Zeke Márió is csatlakozik ha KTE-hez
2022.06.27. 19:31
Balhátvéddel bővült csapatunk kerete, Zeke Márió csatlakozik hozzánk a MOL Fehérvár FC-től. A 21 esztendős játékos fiatal kora ellenére már komoly élvonalbeli rutinnal rendelkezik, amit most kölcsönjáték során gyarapíthat Kecskeméten a 2022/2023-as szezonban.
Zeke Márió Sopronban kezdett el futballozni, majd Győrben folytatta utánpótlás karrierjét, a 2016/2017-es szezonban itt mutatkozhatott be a felnőttek között is a harmadosztályban, majd az NBII-ben is lehetőséget kapott. 2018 februárjában szerezte meg a Fehérvár az ETO-tól, ahol másfél éven át tartalékok között pallérozódhatott. A 2019/2020-as szezont Gyirmóton töltötte az NBII-ben, ahol 21 bajnokin lépett pályára, mindannyiszor kezdőként. A kölcsönből visszatérve újabb két kölcsönjáték következett számára, a szezon első felében újra a másodosztályban, de már Budaörsön (15 meccs), majd tavasszal az NBI-ben Budafokon (14 meccs). A mögöttünk hagyott idényben újra Gyirmóton, immáron az NBI-ben játszhatott a fiatal balhátvéd, 26 mérkőzéséből 25-ször kezdőként.
Az utánpótlás-válogatott Zeke Márió 40 NBI-es mérkőzéssel a háta mögött érkezik Kecskemétre, ahol nagyon szeretne bizonyítani:
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
– Az első pillanattól éreztem a klubon, hogy mindenképpen akarnak, már az NB II-ben is szimpatikus volt a Kecskemét. Hatalmas lehetőség ez nekem és a csapatnak is, bízom benne, hogy sikerül belőle profitálnia mindenkinek. A Gyirmóttal nem kellett sok számunkra a bennmaradáshoz, pici dolgokon dőlt el a dolog. A tapasztalat igazából az, hogy ezen a szinten már mindenre oda kell figyelni, nem férnek bele a hibák, mert azt az ellenfelek azonnal kihasználják. Amennyiben odafigyelünk, betartjuk a szakmai stáb utasításait, és becsülettel dolgozunk, akkor megvan az esélyünk céljaink elérésére. Minél több időt szeretnék természetesen a pályán tölteni – mondta Zeke Márió.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés