Analóg performansz a Fotómúzeumban
2020.07.28. 13:31
Egyedülálló performansz vár az érdeklődőkre augusztus első napján, szombaton délután 17:30 órakor a Magyar Fotográfiai Múzeum falai között. Minyó Szert Károly Fény-Forma-Fotogram című kiállításának elmaradt megnyitóünnepsége helyett egy kiállítás-közepi eseménnyel, a Minyó Midisszázzsal kedveskednek a látogatóknak. Az eseményen egy úgynevezett valós idejű fotográfiai performansz részesei lehetünk.
Minyó Szert Károly képzőművész, szabadkézi fotográfus, fénykerékpár performanszairól is ismert alkotó, 1955-ben Újdelhiben született. „A fotográfia és a festészet találkozási pontjai vonzzák, a párhuzamosan jelen lévő két irányzat határain túl törekedve. Kiállításain a fotográfia mint esemény is megjelenik, a megnyitón közönség jelenlétében mutatja be az illékony emulziós technikai megoldásokat, sok kockázatot vállalva az öntörvényű anyaggal való munka során.” – írja a fotografus.hu lexikona.
Mostani kecskeméti performansza nem csak a fotográfia szerelmesei számára lesz érdekes. A művész fény-festménye közvetlenül a szemünk előtt születik majd meg, és ehhez hasonló analóg fotográfiai performansszal tudomásunk szerint a világon egyedülálló módon csak Minyó Szert Károly foglalkozik.
A performanszról, a falon lévő fényfestményekről, Minyó Szert Károlyról és művészetéről tudhatunk meg többet a performansz után, ezért érdemes a Kriskó János által vezetett tárlatvezetés-beszélgetésen is részt vennünk.
A kiállítás megnyitója a koronavírus-járvány miatt sajnos elmaradt, így a Magyar Fotográfiai Múzeum ezzel az eseménnyel pótolja a programot. Tillmann Ármin, az ELTE BTK filozófia szakos hallgatója mondja el megnyitószövegét, s részt vesz a Kriskó János által vezetett beszélgetésben is a performanszot követően.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A kiállítás 2020. augusztus 23-ig vasárnap és hétfő kivételével naponta 12 - 17 óráig tekinthető meg, ingyenesen.
Magyar Fotográfiai Múzeum: 6000 Kecskemét, Katona József tér 12.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés