Bérelt szlovák autóban szállított kilenc pakisztánit a grúz embercsempész
2022.10.17. 08:38
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség minősített embercsempészés bűntette miatt vádat emelt azzal a grúz férfival szemben, aki Pozsonyban kibérelt autójában 9 pakisztáni, afgán és indiai migránst akart Ausztrián keresztül Nyugat-Európába szállítani.
3 kép
A vádirat szerint a grúz férfi – az ügy vádlottja – az ismeretlen megbízójától kapott utasításoknak megfelelően Pozsonyban három napra kibérelt egy autót és azzal a telefonjára kapott koordináták alapján 2022. május 10-án a késő esti órákban megjelent Balotaszállás külterületén. Az embercsempész 9 pakisztáni, afgán, illetve indiai migránst vett fel a járműbe, egyiküknek azonban már csak a csomagtartóban jutott hely. Terve az volt, hogy a Magyarország területére illegális módon belépett migránsokat Ausztrián keresztül Nyugat-Europába juttassa, ez azonban alig 10 perc múlva a Bács-Kiskun megyei rendészeti járőrök intézkedése miatt meghiúsult.
A harmadik országbéli bevándorlók az illegális beutazás megszervezéséért többezer eurót ajánlottak fel, amelyből sikeres célba érkezés esetén a vádlott is részesedett volna.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség a férfit vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását, továbbá Magyarország területéről kitiltását indítványozza. A letartóztatásban lévő férfi ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés