Szijjártó Péter a vakcináról és a kárpátaljai magyarok helyzetéről
2020.12.15. 20:12
A járványügyi védekezésről is beszélt hétfőn a KTV Közélet című magazinjában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Mint azt elmondta, a vakcina kivételével már minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy senki ne maradjon ellátatlanul a hazai egészségügyi rendszerben. A tesztek több mint 20 forrásból folyamatosan érkeznek Magyarországra. Az oltóanyag ügyében pedig továbbra is zajlanak az egyeztetések Oroszországgal és Kínával.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter volt a tegnap esti Közélet vendége. A miniszter a nap folyamán bejelentett kecskeméti autóipari feljesztések mellett a járványügyi helyzetről is beszélt. Mint azt kiemelte, Magyarországon már minden rendelkezésre áll a sikeres védekezéshez. A tesztek több mint 20 forrásból érkeznek folyamatosan hazánkba. Csak a vakcina nem elérhető még, azonban bizakodásra adnak okot a jelenleg is zajló tárgyalások.
– Oroszországból megérkezett már a vakcinaminta, a magyar szakemberek ki is mentek az orosz laborokba személyes tapasztalatokat gyűjteni - mondta Szijjártó Péter. - Csak a legjobbakat mondták egyébként az ottani technológiai színvonalról és hozzáértésről, ez igaz a kínai oltóanyagról is. A három fejlesztésből kettőnek a dokumentációja már megérkezett. Azokat vizsgálják a magyar szakemberek. Amint ez a vizsgálat pozitív eredménnyel zárul, megtárgyaljuk a vásárlási szerződést.
A miniszter arról is beszélt, hogy az Európai Unió későn lépett, így előbb érkezett oltóanyag Nagy-Britanniába, és az Egyesült Államokban is hamarabb kezdődhet meg az emberek immunizálása. Szijjártó Péter ezért úgy véli, hogy Magyarország éber volt, amikor a keleti országokban zajló vakcinafejlesztésen is rajta tartotta a szemét.
A miniszter a kárpátaljai magyarok helyzetéről tárgyalt az Európa Tanács főtitkárával. Ennek kapcsán azt mondta, képmutatónak tartja azt, ahogy a nagy nemzetközi szervezetek viselkednek.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
- Amikor tőlünk több ezer kilométerre történik valamilyen esemény, amikor három-négy emberi jogi aktivista valamilyen negatív elbánást szenved, akkor kétórás határidővel az Európai Unió azonnal közleményeket akar kiadni, meg akarja feddni a fogadó országot. Most Ukrajnában a magyarok jogait folyamatosan megsértik, nyomás alá helyezik őket, támadás alá veszik őket, az alapvető jogaikat veszik el, megfélemlítik őket. Ez meg nem nagyon érdekli ezeket az európai integrációkat, néhány országtól és néhány kollegától eltekintve - nyilatkozta a Szijjártó Péter.
A miniszter végül arról is szólt, fontos számára, hogy az adventi időszakban minden reggel rorátéra menjen. Tegnap ezért látogatott el először a kecskeméti Piarista Templomba, ahol, mint fogalmazott, nagyon szép szertartáson vett részt.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés