Tényleg megállíthatatlan a belvárosi száguldozás? - videóval
2016.07.21. 14:30
Huszonéves problémától hangos újra a sajtó: a város több pontján rendeznek fiatalok ön- és közveszélyes gyorsulási, gyorsasági versenyeket. Utánanéztünk, mi folyik az illegális éjszakai programokon, amelyeket nem hirdetnek nyilvános fórumokon.
Galéria
Egy csúnya szóval kezdődött
– Brzsxd mrzg!... – kiált fel a sofőr keresetlenül, miközben a nyitott ablakon bevisító hang elől a kocsi közepe felé rántja testét ijedtében. Azonmód magával húzza a kormányt is; a váratlan mozdulattól a kerék – 90-es tempónál – majdnem lekap a padkára. A szerencse is közrejátszik abban, hogy nem gázolja el az út mellett ácsorgó nézelődőket. Utólag konstatálja, hogy vagy kétszázzal, üveghangon húzott el mellette egy motoros.
Személyesen éltük meg ezt egy forró júliusi nyáréjszakán. Az ablak lehúzva, borzasztó gyorsan, váratlanul és kegyetlenül éri a hangbomba a sofőrt a kecskeméti TESCO mellett a négysávoson. Lassan ocsúdunk fel a meglepetésből, de hamar kiderül, hogy minek is vagyunk a részesei.
Pár méterrel odébb túlerőltetett motorok füstjében bámészkodó fiatalok állnak az út mellett. Száguldó tuningverdákat néznek, amint egymással versenyeznek a párhuzamos közlekedés sávjaiban – illegális verseny a kecskeméti nyáréjben.
A városszéli közúti harcosok
Az élmény hatására egy hét múlva már célirányosan érkezünk a helyszínre. Kíváncsiak vagyunk, hogy mi történik ezeken a szombat éjszakákon a város motorizált bugyraiban. Megállunk a TESCO-parkoló egyik közvilágítás nélküli részén, nem kis meglepetésünkre vagy ötven-hatvan kocsi áll a parkoló főként az ötöshöz közeli szélén, illetve a Budapest felőli végében, L-alakú sorban. Előttük fiatalok grasszálnak, nevetgélés, nagy rekordok hangfoszlányait kapjuk el. Leszabályzásig túráztatott motorok akadozva pörgése terheli a dobhártyánkat, füstje pedig a levegőt
Itt-ott bizarr fények a kocsikon, másutt gengszter-rap ad alapritmust a kívül, az ötös úton versenyzők motorüvöltésének szólóihoz, illetve a parkolóban driftelők gumicsikorgásaihoz.
(A drift a túlpörgetett, füstölő kerékkel forgolódás, csúszkálás viszonylag kis helyen – extrém sport, amelynek lényege úgy uralni az autót, hogy az közben lehetőleg egy centit se menjen klasszikus formában előre, csak faroljon körbe, jobbra-balra – a szerk.)
Tizenéves kocsi és sofőr – Rendőrhergelés
A legtöbben nézegetik a speckó kocsikat vagy horgászszéken ücsörögnek, beszélgetnek. Néha felhangzik: „Na, megyünk egy kört?”, majd azzal a lendülettel be is szállnak az autókba, egyedül vagy többen. A szemünk láttára ül be egy tizenéves autóba öt tizenéves, egy vélhetően friss jogsis srác mellé fiúk és lányok is. Mennek egy kis adrenalin-löketért.
A legtöbb autó javakorabeli gép, általában a sportosként számontartott márkákból, a gyári kiviteltől az agyonspécizett ültetettig, a „sufni tuningtól” a méregdrága gyári tuningig.
Ezalatt a parkolót határoló sövény hézagai között az ötösön ordítva elszáguldó autókat nézik, néha hátrafordulnak, amikor valaki drift-show-ba kezd a parkolóban.
Éppen azon gondolkodunk, hogy miképpen működhet ez a lebukás – úgy tűnik – minden veszélye nélkül, amikor megjelenik egy rendőrautó. Na, gondoljuk, itt a vége, most mindenkit elzavarnak innen – de nem. Sőt. A járőrautó hússzal körbegurul a parkolóban, majd megállás nélkül távozik. Még meg is alázzák: ráragad az egyik kocsi, és nevetve kikiabál a többieknek, „Világítok már nekik, hogy lássák, mi van itt…” Az ácsorgók jót röhögnek: „Jól csinálod, köszi!”
Baljós árnyak Budapestről és a kiskörúti streetfighterek
Különös véletlen, hogy azon az éjszakán, mikor szétnézünk a pimpelt gépek városszéli flaszterján, Budapesten egy hasonló versenyen fejre áll, majd kigyullad egy ilyen tragacs.
Na, erre az országos médiahírre reagálva egy kecskeméti kiskörúti lakó újra fellobbantja a témát érintő több évtizedes közharag lángját. Nem túlzás az „évtizedes”, találtunk ugyanis egy 2000 áprilisában készült tévériportot, ahol kísértetiesen hasonló szólamok csendülnek fel. Már akkor is arról beszélnek, hogy évek óta tart a kiskörúti száguldozás, a rendőrség tehetetlen, hétvégente éjszaka jönnek a fiatalok ön- és közveszélyes sportjukat űzni, a Centrum előtti sávparkolót használják boxutcának. Durva adat: kiszámolták a riportban, hogy a nem egész egy perces kör-rekordot úgy tudják felálítani, ha a körút egyeneseiben 200 km/h fölé emelik a sebességet.
De vissza a mostani történésekhez:
„Kecskeméten lesz a következő tragédia?” – kérdezi a belvárosi lakó a médiának küldött nyílt levelében.
Ebben részletesen taglalja, hogy a kiskörúton hogyan megy a rendkívül veszélyes és a hanghatások miatt bosszantó illegális gyorsasági verseny, és hogy évtizedek óta nem történik semmi. „Ma a súlyos Soroksári úti "autóverseny" balesetének hírére ébredhettünk. Fellélegezhetünk Kecskeméten, kaptunk még egy kis időt, lehetőséget tettekre, vajon élünk-e vele?” – veti fel a levélíró.
Egyelőre úgy tűnik, hogy nem. Mintha nem lenne jogi eszköz, kapacitás – ne is menjünk tovább, mi még – a helyzet megnyugtató rendezésére. Miközben folyamatosan életveszélyes szituációkat teremtenek a száguldozók. Sokaknak szorulhat ilyenkor össze a foga, amikor arra gondol, hogy őt bezzeg 66 km/h-ért keményen meg tudták büntetni.
Erődemonstráció
A fenti levelet szinte minden kecskeméti médium lehozta, és kérdéseket tettek fel a rendőrségnek. Mi is – lásd lentebb a válaszokat –, plusz megmutattuk azt a videót, amit a TESCO-nál készítettünk. Talán ezzel összefüggésben, talán nem, mindenestre tény, hogy a videónk bemutatása utáni szombaton vagy 20 rendőr megszállta TESCO- és a Centrum-parkolót, amit a belvárosi motorizált randalíozók – groteszk leírni is – évtizedek óta, már-már patinás hagyományként használnak boxutcának. Szinte tradícionálisabb mint a borutca.
A razziát is megörökítettük:
A rendőröket látva az utcai versenyautók nem tűntek el, sokan becsorogtak a „boxutcájukba”, ahol most alkalmi időmérők helyett rendőrök várták őket. Szondázás, irat- és közlekedési hatósági ellenőrzés következett. A városszerte rendezett akciót követő rendőrségi közleményből az derül ki, hogy 324 sofőrből 7 fogyasztott alkoholt, hat sofőrt valamilyen nem részletezett közlekedésrendészeti szabálysértésen kaptak rajta és „10 autó haladta meg az 50 km/h sebességet” – írják a rendőrök, azt azonban nem, hogy mennyivel. Még saját zsargonjukkal hozzáteszik, hogy egy körforgalomban driftelőt is elkaptak, és helyszíni bírsággal büntettek.
Hol az eredmény?
A rendőrség folytatást ígér. Nyilván nehéz lehet a jogszabályokat betartva felszámolni egy ilyen jelenséget. Vélhetően nincs kodifikálva a „tömegesen, nagy sebességgel, a vétlen közlekedőket évtizedek óta súlyosan veszélyeztető közúti randalírozás” jogi fogalma, saját, nagyon súlyos büntetési tételekkel. Ezt csak az absztrakcióra képes köznapi gondolkodás rakja így össze. A rendőrség a jogszabályok alapján ebből részeket, egyes eseteket tud azonosítani, esetleg bizonyítani: egy-egy autó gyorshajtását, csendháborítást, közbotrányokozást, veszélyes közlekedést stb. Amennyiben egyáltalán tetten éri a szabálytalankodót, hiszen, mire kiérnek, leállnak a versenyzők.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Szóval, nehéz lehet. De azért érdemes lenne valahogy elkezdeni, megpróbálni megfékezni ezt traicionális illegális – örült veszélyes – extrémsportot. Mert még nem történt komolyabb baleset – de nem is szeretnénk egyszer ezzel jelentkezni a címlapon.
Szemereyné Pataki Klaudia: "Ez egy lassan húsz éve húzódó jelenség Kecskeméten, és a magam részéről csak azt tartom elfogadhatónak, ha lesz végre megnyugtató megoldás. Családanyaként egyrészt azt gondolom, nagy a felelőssége annak, hogy mekkora teljesítményű autót kap egy friss jogosítványos fiatal, vagy mikor és milyen célra adják oda a szülők a járművet gyermeküknek.
Másrészt azt is látom, hogy – bármennyire szomorú – a gyorsulási versenyeknek résztvevői és nézőközönsége is van, tehát erre igény mutatkozik, ugyanúgy, mint például a Forma 1-re.. Az viszont elfogadhatatlan, hogy ezek a fiatalok önmaguk és mások életét is veszélyeztetik, közúton, a forgalomban száguldoznak, ráadásul mérhetetlenül zavarják a lakosság nyugalmát.
Természetesen tudom, hogy a megoldás kulcsa nem feltétlenül az önkormányzatnál van, ettől függetlenül fontosnak tartom, hogy mi magunk is alaposan járjuk körbe ezt a problémát. Éppen ezért az elmúlt hetekben sokat foglalkoztam a témával, számos megközelítést hallottam, még olyat is, hogy ez lényegében egy extrém sport. Vannak városok - itthon és külföldön - ahol az a megoldás született, hogy a fiatalok számára kijelöltek, vagy ők maguk találtak egy magánterületet, pályát, ahol szervezetten, biztonságosabb körülmények között, másokat nem zavarva és nem veszélyeztetve versenyezhetnek. Persze, ez nem jelenti azt, hogy Kecskeméten is járható ez az út, de minden olyan lehetséges megoldást fontolóra kell venni, ami a két évtizedes áldatlan állapotnak egyszer és mindenkorra, hatékonyan véget vet."
* * *
Még a razzia előtt a rendőrséget is megkérdeztük az ügyben, az alábbi válaszokat kaptuk csütötökön:
Ellenőrzi-e a rendőrség a száguldozókat?
A Kecskeméti Rendőrkapitányság rendszeresen végez sebességellenőrző tevékenységet, mely a megyeszékhelyen kiterjed többek között a „kiskörút” teljes szakaszára is. A sebességellenőrzés helyszíne és időpontja a tapasztalatok alapján és a közlekedésbiztonsági helyzet elemzését-értékelését követően kerül kijelölésre.
Ha igen, mit tapasztanak az ellenőrzések során? (Például alkohol, drog, garázdaság jellemző-e vagy egyszerűen autó- és sebességmániásokkal találkoznak ezekben az esetben?)
A rendőrség feladata többek között a jogsértések megelőzése és megszakítása. Ezért az egyenruhások szolgálatuk ellátása során az ittas és a vezetései képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt közlekedő járművezetők kiszűrését is folyamatosan végzik. A Kecskeméti Rendőrkapitányság többek között rendszeresen szervez a sebességellenőrzésen túl az ittas és a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt közlekedő járművezetők kiszűrésére irányuló akciókat is.
A tapasztalat azt mutatja, hogy az intézkedést megelőzően a járművezetők a KRESZ szabályait betartva közlekednek. Ezen csoportra nem jellemző a közterületi ittas állapotban, garázda jellegű bűncselekmények elkövetése.
Azonban megállapítható, hogy járműveik nem felelnek meg maradéktalanul a közúti járművek forgalomba helyezésének és tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV.12.) KöHÉM rendelet szabályainak, ezért a rendőrség jogsértés észlelése esetén velük szemben szabálysértési eljárást kezdeményez.
Láttunk rendőrt is az egyik ilyen helyszínen, lassan körbeautózott az ott tartózkodók között, majd megállás nélkül elment. Mi az oka annak, hogy nem tud fellépni a rendőrség?
A rendőrség a hatályos jogszabályok alapján végzi tevékenységét. A rendőrt a törvény alapján intézkedési kötelezettség terheli, ha a közbiztonságot, vagy a közrendet sértő vagy veszélyeztető tényt észlel, vagy tudomására hoznak.
A közlekedés körét érintő jogsértő cselekmény észlelése esetén a vonatkozó jogszabályok lehetőséget biztosítanak intézkedés lefolytatására, mely többek között lehet figyelmeztetés, helyszíni bírság, szabálysértési feljelentés, rendkívüli műszaki vizsgára történő berendelés kezdeményezése, okmány és hatósági jelzés elvétele.
A traffipaxok nem jelenthetnének megoldást erre a problémára?
Önmagában a sebességellenőrző készülék erre a jelenségre nem jelent maradéktalan megoldást, hiszen a sebességellenőrző készülékkel végzett ellenőrzés adott helyen és adott időpontig bírhat visszatartó erővel. A járművezetők sebességtúllépése a tapasztalatok szerint gyorsulási jellegű, forgalomirányító lámpától, vagy körforgalomtól tart 100-150 méteren keresztül, majd visszalassulnak a körút tempójához.
Információink szerint a városvezetés felvette önökkel a kapcsolatot, a fentiek ellenére körvonalazódik-e valamilyen kiút ezáltal?
A Kecskeméti Rendőrkapitányság és a város polgármesteri hivatala között folyamatosak az egyeztetések a közbiztonságot, közrendet és a közlekedés biztonságát érintő kérdéskörökben. A közbiztonság és a közrend fenntartása érdekében a rendőrség a jövőben is hajt végre fokozott ellenőrzéseket a megyeszékhely területén. Alternatív megoldást a cikkben említett fiatalok csoportjának egy az igényeiknek megfelelő helyszín kijelölése eredményezne.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés