Az Aomori parkba és az Arany János iskolába is ellátogatott a japán nagykövet
2018.04.13. 16:30
A japán napok keretében ma Kecskeméten járt Sato Kuni, japán magyarországi nagykövete. A diplomata az Aomori parkban részt vett egy japán cseresznye fa elültetésében, az Arany János Általános Iskolában pedig megnyitott egy gyermekrajz kiállítást, ahol találkozott Szemereyné Pataki Klaudia polgármesterrel is.
![](http://archiv.hiros.hu/assets/cache/images/54/546f7e36ec097f501fbab9f051fdb988.jpg)
Galéria
Szerdán kezdődtek és vasárnapig tartanak a Kecskeméti Japán Napok az Aomori Baráti Kör szervezésében. Ahogyan korábban megírtuk, programjai az Aomori parkban kezdődtek. A városunkba érkező japán nagykövetet Király József önkormányzati képviselő fogadta.
Sato Kunit zenés, énekes műsorral köszöntötték a diákok, majd a diplomata az Aomori parkban egy újabb cseresznyefát ültetett el. Az Árpádvárosban, a 2011-es fukushimai tragédia emlékére ültetett és azóta is gyarapodó kertben, ma már 50 fa áll. A park egyben jelképezi is Kecskemét Japánhoz fűződő immár 24 éves kapcsolatát, hiszen a két országban lényegében egy időben kezd virágozni a cseresznye fa, és most az e köré szervezett rendezvények is ugyanazon időben zajlanak.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A nagykövet nem sokkal később az Arany János Általános Iskolában nyitott meg, a japán gyermekek rajzaiból készült kiállítást. A tárlat kapcsán a diplomata a magyar és japán nép közötti szoros kapcsolatról is beszélt.
Kecskemét polgármestere a kiállítás megnyitón azt mondta, a rajzok ízelítőt adnak a japán gyermekek mindennapjairól, gondolkodásukról, életükről. A kiállítás az ötnapos Kecskeméti Japán Napok egyik kiemelkedő állomása, mondta a rendezvénysorozatot szervező Kecskemét-Aomori Magyar-Japán Baráti Kör elnöke.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés