Életműdíjat kapott Erdei Péter
2019.01.21. 13:48
Életműdíjjal tüntette ki Erdei Pétert a KÓTA. A Kecskeméten élő Liszt- és Bartók–Pásztory-díjas karnagy, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet korábbi igazgatója a rangos elismerést vasárnap délután, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében megtartott ünnepi hangversenyen vette át.
4 kép
A KÓTA-díj megalapítását 2004-ben határozta el a Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) a kiemelkedő eredménnyel végzett művészi munka és a közösségért végzett áldozatos tevékenység elismerésére. A díjat – amelyet a nem hivatásos kórus-, zenekari és népzenei élet legkiválóbb képviselői nyerhetnek el minden esztendőben – tizenkét kategóriában szavazza meg az elnökség a Művészeti Bizottság, a Tanácsadó Testület és a szakbizottságok felterjesztései alapján.
A díj átadására immár harmadik éve a Magyar Kultúra Napja alkalmából került sor, az eseményen fellépett a Nemzetiségi kategóriában díjazott Németh Tibor citeraművész, a Népzenei együttes kategóriában díjazott Törő Gábor Hagyományőrző Egyesület Népdalkör, valamint a Kórus kategória három nyerteséből kettő: a Komlói Pedagógus Kórus és a Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium Bartók Béla Leánykara. A megjelenteket dr. Mindszenty Zsuzsánna, a KÓTA elnöke köszöntötte, a díjakat pedig a szövetség tisztségviselői adták át.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A díjazottak között volt Erdei Péter is, aki neves szakemberek, így például a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenepedagógus, kórusvezető, Szabó Dénes mellett az Életmű kategóriában vehette át a KÓTA-díjat.
– 1968-kaptam meg a diplomámat, azaz 50 éve vagyok a karnagyi pályán, talán ehhez is kapcsolódik ez az életműdíj – mondta a Hírös.hu kérdésére Erdei Péter. – Nagy örömmel vettem részt az ünnepségen, és rendkívül megtisztelő, hogy a KÓTA ilyen módon is elismerte karnagyi múltamat, eddigi fél évszázados tevékenységemet.
Varga Géza
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés