Tragédia Belize-ben: milliárdos áfacsalás vádlottja az áldozat?
2017.05.30. 12:11
Elképesztő fordulatot vett a kiégett autóban megtalált magyar pár ügye Belize-ben. A helyi rendőrség a magyar hatóságok tudta nélkül eltemette a párt, nem épp méltó körülmények között.
Már három hónapja történt, hogy Belize-ben egy villanyoszlopnak ütközött, roncsolódott autóban összeégett pár holttestére találtak.
A helyi hatóságok sokáig kettős gyilkosságként nyomoztak a testek furcsa elhelyezkedése miatt, ám az időközben megtalált szemtanúk szerint szörnyű baleset történt. A kigyulladt Fordból a pár nem tudott időben kiszállni.
Ezek után az is kiderült, hogy az elhunyt férfi diplomata-útlevéllel érkezhetett az országba, míg párjánál, Alexandránál egy hatósági iratot találtak, ami szerint korábban Panamába akart csempészni 63 millió forintot. Kecskemétről pedig olyan információk jutottak A Bors birtokába, amelyek szerint a pár férfi tagja kecskeméti illetőségű, és egy jelenleg is zajló, hárommilliárdos áfacsalási ügy vádlottja.
A férfi – bizonyos O. Gy. – február óta nem jelent meg a bíróságon, a pesti lap úgy tudja, hogy körözik. A belize-i hatóságok húsvétkor eltemették a pár maradványait.
– Az egész teljes titokban történt. A helyi főnyomozó szerint kénytelenek voltak eltemetni őket, mivel a családtagok nem jelentkeztek. Nem tudták tovább tárolni őket a kórházban. A csontokat egy szemeteszsákban földelték el a belmopani temetőben, Belize fővárosában – számol be a Bors informátora a hihetetlen eljárásról.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
– Amint a család jelentkezik, természetesen kihantolják a földi maradványokat és hazaszállítják Magyarországra – teszi hozzá. Úgy tudjuk, minderről hivatalosan nem tájékoztatták a magyar külképviseletet.
– A telefonjainkra nem reagálnak, az e-mailjeinkre nem válaszolnak. Egészen felháborító eljárás – értetlenkedik külügyi forrásunk. Az ügyet Belize-ben közlekedési balesetként zárják le, míg a két magyart, mivel a személyazonosságukról nincs megerősítés, továbbra is eltűnt személyként kezelik.
A kapcsolódó cikkeinket ITT és ITT találják.
forrás: borsonline.hu
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés