Szijjártó: nem lehet diszkriminatív az esetleges vakcinaútlevél
2021.03.16. 13:01
Magyarország részt vesz az úgynevezett Covid-útleveleket előkészítő beszélgetésekben, de ragaszkodik ahhoz, hogy egy ilyen dokumentum nem lehet diszkriminatív senkivel szemben - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Belgrádban.
"A Covid-útlevélnek tiszteletben kell tartania azt, hogy az európai uniós szabályok két módját határozzák meg egy vakcina jóváhagyásának. Az egyik út az Európai Gyógyszerügynökség normál eljárásban meghozott döntése, a másik út pedig (.) a vészhelyzetben a nemzeti hatóságok engedélye" - magyarázta a tárcavezető. Hozzátette: Magyarország nem fogadja el, hogy az úgynevezett Covid-útlevél esetleges bevezetésénél csak egyetlen jóváhagyási formát ismerjenek el, vagyis ne fogadják el a nemzeti hatóságok által jóváhagyott oltóanyagot.
Szintén újságírói kérdésre válaszolva - miszerint több ország is felfüggesztette az AstraZeneca oltóanyagának alkalmazását, ezt követően mi várható Magyarországon - Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarország is megfigyeli az oltóanyag hatását, és szakemberek fognak dönteni a további lépésekről.
Emlékeztetett arra, hogy átoltottság tekintetében Szerbia és Magyarország is Európa élvonalában jár, erre pedig azért volt lehetőség, mert mindkét ország vásárolt keleti vakcinát is, és nem csinált ideológiai vagy politikai kérdést a vakcinák beszerzéséből.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Nikola Selakovic szerb külügyminiszter ehhez kapcsolódóan elmondta, nem látja akadályát annak, hogy a két ország között lehetővé váljon a szabad közlekedés az oltottság igazolásával.
Szijjártó Péter rámutatott, ha Belgrád és Budapest nem vásárolt volna keleti vakcinát, akkor a saját állampolgárai életét tette volna kockára. "Egyik kormány sem volt hajlandó ideológiai kérdéssé tenni a vakcina ügyét. Mindkét ország megbízott a saját nemzeti szakértőiben, és nem fogadtuk el azt, hogy valaki valahol távol jobban ért egy bizonyos kérdéshez, mint a mi nemzeti szakértőink. Mind a szerb, mind a magyar kormány a józan eszére hallgatott, és egyetlen egy célt tűztünk ki magunk elé, hogy megvédjük a saját polgáraink életét és egészségét" - fűzte hozzá. Amennyiben Szerbia és Magyarország nem vásárolt volna keleti vakcinát, akkor több millióval kevesebb szerb és magyar kapott volna oltást - magyarázta.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés