Szuper sztereó – minőségi produkció

Kalla Gáborral beszélgetni olyan, mint amikor az ember feltesz egy bakelit lemezt. Az egyik hangfalból masszív basszus alap lüktet, a zene árad, fények villódznak, embertenger hullámzik, és a pult mögött ott áll felettük egy vidám, mosolygós srác. A másik oldal ritmikája hasonló, sodró lendületű, de a finom énekdallam és hang egy másik világba repít. Emberek szorgoskodnak egy hatalmas csarnokban, egy vidám, mosolygós férfi ül öltönyében az íróasztal mögött. Ez a szuper sztereó. Ahol a két, látszólag ellentétes pólus összefonódik és végül finom egységet alkot. 

Kalla Gábor az egyik legismertebb diszkós és rádiós volt, akinek hangját, arcát nem csak Kecskeméten ismerték. Abban az időben állt a dj-pult mögött, amikor városunkban nyüzsgő zenei élet volt. Több klubban szórakoztak reggelig a fiatalok, ő pedig valamennyiben megfordult, mint az est házigazdája. Mindeközben rádiós műsorvezetőként tevékenykedett, és – legalábbis mások számára észrevétlenül – egy teljesen más jellegű karriert kezdett el építeni. Ennek köszönhetően most egy fiatal vezetővel beszélgetünk, nem egy kiöregedőfélben lévő műsorvezetővel, dj-vel. A barázdákon át vezető útról. A régi ismertség okán, tegeződve. 

– Tulajdonképpen te is celeb voltál egy olyan világban, melyben még nem volt internet, social media, okostelefon. Keményen kellett küzdeni az elismerésért, az ismertségért?

– Nem volt nehéz, hiszen a hobbim volt a munkám. Imádtam a rádiózást, a diszkózást, a zenéket. Utóbbiakat még mindig nagyon szeretem. Nem munka volt mindez számomra, nagyon élveztem minden pillanatát. A kemény munka a főiskola volt, az első diplomám megszerzése. Ugyanis azt édesanyám kérésére vállaltam be. A GAMF-on végeztem gazdasági informatikus mérnökként, de igazából sosem érdekelt a téma. Diploma kipipálva, mehet a buli!

– Tehát végeztél a főiskolán és minden maradt a régiben?

– Imádtam az akkori életemet, eszembe sem jutott változtatni rajta. Ismer mindenki, ismerik a hangodat, az arcodat... Sőt, a ’90-es években a rádiózás kultúrája is teljesen más volt. Az interneten ma már mindent megtalálnak, de abban az időben még mi, a rádiósok és a diszkósok voltunk azok, akik újat mutattunk a hallgatóságnak, akik formáltuk az ízlésüket. Kedden, szerdán és pénteken mentünk Budapestre a lemezboltokba, és a zsíros kenyérre félretett pénzünkön is lemezt vettünk. Mert így rengeteg újdonságot és boldogságot tudtunk bevinni az emberek életébe. Ők pedig hálásak voltak ezért.

– Mégis lecsuktad a lemezjátszó tetejét, lehúztad a potmétert, és magad mögött hagytad azt a színes, csillogó világot.

– Természetesen itt is édesanyámnak volt nagy szerepe, aki azt szerette volna, ha elkezdek dolgozni az éjszaka mellett a nappalban is, hogy legyen majd nyugdíjam, de legalábbis kiszámíthatóbb jövőm. Elhelyezkedtem hát a DDDK-ban, napi 4 órában nyomtam az analízis csoport tagjaként. Mi voltunk azok, akik a hibás termékeket analizálták. Nagyon tetszett nekem ez a dolog, így, amikor meghirdettek házon belül egy minőségügyi mérnöki pozíciót, jelentkeztem. Volt diplomám, beszéltem két idegen nyelvet. Így lettem csoportvezető minőségügyi mérnök annak a csoportnak az élén, amelyiknek addig tagja voltam.

– Egy hirtelen váltással lettél diszkósból csoportvezető mérnök egy ipari cégnél?

– Ez egy kétirányú folyamat volt. Az éjszakai életemtől távolodtam, miközben a nappalaimat egyre inkább kitöltötte az új munkám. 35 évesen zárult le a múlt. Azt gondolom, nagyon jókor szálltam ki abból a szcénából, és már nem is értem, mi zajlik. A zenékkel sem tudok azonosulni, a közönség is teljesen más. Nyilván ez egy generációs különbség, amit nehezen ért meg az ember. De igazából én már meg sem akarom érteni. Azonban mindenképp adott nekem valamit az az időszak: a jó kommunikációs készség, a kiállás, hogy képes vagyok irányítani az embereket… Kialakult bennem a vezetői képesség, ezt pedig észrevették azokon a helyeken, ahol dolgoztam, és elkezdtek kiemelni komolyabb pozíciókba. Képzésekre jártam, hogy minél jobb legyek, majd kilenc évvel az első diplomám után megszereztem a másodikat is, de ezt már teljesen saját indíttatásból. Minőségügyi szakmérnökként remek lehetőségek vártak rám a Magyarországon épp kibontakozóban lévő autóiparban.

– Egyre több tapasztalat, egyre jobb pozíciók?

– Így van. Ebben pedig sokat segített az, hogy soha nem felejtettem el, hogy honnan jöttem. Hogy én se a vezetői székbe születtem. Nyilván húszévesen elkapott a hév, hogy ki, ha én nem?! De ma már higgadtan tudom kezelni a felmerülő problémákat. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy már nem önző módon magamat helyezem előtérbe, hanem csapatban gondolkozom. Nem főnöknek vallom magam, hanem vezetőnek. A kettő között pedig óriási a különbség. Nem főnöknek vallom magam, hanem vezetőnek. A kettő között óriási a különbség. A kollégáim is ezt szeretik. Szuper sztereó Kalla Gábor dj, menedzser: a két, látszólag ellentétes pólus összefonódik és végül finom egységet alkot színek és kitekintés 50 51 A kollégáim is szeretik, hogy adok nekik lehetőséget, felelősséget, és ha elrontanak valamit, akkor sem a felelőst keresem, hanem az okot és a megoldásokat.

– Kiváló problémamegoldóként hogyan alakult a karriered?

– Miután a DDDK 2008-ban kivonult az országból, munkát kerestem. Ekkor tervezte a Qioptiq nevű angol–francia cég, hogy haditechnikai részleget indít Kecskeméten, melynek az élére kerestek vezetőt. Az első meghallgatás után felvettek, Angliában folyt a betanulás, oda jöttek ki az emberek, akiket én választottam ki szerelőnek. Őket már én tanítottam be odakint, majd együtt jöttünk haza, és angol felügyelettel megkezdődött a gyártás. A komplett folyamat kiépítése az én feladatom volt.

– Meg se rettentél a feladattól?

– Nem szoktam. A DDDK-nál volt először és utoljára ilyen, amikor azt mondták, hogy legyek az analízis csoport vezetője. Onnantól megvolt az önbizalom. Ezt is a Boschban tanította az egyik vezető: „NO RISK, NO FUN”. Vagyis, kockázat nélkül öröm nincs. Mint a bungee jumping. Nem mered megpróbálni? Honnan tudnád, hogy képes vagy-e rá? Csak magad degradálod, ha meg se próbálod bevállalni az új, számodra ismeretlen dolgokat.

– Úgy tűnik, bejött ez a bungee jumping érzés, többször és több torony tetején is megfordultál.

– Azt gondolom, nagyon nagy szerencsém van abban, hogy míg a szüleink 20-30 évet ledolgoztak egy helyen, most a trend 2-5 év egy munkahelyen. Felgyorsult a világ, igazából csak így tudsz egyről a kettőre lépni, feljebb a ranglétrán. Abban a 2-3-4 évben pont ki tudsz teljesedni egy cégnél, fel tudsz építeni egy nagy dolgot. Én rendszereket szeretek építeni, és szervezeteket. A cégek emberi összetevőjét. Ezeket szeretem optimalizálni, a nem odaillő embereket kivenni a rendszerből, a lojális, értékeket hordozó embereket pedig megtartani.

– És téged szerettek (volna) megtartani a cégek, ahol dolgoztál?

– Amikor a Qioptiq 2011-ben Szingapúrba költöztette a kecskeméti részleget, vittek volna magukkal három évre. De én nem akartam menni. Ebben az időben jött a Mercedes Kecskemétre, elhelyezkedtem az egyik beszállítónál mint beszállítói minőségügyi mérnök. Ám ekkor megint jött egy nagy változás az életemben. Megkeresett a G&P nevű minőségügyi szolgáltató cég. Teljesen új terület volt számomra, mert eddig a gyártás során annak örültem, ha nulla hiba van, itt meg annak, ha van hiba, mert akkor van munkánk. Itt találtam meg igazán azt, amit kerestem. A Mercedes egyik hivatalos szolgáltatójának vezetője lettem, majd feljebb léptem, és országos operatív vezető lettem a cégnél. Ettől kezdve az országban az összes telephelyért én voltam a felelős.

– Mindehhez nem volt szűk a hírös város?

– Amikor a G&P-vel megnyitottuk az osztrák piacot, operatív vezetőként mindkét országért én feleltem. Mai fejjel már azt mondanám, lehetetlen megcsinálni, de fiatalon gondolkodás nélkül belevágtam, és nagyon élveztem. Állandóan úton voltam, intézkedtem, Klagenfurtban is éltem hét hónapot. Ekkor már odaát is ismerték a munkámat, négy év után megkeresett egy konkurens cég, a Trigo, hogy számukra is nyissam meg az osztrák piacot. Bár az nem jött össze a vállalatnak, de kellettem nekik, mindenképp szerettek volna valami feladatot adni. Így kötöttem ki Győrben, ahol a Trigo 350 emberrel volt bent az Audinál. Azt mondták, egy hónapra menjek oda, és derítsem ki, mi lehet az oka, hogy nem jók a számok.

– Elvállaltad, és újra vigyorogva ugrottál a toronyból az ismeretlenbe?

– Azt vállaltam, hogy elkészítem a jelentést, de egy hónapnál tovább nem maradok ott abban a székben. Hiszen tisztában voltam vele, hogy nem egy hálás feladat. Aki odamegy és felbolygat mindent, azt nem nagyon szeretik. A jelentés elkészült, elégedettek voltak, mondták, csak jó lenne, ha mégis beülnék abba a székbe és vezetném a régiót. Végül megalkudtunk, mert nagyon szeretem a kihívásokat. Egy régió 350 fős szervezetét irányítani, ez már kihívás! Adminisztráció, HR, mérnökség, logisztika… Nekem pedig mindent át kellett látnom. A Trigo 17 éve volt bent az Audiban, amikor én odakerültem, nekem pedig sikerült az egyik legjobb minőséget és bevételt produkálnom. Sokat tanultam ott, például gazdasági dolgokat is, amik addig nem nagyon érdekeltek. Egy cég volt a cégen belül, mindent átláttam, mindenféle oldalról.

– És akkor beindult a nemzetközi karriered?

– Megkeresett egy német cég, hogy szeretnének egy magyarországi lábat, így lettem ügyvezető az IQR minőségügyi szolgáltatónál. Szépen fejlődtünk, majd 2019 tavaszán az autóipar picit kezdett hanyatlani, és mivel új volt a cég, valamint nem mindenben értettek egyet a helyi dolgokkal, egy év után vis - szahúzták az új lábukat.

– Ott maradtál munka és újabb kihívások nélkül?

– Ekkor jött az életem legjobb időszaka! Elhatároztam, hogy egy darabig nem dolgozom. Fél évig csak utaztam Európában, élveztem az életet. Amikor kipihentem magam, újra munkába lendültem, de már csak olyan feladat érdekel, ami motivál is. Már nem a pozíció a lényeg, hanem a motiváció. Nem kellett sokáig várnom, megkeresett a Miell Quality nevű cég, akik megpályáztak egy 3 éves szerződést a Mercedesben. Tanácsadóként megkértek, segítsek felépíteni a folyamatokat és a szervezetet, elkészíteni a dokumentációkat. A cég elnyerte a tendert, így 2020. július 1. óta ülök a Miell Site vezetői székében, és újra Kecskeméten élek. Bár Jászberényben születtem, annyit éltem már itt, hogy kecskemétinek vallom magam. Itt érzem magam otthon.

– Hogyan látja az egykor dj-pult mögött álló srácot a manager az íróasztal mögül?

– Visszatekintve azt látom, hogy kirakatember voltam. Nyilván az számított, hogy milyen jelzések jönnek kintről, ehhez pedig minden külsőségre szükség volt. De ez a kirakatélet nagyon sokba kerül. Mert mindenből a drágábbat kell megvenni, menőnek kell látszani… és kívülről menő is voltam, megfeleltem mások elvárásainak. Csakhogy ilyenkor belülről rohad az alma. Hitelből veszel házat, kocsit, mindent, aztán egy idő után arra keresel, hogy a hiteleidet tudjad fizetni. Jobb esetben az embernek benő a feje lágya, és elkezd picit másképp gondolkodni. Új társaságokba kerül, ahol teljesen más dolgok válnak számára fontossá, és új utakat keres. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert én megtaláltam ezt az utat. Úgy, hogy ehhez nem kell megtagadnom a múltam. Az is én voltam, ez is én vagyok, csak az egykor extrovertált srác idővel kissé zárkózottabbá vált.