Szijjártó Péter volt a KTV vendége - Videóval
2021.10.22. 13:29
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár első tisztán elektromos autójának bemutatója után a Kecskeméti Televízió stúdiójába is ellátogatott. A Kiemelő vendégeként beszélt a fejlesztés jelentőségéről és az autóiparban jelenleg zajló forradalmi változásról is.
– Semmiképp sem túlzás azt mondani, hogy a magyar autóipar történetének mérföldkövéhez érkeztünk – kezdte a beszélgetést Szijjártó Péter. – Elektromos motort gyártottak már Magyarországon, mégpedig Győrött, Szentgothárdon pedig hibrid autókhoz szükséges motorok készülnek. A Suzuki is fontos szerepet szán az eletromobilitásnak esztergomi gyárában, ugyanakkor elektromos autót eddig Magyarországon senki nem gyártott.
A Mercedessel tavaly júliusban állapodtunk meg arról, hogy az EQB gyártását hazánkba hozzák. Több mint szimbolikus, hogy egy olyan időszakban kötöttünk megállapodást egy ilyen jelentős beruházásról, amikor a világgazdaságról kizárólag rossz hírek érkeztek. Gyárbezárások, tömeges elbocsájtások, termelés visszafogása, alkatrészhiányról lehetett hallani, mi mégis meg tudtunk állapodni a világ egyik legnagyobb, legmodernebb autóipari vállalatával erről az 50 milliárd forintos fejlesztésről. Úgy gondolom, ez óriási dolog Kecskemétnek és óriási dolog Magyarországnak is – emelte ki a miniszter.
Szijjártó Péter beszélt arról is a KTV stúdiójában, hogyan biztosíthatjuk, hogy továbbra is az európai autógyártás élvonalában maradjon hazánk. Szólt az autóiparban jelenleg zajló forradalmi változásról, és arról is, hogyan rendeződik át a világjárvány után a világgazdaság.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A beszélgetés a 19 órakor kezdődő Hírös Hírek után látható, a Kiemelő magazinban.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés