Folytatódik a HÍRÖS KECSKEMÉTIEK pódiumbeszélgetés
2020.09.19. 14:53
A 2020/2021-es évad első „Hírös kecskemétiek” című pódiumbeszélgetését rendezi meg 2020. szeptember 29-én, kedden 18 órakor a Hírös Város Turisztikai Központ. Ezúttal három ismert kecskeméti személyiség mesél pályájáról, sikereiről és terveiről a Hírös Város Turisztikai Központban, a régi Városi Mozi épületében.
Meghívott vendégek:
Szőllősi Krisztina a Kecskemét City Balett és a Badora Társulat táncművésze, koreográfusa, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 2017/18-as évadának legjobb táncosa, Fülöp Viktor-és Esztrád Ösztöndíjas művész
Ittzés Tamás hegedűművész, hegedűtanár, egyetemi docens, a Bohém Ragtime Jazz Band alapítója, vezetője, Bács-Kiskun megyei Prima-díjas (2010), Bozsó-díjas (2015) művész, a Scott Joplin Nemzetközi Ragtime Zeneszerző Verseny I. helyezettje (2001) (Sedalia, Missouri, USA)
Róna Tamás egyetemi professzor, az Alföldi Régió főrabbija, a MAZSIHISZ rabbitestületének elnöke, valamint a Keresztény-Zsidó Tanács elnökségének tagja.
Beszélgetést vezeti: Kriskó János
A pódiumbeszélgetés szeptember 29-én, kedden 18 órakor kezdődik a Hírös Város Turisztikai Központban (egykori Városi Mozi).
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Részvételi szándékát kérjük, jelezze az alábbi lehetőségek egyikén: info@hiroskozpont.hu, 76/501-176, vagy személyesen a Hírös Város Turisztikai Központban (Kecskemét, Rákóczi u. 15.) kedd - péntek 09:00 – 17:00-ig.
Regisztrálni az előadás előtt a helyszínen is lehet. Maszkot mindenki hozzon magával!
További információ:www.hiroskozpont.hu, www.facebook.com/hiroskozpont
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés