Illegális idősotthont működtető és idősek vagyonát megszerző bűnözői csoport letartóztatását indítványozza az ügyészség
2022.07.21. 11:14
A Kecskeméti Járási Ügyészség többrendbeli különösen nagy kárt okozó csalás bűntette miatt egy éveken át illegálisan idősotthont működtető és idős emberek vagyonát jól szervezetten megszerző bűnözői csoport öt tagjának letartóztatását, további egy társuk bűnügyi felügyeletét indítványozza.
A megalapozott gyanú szerint a négytagú család Kecskemét-Hetényegyházán évek óta engedély nélkül működtetett idősotthont. Ide kórházi kapcsolatuk révén időskorú, leromlott egészségi, fizikai vagy pszichikai állapotban lévő, támogató és személyes gondoskodást nyújtó családi háttérrel nem rendelkező betegeket folyamatos, elszállásolásra, étkeztetésre, szükség esetén ápolásra kiterjedő ellátás ígéretével költöztettek be. Egyidejűleg ügyvédi és szakértői közreműködéssel az ingó- és ingatlan vagyonukat megszerezték.
A kecskeméti nyomozók a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyonvisszaszerzési Hivatala, továbbá igazságügyi szakértők bevonásával végrehajtott akciójuk során a bűnözői csoport tagjait többrendbeli különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt 2022. július 19-én őrizetbe vették és gyanúsítottként kihallgatták.
A Kecskeméti Járási Ügyészség a legszigorúbb kényszerintézkedés, a letartóztatás elrendelését indítványozza a gyanúsítottakkal szemben, mert a terhükre rótt bűncselekmények súlyossága, büntetéssel fenyegetettsége miatt fennáll a szökésük, elrejtőzésük veszélye. Ezen kívül a cselekmények szervezett jellegéből, megvalósítási módjából megalapozottan tartani lehet attól is, hogy szabadlábon hagyásuk esetén tanúk befolyásolásával a bizonyítás eredményességét veszélyeztetnék. Végül mivel a bűnözői csoport idős emberek kiszolgáltatott helyzetét kihasználva éveken át követte el a bűncselekményeket, ezért letartóztatásukat a bűnismétlés reális veszélye is indokolja.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Az ügyészség indítványairól a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon fog dönteni.
A rendőrségi kutatások során készült fotók az alábbi linken érhetők el: https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/bunszovetsegben-csaltak-het-gyanusitott-kerult
Bács-Kiskun Megyei Főügyészség
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés