Újra Kecskeméten a Betlehemi láng
2016.12.11. 19:45
A szeretet lángja egyenesen Betlehemből, Jézus születésének helyéről indult útjára. 26. alkalommal hozta el Bécsből a Magyar Cserkész szövetség a béke lángját Magyarországra. A láng elsőként Gödöllőre érkezett, innen került Kecskemétre.
Galéria
Dr. Gémesi György, a Magyar Önkorányzatok Szövetségének elnöke 2008-ban hozta először Magyarországra a lángot Jézus Krisztus születésének templomából.
Szemereyné Pataki Klaudia, városunk polgármestere is kiemelten fontosnak érezte, hogy Kecskemétre is eljuthasson a betlehemi láng, így a kezdeményezéshez Kecskemét is nagy örömmel csatlakozott: immár sokéves hagyomány, hogy Advent idején a szeretet lángja a városunkba kerül.
A lángot Lévai Jánosné önkormányzati képviselő idén a Katona József Gimnázium két hetedik osztályos cserkészdiákjával, Magyari Mátéval és Magyari Gergővel hozta városunkba.
"A láng a békét szimbolizálja. A célunk, hogy családról családra vándorolhasson, a szeretet jegyében. Szeretnénk, ha szociális intézményekbe, kórházakba is eljuthatna, nem csak a megyeszékhelyen, de a környező, kisebb településeken is" - mondta Lévai Jánosné.
A szeretet lángja mindenkié, nincs egyházhoz, felekezethez kötve, a karácsony üzenetét hordozza. Közeledik az adventi ünnepkör egyik legfontosabb része: a negyedik gyertyagyújtás. Az utolsó gyertyát a Betlehemi lángról Kecskemét polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia fogja meggyújtani december 17-én a város főterén 17.00 órakor.
Aki szeretne egy darabot hazavinni a betlehemi lángból, az egészen szentestéig megteheti: addig ugyanis az önkormányzat aulájában őrzik a tüzet.
-
Hirdetés
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
-
-
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés