Csütörtökön kezdődik a vajdasági Dombos Fest
2022.06.27. 15:03
Csütörtökön kezdődik a Dombos Fest, a vajdasági magyarság legjelentősebb és legkedveltebb fesztiválja. A Dombos Fest vasárnapig várja Kishegyesen az igényes szórakozásra vágyókat, és mindazokat, akik idén is elvarázsolódásra vágynak a löszfal tövében. A négynapos fesztivál zenei kínálata a térség legjobbjaiból szemez idén is – írják a fesztivált beharangozó sajtóközleményben.
Galéria
A június 30-i nyitónap négy nagyon karakteres zenei világot mutat be. A kétszeres Kossuth-díjas Kaláka családi koncertje minden generációt megszólít, de itt lesz három olyan produkció is, mely a népzenéből merít, más és más megvilágításba helyezve azt: a hazai Mezei Szilárd Túl a Tiszán innen nagyszínpadi produkciója, a világot járt Kerekes Band koncertje, valamint este a Wine Club teraszán a Dresch Vonós Quartet fellépése, akik a népzenét a jazz elemeivel fűszerezik majd.
Július 1-én a balkáni zenéké a főszerep. Térzenét szolgáltat a Rézeleje fanfárosok csapata, itt lesz két fiatal, energikus tamburaegyüttes, a mohácsi Poklade és a fővárosi Babra zenekar, illetve nagykoncertet és bulit szolgáltat sok-sok év után a fesztiválra visszatérve a Besh o droM.
Érdekes zenei világokat ismerünk majd meg a sokszínű koncerteken: a Düvő színtiszta népzenét játszik, a Parno Graszt felhőtlen roma muzsikát szolgáltat. A Flock projekt a látványos akrobatikával teszi ismét emlékezetessé és legendássá löszfalunkat!
A fesztivál állandó fellépőjének számító Lajkó Félix újító és virtuóz szellemisége pedig ott hat a leginkább, ahol megszületett: a bácskai tájon. Évről-évre itt adja a nyár emlékezetes koncertjeit – idén a lengyel Volosi zenekarral, mellyel két éve úgy a lengyel, mint a magyar Fonogram-díjat is megkapták.
A fesztivál elképzelhetetlen a Dombosi Remix irodalmi menüje nélkül, ahol idén is rendkívüli névsorral találkozunk – mindez a Dombos Wine Club helyszínén, ahol a kiváló borok mellett a dombosi életérzés idén is tetten érhető!
Borokat két kiváló borász barátunk is bemutat, az etyeki régióból a Hernyák birtok lesz a vendégünk, míg a vajdasági borászok egyik legjobbja, Sagmeister Ernő is itt lesz, aki a Tarcal hegyen alkot legendás tételeket.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Lesz még képregénybörze, Dombos Visual, kortárs filmek, egyebek…+Rokon Ilonka életérzés; úton, útfélen, ha jó a szemünk és jól is hallunk, betekintést nyerhetünk egy legendás evangéliumba!
Többen úgy vélik, hogy a nyár a Délvidéken a Dombos Fest nélkül elképzelhetetlen – ezt szeretnénk még szélesebb körben is bemutatni, így itt lesz a PajtaKult stábja is, mely a havi magazinműsorát Kishegyesen rögzíti majd júliusban.
A Dombos Festre jegyek a helyszínen vásárolhatók, a pontos program itt található: http://www.dombosfest.org/
Facebook oldal itt »» https://www.facebook.com/dombos.fest
A Facebook-esemény itt »» https://www.facebook.com/events/5057665597649611
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés