A körzeti megbízottak ismereteit bővítették
2022.09.27. 10:39
A Bács-Kiskun megyei bűnmegelőzési szakemberek nagy hangsúlyt fektetnek a családon belüli erőszak megelőzésére és az áldozatok segítésére. A hétfői előadásokon ezekkel a témákkal foglalkoztak.
A családon belüli, hozzátartozók közötti erőszak jelen van a mindennapokban, és az utóbbi időben egyre erőteljesebben kerül a társadalmi érdeklődés középpontjába. A megelőzési szakemberek újabb és újabb eszközöket keresnek, hogy felhívják a figyelmet az áldozattá válás megelőzése, az áldozatok segítésének fontosságára.
A rendőri intézkedés hatékonyabbá tétele, valamint az állomány érzékenyítése céljából a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet – a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály áldozatvédelmi referensének közreműködésével – 2022. szeptember 26-án a körzeti megbízottak részére a hozzátartozók közötti erőszak témakörben ismételt érzékenyítő képzést tartott.
A tréning során a tanfolyam résztvevői szituációs és interaktív feladatok segítségével dolgozták fel a hozzátartozók közötti erőszakkal érintettek viselkedést, szerepét, illetve tanulták meg azokat a technikákat, amelyek elősegítik a hatékony és szakszerű intézkedés-végrehajtást.
Amennyiben Ön szóbeli, lelki, fizikai, szexuális vagy gazdasági erőszak áldozata, joga van segítségre.
A segítségnyújtás lehetőségei, szervezetei, fórumai az alábbiak:
- Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT)
Ingyenes segélyvonal: +36-80-20-55-20 E-mail: okit@csbo.hu
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
- Áldozatsegítő Szolgálat 06 80 225 225 (éjjel-nappal hívható)
igazsagugyiinformaci-ok.kormany.hu/aldozatsegito-szolgalat
- NANE (Nők a nőkért együtt az erőszak ellen egyesület)
+36 80 505 101
(hétfő, kedd, csütörtök és péntek este 18-22 óra, szerda 12-14 óra között) nane.hu
- Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 116 111; 116 000
- www.aszeretetnemart.hu
- Gyermekjóléti Központ és Családsegítő Szolgálat
- Nők joga honlap –
A rendőrség csak akkor tud hatékonyan fellépni, ha a jogellenes cselekmény a tudomására jut.
Ha úgy érzi, hogy Ön vagy hozzátartozója sérelmére bűncselekményt, szabálysértést követnek el, haladéktalanul hívja a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon, vagy tárcsázza az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat 06 80 20 55 20-as krízisvonalát.
Amennyiben azonnali segítséget nem igényel jelenlegi helyzete, de fenyegetve érzi magát, tegyen feljelentést bármelyik rendőrkapitányságon.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés