemét város levéltárnokának. Hogy a levéltár, s a levéltárban lévő történeti iratok rendszerezése, lajstromozása lett fő feladata, komolyam hozzálátott egyrészt a városra vonatkozó régi oklevelek gyűjtéséhez, az eredeti oklevelek lajstromba foglalásához, másrészt bizonyos tárgyú iratokhoz – a jobb használhatás, visszakeresés érdekében – tárgymutatókat készített. Levéltári tevékenysége alatt rengeteg oklevél, irat szövegét ismerte meg, írta le. Ezek lettek alapjai várostörténeti munkájának. A várostörténeti adatok gyűjtése, rendszerezése során Hornyik előbb oklevéltárat kívánt összeállítani. A Magyar Tudományos Akadémia ugyanis még 1851. december 22-én felhívást tett közzé országszerte, amelyben a történeti adatok, okmányok gyűjtésére szólított fel. Hornyik az iratok rendezése során rájött, hogy „az […] adatok nagy része a jegyzőkönyvekben, a nélkül, hogy önálló oklevelet képeznének, elhintve levén, sem az itt lappangó okleveleket összeillesztés, sem a jegyzőkönyvi adatokat fölvilágosító alkalmazás nélkül közleni nem lehetett”. Így született meg egy várostörténeti monográfia megírásának gondolata. Ezt erősítette benne egyrészt az, hogy néhány város a maga történetének megírására pályázatot hirdetett (Szeged, Dézs), másrészt barátja, Horváth Döme is buzdította őt Kecskemét történetének megírására.

Hornyik döntésében segítségére volt maga a kor, a „dicső múlt” megörökítését célul kitűző történetírói mozgalom, amely Hornyik környezetében élénken munkálkodott. Szilágyi Sándor, Szabó Károly, Szilády Áron Nagykőrösön éltek, dolgoztak. Szilády Áron a nagykőrösi török oklevelek fordításával foglalkozott, Szabó Károly és Szilágyi Sándor megindították a községi és magánéletre vonatkozó történeti emlékek kiadását. Nem messze tőlük Gyárfás István a Jász-Kunság történetéhez gyűjtötte az anyagot. Ők nem egyszer találkoztak Hornyikkal, leveleztek egymással, kicserélték gondolataikat. Hornyik kérésére Kecskemét város tanácsa vállalta a nagyszámú török oklevél magyarra fordításának költségeit, sőt a várostörténet kiadásának költségeit is: „A községi képviselet örömmel s méltányló elismeréssel fogadja városi levéltárnok Hornyik János úrnak azon korszerű vállalatát, mely szerint Kecskemét város nagyszerű múltját, egy jeles és kimerítő történeti önálló munkában napfényre hozni saját hazafiúi jóakaratából magának czélul kitűzé. A mű, mely levéltári hiteles adatokból nyeré tiszta forrását, s szerzőnek 25 évi búvárlata s gondos tanulmányozásából kifolyó szakavatottságát viselendi egész tartamán, bizonyosan közérdekű belbeccsel leend felruházva s kezeskedni fog életre valósága iránt, minél fogva: hogy közre bocsájtassék, a községi tanács nem e város, hanem a honi történelem érdekében is, hőn óhajtja s egész mérvbeni pártfogása alá venni határozza. Hogy azonban más magyarhoni városok dicséretes példája nyomán szerzőt – a mű belbecséhez mért – külön tiszteletdíjazással méltóképpen nem jutalmazhatja, a jelen korszak átalános szorítkozott pénzviszonyaiból könnyen megmagyarázható; azonban a mű kiadásának egész költségét magára vállalja”. Hornyik azonban nem csak a városi levéltárban őrzött iratokból gyűjtötte a történeti adatokat, hanem más világi és egyházi levéltárakból is lemásoltatta a Kecskemétet említő okleveleket.

A lelkesítő, de tetemes munkát és időt igénylő feladat végzése közben Hornyik nemegyszer hanyatló önbizalmát barátja, Horváth Döme serkentette, szorgalmazta. Munkakedve lankadásához hozzájárultak személyes veszteségei. 1855-ben – a pusztító kolera járvány idején – egymást követő napokon hunyt el édesapja és édesanyja, 1856 áprilisában elvesztette szeretett feleségét és újszülött kisfiát. Magára maradt öt kisgyermekkel. Csak három év múlva nősült újra, 1859. január 16-án feleségül vette Rozákel József özvegyét, Szabó Rozáliát. (Közös gyermekük nem született.) Az 1850-es évek második felében gyarapította földbirtokát, Szentkirályon 25 hold földet vett. 1856-ban vagyona ekkor állt a 4. tizedben egy jól felszerelt házból, katonaló befogadására is alkalmas istállóval, Szentkirályon volt összesen mintegy 120 hold földbirtoka, szőlője, veteményes kertje. 1860 júliusában – nem tudni mi okból, talán a várostörténeti munka írása kapcsán – arra kényszerült, hogy földbirtoka egy részét eladja. (Horváth Döme vette meg tőle a földet.)

            1860-ban készült el Hornyik „Kecskemét város története, oklevéltárral” c. művének első kötete. (Ebben a város történetének kezdeteitől 1526-ig tárta fel az eseményeket.) A várostörténet 1.000 példányban készült el Szilády Károly helyi nyomdájában.

Ebben az időben a Habsburg-hatalom kül- és belpolitikai válsága, a közhangulatot Kecskeméten is egyre nyíltabban Habsburg-ellenessé fokozta. Az akkori megyefőnök erőszakoskodásokba torkolló intézkedései miatt a kecskemétiek ellenkezése egyre nőtt. Az önkényuralmi rendszer válságán, amelyet elsősorban a magyar nemzeti és alkotmányos mozgalmak fellendülése idézett elő, az uralkodó engedménnyel igyekezett úrrá lenni: kiadta az alaptörvénynek szánt „Októberi Diplomát”. Bár a végrehajtó és törvényhozó hatalom továbbra is az uralkodó kezében összpontosult, a diploma kimondta az ország- és tartománygyűlések visszaállítását. Kecskemét az 1848-as törvények visszaállítását akarta látni az októberi diplomában és a 48-as törvények alapján kezdte meg a tisztújítás lebonyolítását. 1861. január 23-án megválasztották a város polgármesterét Csányi János személyében, és a főbírót, Hajagos Illést. Két főjegyzőt (egy katolikust és egy reformátust) választottak. Katolikus részről Hornyik lett a főjegyző. (A református Sárközi Lajos.) Hornyik, mint főjegyző vezette a 168 fős képviselő-testület ülésein a jegyzőkönyvet. Több ízben járt Kecskemét ügyeit intézni Pesten.

            Az 1861. április 6-án – 1848 után először – megnyílt országgyűlésen az ország jogállásáról folytatott viták közepette formálódott ki két párt: a Deák Ferenc vezette Felirati párt és a Teleki László vezetése alatt nyilatkozat közzétételének szándékával induló, majd Tisza Kálmán közreműködésével Határozativá „szelídített” ellenzéki párt. Mindkét csoportosulás egyetértett abban, hogy az ország közjogi állását, parlamentáris, felelős kormányzatát kimondó 1848-sa törvények érvényesítését kell kivívnunk. Egyetértettek az októberi diploma és a februári pátens elutasításában. Deák és hívei felirat formájában kívánták az ország közjogi igényeit az uralkodó elé tárni, Tiszáék határozat szerkesztését indítványozták, azt hangoztatva, nincs törvényes uralkodója Magyarországnak. Az 1861-es országgyűlésen a határozatiak voltak többségben. Az uralkodó azonban át sem vette a felterjesztést, augusztus 22-én karhatalommal feloszlatta az országgyűlést. A megyék – ahol többségben voltak a 48-as törvények csorbítatlan visszaállítását követelők – tiltakoztak. Pest megye közgyűlését katonaság szállta meg, a tisztikar lemondott. Kecskemét is tiltakozott a 48-as törvények negligálása ellen. Október végén katonaság érkezett a városba és megkezdte az adó erőszakkal történő beszedését. A közgyűlés tiltakozott, a lakosság megtámadta a cs. kir. adóbizottmány tagjait. Október 30-án a képviselő testület és a tisztviselői kar – köztük Hornyik is – lemondott állásáról. A képviselőtestület utolsó intézkedéseként megbízta a városi tanácsot, hogy amíg a felsőbb hatóság őket másokkal fel nem váltja intézzék a város ügyeit.

            1861. november 5-től új császári parancsok szabtak törvényt Magyarországon. Az osztrák kormányzat az ígérte, hogy csak provizórikusan (ideiglenesen) intézkednek, ehhez képest 4 éven keresztül ezek a szabályok maradtak érvényben. Feloszlatták a még meglévő megyei bizottmányokat és katonai bíráskodást léptettek életbe. A megyék élére kormányhű főispáni helytartókat, a városok élére királyi biztosokat neveztek ki. Kecskeméten 1861. november végére az ideiglenes tisztikar működése is megakadt. Csányi János „polgárnagy” november 20-án 60 előkelő polgárt hívott meg a város ügyeinek intézéséről folytatandó tanácskozásra, de ötnél többen nem jelentek meg. Senki sem akart hivatalt vállalni katonasággal a háta mögött. A 74 éves Csányi majdnem 50 napig egyedül vitte a város ügyeit. Hornyik János is azok között volt, akik nem vállaltak hivatalt az adott körülmények között. Ugyanakkor sietett engedélyt kérni a főszolgabírótól arra, hogy tovább kutathasson a levéltárban várostörténeti művének folytatása végett. A főszolgabíró a tanácshoz továbbította kérését, amely természetesen engedélyezte a munkát és ezúttal is finanszírozta a kiadást. 1861novemberében jelent meg a várostörténet második kötete, melyben Hornyik Kecskemét török uralom alatti történetét dolgozta fel, az oklevelek szövegének közlése mellett.

            Kapy Ede főispáni helytartó 1862. november 18-án új tisztikart nevezett ki. Köztük polgármesterré Hajagos Illést, főbíróvá Gáspár Lajost. Hornyik ismét Kecskemét főjegyzője lett, újra a város napi ügyeivel volt elfoglalva. Az új elöljáróság nagy lendülettel kezdett hozzá a város súlyos anyagi, gazdasági helyzetének megoldásához. Hornyik szabadidejében és esténként dolgozott műve folytatásán és1862-ben megjelent „Kecskemét város története, oklevéltárral” c. műve harmadik kötete. (A műben a város földesurairól, a török idők végéről értekezett.)

Az 1863. év személyes sikert hozott Hornyiknak. A Magyar Tudományos Akadémia 1863. január 13-án tartott nagygyűlésén – a történelmi osztály javaslatára – titkos szavazással, 36 szavazattal egy ellenében, az Akadémia levelező tagjává választották. (Erre a kitüntetésre élete végéig büszke volt.) 1863. október 26-án tartotta meg székfoglaló értekezését: „Az idéző pecsétről” címmel. Az örömbe üröm is vegyült, mert várostörténete 3. kötetének megjelenése után egy „jóakarója”, úgymond hazafias hangvétele miatt, feljelentette a helytartótanácsnál. A vád szerint a műben „a nemzetiségek egymás ellen izgattatnak, s a felséges uralkodóházból származó régi királyok népszerűtlenekké tétetnek”. A főispáni helytartó útján vizsgálatot rendeltek el Hornyik ellen. Csak Kecskemét polgármestere és a főispáni helytartó jóakaratán múlt, hogy nem állították haditörvényszék elé. Előírták viszont, hogy az ezek után megjelenő várostörténetének további köteteit cenzúrázásra a helytartótanácshoz terjessze fel.

            1865-re a birtokosság körében országszerte felerősödött az osztrák kormánnyal való kompromisszum igénye. Deák Ferenc, aki hosszú időn keresztül várakozást tanácsolt híveinek, 1865. április 16-án megjelent „Húsvéti cikk”-ében már a kiegyezés feltételeit taglalta. Az uralkodó a birodalom egységének biztosítását a „magyar kérdés” rendezésétől remélte, 1865. december 10-re összehívta a magyar országgyűlést. Az 1865. évi országgyűlésen Horváth Döme és Balázsfalvi Kiss Miklós képviselte Kecskemét nézeteit és érdekeit, belpolitikai téren az 1848-as törvényekhez való – kompromisszumokat is magában foglaló – ragaszkodást.

            Még 1865-ben elkészült Hornyik „Pusztaszer története” c. munkája, amelynek kiadását a város csakúgy, mint Kecskemét történetét, magára vállalta. (Pusztaszer nagy része Kecskemét birtoka volt, több kecskeméti lakosnak volt ott haszonbéres földje.) Már korábban elkészült, de 1866-ban jelent meg Hornyik Kecskemét történetét feldolgozó monográfiájának negyedik kötete. (Ez a város történetét mutatja be a „kuruc világban” 1703-tól 1711-ig.) Az év azonban rengeteg fájdalmat is hozott Hornyik életében. 1866 márciusában (12 éves korában) meghalt György fia, decemberben pedig hosszú betegeskedés után Mihály fia (15 évesen). Nem sokkal utánuk 18 éves nagy lányát, Máriát is elvesztette (1868). Csak Erzsébet és Zsuzsanna lánya érte meg a felnőtt kort. (Előbbi Tasy Lászlóhoz, utóbbi Harkay Józsefhez ment nőül.) Fájdalom és öröm Hornyik életében gyakran váltakoztak.

            1867-ben az országgyűlés és az uralkodó hosszas tárgyalásai következményeként Ferenc József február 17-én kinevezte Andrássy Gyulát magyar miniszterelnökké, 20-án pedig a kormány tagjait. Az országgyűlés felhatalmazása alapján a magyar kormány elrendelte a törvényhatóságok újjászervezését.

            Kecskeméten is új hivatalnoki kart választottak, melyben polgármester Nagy Lajos, főbíró Bagi László, főjegyző Hornyik János lett. Az eskü letétele és a hivatal átadás után rögtön a feladatok teljesítéséhez láttak. Ebben az időben égető gond volt a katonai beszállásolás (laktanya hiányában egyes lakosoknál szállásolták el a katonákat, folyamatosan 400 katona volt Kecskeméten). Nyomasztó volt az adóteher is, az ínséges idők sem múltak el a város felett. Lépéseket tett Kecskemét Bugacnak a Földváry családot illető részének megszerzésére, melyben Hornyik, mint főjegyző hathatósan közreműködött. Többször tárgyalt az illető család tagjaival. ). Hornyikot már életében tisztelet övezte, munkáját, a város érdekében kifejtett szorgalmát 1867-ben Szentkirályon 50 hold földnek jutányos áron történt odaítélésével jutalmazta a közgyűlés.

            Hornyik szinte egész hivatali működése során Kecskemét egyik legfontosabb ügyeként tartották napirenden a szabad királyi városság kérdését. Hornyik teljes mértékben részese volt az ügyintézésnek, mivel minden fórumhoz ő fogalmazta a város történeti leírását. A földesúri hatalom alóli megváltakozás döntően 1834-ben befejeződött és Kecskemét folyamodott a szabad királyi város státusz elnyeréséért, a folyamat 1848-ig nem fejeződött be, az önkényuralom időszakában pedig mód nem volt a kérdés felvetésére. 1862. augusztus 5-től – királyi udvari rendelet értelmében – a helytartótanács függetlenítette Kecskemétet Pest-Pilis-Solt megyétől, s a város hatóságát a főispáni helytartó alá, mint a szabad királyi városok az idő szerinti királyi biztosa alá rendelte. Kecskemét ettől kezdve folyamatosan törekedett a kiváltságlevél megszerzésére. Országgyűlési követeinek is feladata lett ez ügyben eljárni. 1867 augusztusában Kecskemét magához a megkoronázott királyhoz, Ferenc Józsefhez írt a kiváltságlevél „ünnepélyes alakban leendő kiadatásáért”. Hornyik fogalmazta meg Kecskemét történelmi, és közigazgatási viszonyait magában foglaló szabad királyi városi szabadalomlevél tervezetét. (Ennek elkészítéséhez másolatban megkérték Buda 1703. évi, és Versecz kiváltságlevelének másolatát, mint amelyik település legutóbb elnyerte azt.) Az ügy ezután sem ment simán. Tisztázásra szorult, hogy Borbás, Szentkirály, Felső-Alpár, Ágasegyháza, Monostor és Felső-Pusztaszer, bár a város tulajdonát képezték, közigazgatási és igazságszolgáltatási tekintetben a város, vagy a megye hatósága alá tartoztak.

            A királyi városi kiváltságlevél tervezetének szövegét Hornyik 1868. március elején maga vitte fel a Belügyminisztériumba. Mikorra a felmerült kérdések minden oldalról kitisztázódtak, Kecskemét 1870. július 23-án levelet kapott a Belügyminisztériumtól, hogy a törvényhatóságok és községek rendezésének kérdése a törvényhozás, vagyis az országgyűlés előtt van. Ezek után született meg az 1870: 42. törvénycikk, mely 20 másik várossal együtt Kecskemétet a törvényhatósági jogú városok közé sorolta. 36 évi függőben volt ügye zárult le Kecskemétnek kedvező (?) eredménnyel. Kecskemét ennek a címnek megszerzése körüli közreműködéséért gr. Andrássy Gyulának, br. Eötvös Józsefnek, Horváth Boldizsárnak és Deák Ferencnek díszpolgári címet adományozott 1870. március 14-i közgyűlésén. (Hornyik egyike volt azoknak, akik a díszpolgári okleveleket személyesen vitték el az illetőknek.)

            Hornyik János ezután részt vett a városi szervezet létrehozásában, hathatósan közreműködött a városi szervezeti szabályzat megfogalmazásában.

            A szervezeti átalakítás közben is tetemes dolga akadt Hornyiknak. Nagy Lajos polgármesterrel együtt többször jártak a fővárosban Kecskemét pesti házának felépítésével kapcsolatban. Kecskemétnek már a török hódoltság előtt volt házbirtoka Pesten, a telken az 1700-as évek közepén épült házat a város arra használta, hogy a Pestre utazó lakosai ebben biztos és kényelmes szállást nyerjenek. Utóbb már két telke is volt Kecskemétnek. A két telket nehézségek árán egyesítették, s már 1864-ben egy háromemeletes bérház építését tervezték. A megvalósítást előbb az ínséges évek, majd az építésre ajánlkozó bank megszűnése, végül a fővárosi hatóság kifogásai hátráltatták. Újabb terveket kellett készíttetni, melyre Lechner Ödön és Punczmann (később Pártos) Gyula építészek vállalkoztak. Kölcsönből – sok nehézség közbejöttével – végül 1874-ben készült el a háromemeletes épület. Hornyik rengeteg időt fordított az ügy intézésére, alaposan tájékozódott az előzményekről, összegyűjtötte az iratokat és 1870-ben a „Kecskeméti Lapok” tárca rovatában megírta Kecskemét pesti házbirtokának történetét.

            Hornyik, mint a városi közélet egyik formálója már 1864-ben szorgalmazta egy helyi lap indítását, amely csak 1868. október 3-val látott napvilágot Kecskeméti Lapok címmel. Megjelenésében Hornyiknak nagy szerepe volt (főszerkesztője is volt a lapnak). Az újságban rendszeresen jelentek meg kecskeméti történelmi tárgyú írásai, és a helyi közéletet foglalkoztató témákban tárcái (sokszor álnév alatt).

            Miután a belügyminiszter 1872. február 25-én kelt leiratában jóváhagyta Kecskemét törvényhatóságának szervezésére vonatkozó szabályzatát, március 26-án Dáni Ferenc főispán elnökletével, megtartották a törvényhatósági bizottság alakuló ülését. (A bizottság fele részben – 86 fő – a legtöbb egyenes adót fizető polgárokból, fele részben – 86 fő – választott polgárokból állt.) Április 2-ra azokra az állásokra írtak ki hirdetést, melyek a törvényhatósági bizottság választása alá tartoztak. A polgármestert, Bagi Lászlót, közfelkiáltással választották meg. A főkapitány Hajagos Illés, a főjegyző Hornyik János lett. (Hornyikot is közfelkiáltással egyhangúlag választották meg.)       

            Hornyiknak egyik fő feladata maradt továbbra is a Th. Bizottság ülésein megjelenve, a jegyzőkönyv vezetése. Mivel minden ülésen jelen volt, minden, a város egészét illető ügy intézésében részt vett, az egyik legszélesebb tájékozottságot mondhatta magáénak a város ügyeit illetően. Olyan ügyekben hallatta szavát többek között, mint 1872-ben a korábban egyházi iskolák városivá alakítása, Kecskemétnek az alakítandó új megye – Solt megye – székhelyévé való jelölése 1874-ben, a Kecskeméti Takarékpénztár Egyesület székház építése a Nagykőrösi utcában 1874-ben, mintegy három század lovas katonaság – és az ezredparancsnokság – elhelyezésére kaszárnya építése (ez 1875-ben valósult meg). 1875-ben árvaház felállításáról, a Kecskeméti Jogakadémia átalakításáról, az utcák kövezéséről, egy polgári leányiskola létesítéséről döntöttek többek között. Hornyik részese volt azon 1878. évi Th. Bizottsági közgyűlésnek, amely elítélte Bosznia és Hercegovina megszállását.

            1878. november 14-én, 15-én ismét tisztújításra került sor. A hat és fél évig működött polgármester – Bagi László – leköszönt.  A polgármesteri állásra ismét Bagi Lászlót és B. Kiss Mihályt jelölték, a választás során B. Kiss Mihály szerzett többséget. Hornyik egyedüli jelölt volt a főjegyzői állásra és újfent közfelkiáltással Kecskemét főjegyzője lett.

            1880 augusztusában meghalt a polgármester: B. Kiss Mihály, az év végén, október 28-án újat választottak. Lestár Péter személyében, aki új lendülettel fogott hozzá a város ügyeinek előmozdításához. Főjegyzői hivatala mellett, szabadidejében Hornyik lankadatlanul kutatta a város múltját, gyűjtötte az adatokat város történeti művének folytatásához. Lapok százait írta tele adatokkal, feljegyzésekkel, melyek ma is megtalálhatók a levéltárban.

            Az 1883. február 15-én tartott közgyűlésen Hornyik egy bejelentést tett: „mivel életkora 71-ik s közszolgálata 49-ik évében testi erejét annyira hanyatlani érzi, hogy a nagy felelősséggel kapcsolt díszes főjegyzői hivatal további viselésére már magát alkalmasnak nem tarthatja. Szemei elgyengültek, hallása eltompult, légzési szervei pedig elnehezültek: mihez képest a főjegyzői hivatalhoz megkívántató tevékenységet kifejteni többé nem képes”– lemondott hivataláról. (Majd fél évszázadot töltött el Hornyik Kecskemét ügyeinek intézésével hivatalnokként.)

            A közgyűlés határozatában kimondta, hogy nehezére esik szeretett főjegyzőjétől megválni, a körülményeket nézve azonban elfogadja lemondását. Hornyik János személyére vonatkozóan pedig úgy döntöttek, hogy „…hosszú időn át szerzett tapasztalatait, a város közügyei körül szerzett jártasságát, előhaladott kora bölcsességével együtt, a városi törvényhatóság számára megtartani óhajtják.” A város irányában szerzett érdemeit elismerték és jegyzőkönyvbe rögzíteni rendelték. Ugyanakkor számára – kérésének megfelelően – olyan munkakört jelöltek ki, melyben hátralevő napjait korához és szakismeretéhez illő, kényelmesebb foglalkozással töltheti el. Felkérték, hogy a város titkos levéltárában rendezetlenül lévő régi okiratokat szedje rendbe, „valamint Kecskemét városának, általa megkezdett, s a Magyar Tudományos Akadémia által kellő képen méltatott monographiáját befejezvén, sajtó alá rendezze”. Hornyik Jánosnak holta napjáig 100 forintos havi részletekben felvehető tiszteletdíjat ítéltek meg. A főispánt felkérték, hogy Hornyik Jánost Kecskemét örökös tiszteletbeli főjegyzője címmel ruházza fel. A főispán kijelentette, hogy azt a közgyűlés kérése nélkül is készséggel megtette volna, s meg is teszi.

            Hornyik János tehát letette hivatalát és nagy kedvvel fogott hozzá a levéltári iratok rendezéséhez, az adatok gyűjtéséhez, s az 1880-ben megkezdett „Kecskemét város gazdasági fejlődésének története” c. munka írásához. „Alig rajzolható az öröm, mellyel a szerény agg a közgyűlésnek őt nyugalmazó határozatát tudomásul vette. Utolsó és legfőbb reményét, hogy Kecskemét történetét egészen napjainkig befejezheti, már-már teljesedésbe menni látta. Ifjú lelkesedéssel kezdte összeszedegetni az adatokat, melyeket a városi levéltárban ismert, csaknem éjjel-nappal dolgozott velök” – írta róla unokaöccse Hornyik József. (A munka halála után jelent meg.) Alig pár hónap múlva azonban ágynak esett. Zsuzsanna lánya (Harkay Józsefné) és családja ápolta, velük lakott, mióta házát lányára ruházta. Hornyik János másik lánya, Hornyik Erzsébet Tasy Pálné már nem élt ekkor, de a volt főjegyző még életében Erzsébetre és családjára íratta szentkirályi földjét. 1883. május 27-én végrendeletet készített. Sok mindenről nem tudott rendelkezni: „…jelenleg könyvtáromon és irományaimon kívül semmi egyéb vagyonom nincs” – szögezte le. Műveinek (Kecskemét város története, Pusztaszer története) több száz példányát őrizte, ezeket Kecskemét városnak ajánlotta fel, hogy az eladásukból befolyó összegből egy városi tisztviselői nyugdíjintézeti alapítványt hozzanak létre. Könyvtárát egyenlő arányban két fiú unokájára, kiskorú Tasi Józsefre és kiskorú Harkay Józsefre hagyta. Hátrahagyott kéziratait, jegyzeteit barátjára, Horváth Dömére bízta, „a kinek erkölcsi támogatása, nemes érdeklődése és folytonos lelkes buzdítgatásainak eddigi munkálkodásom sikereiben fölötte sokat köszönhetek” – írta végrendeletében. A Kecskemét történetét közkinccsé tevő Hornyik János 1885. október 8-án csendesen örökre elaludt.

Életében és halála után is megbecsülte a város történetíróját. 1890-ben megfestették arcképét (amit Seemann Kálmánné Veres Erzsébet kecskeméti festőnő készített) és a város nagyjairól készült arcképek között, a tanácsteremben helyezték el. 1894-ben a Szentháromság temetőben, díszes síremléket állíttatott Kecskemét város közgyűlése. (A sírt 1975-ben áthelyezték a Köztemetőbe.) Ugyanebben az évben a Katona József Kör Hornyik emlék-ünnepélyt rendezett tiszteletére és szülőháza helyét, a görög templom falán elhelyezett emléktáblával jelölte meg. Utcát neveztek el róla a görög templom mellett. Két könyvben örökítették meg munkásságát: Hornyik-album, Emlékkönyv.

Szilágyi Sándor történész a Magyar Tudományos Akadémia 1888. december 17-én tartott közgyűlésén így emlékezett meg Hornyik Jánosról: „… igazabban, bensőbben szülőföldjét senki nem szerette, hasznosabban nem munkálta, mint e szerény, minden követelés nélküli férfiú, aki városa történetét úgy írta meg, hogy az kiegészítő része lett Magyarország egyetemes történetének!”

Péterné Fehér Mária