Szavakból szőtt szerelem - Díjátadó az Otthon moziban
2022.02.16. 16:39
Hétfő este, Valentin-napon hirdették ki az Otthon mozi és a Kecskeméti Médiacentrum közös, szerelmesleveleket összegyűjtő pályázatának eredményét. A díjátadásra a filmszínházban került sor, egy filmvetítés keretében.
Galéria
„Szavakból szőtt szerelem” címmel hirdetetett pályázatot Valentin-nap alkalmából az Otthon mozi és a Kecskeméti Médiacentrum. A jelentkezők feladata az volt, hogy előkeressék és elküldjék szüleik, nagyszüleik, dédszüleik kézzel írott szerelmesleveleit. Csenki Csabáné, az Otthon mozi vezetője elmondta, az ötletet Gárdos Péter Hajnali láz c. regénye és filmadaptációja adta, melyben szülei levelezését, megismerkedésüket és szerelmük megtartását, az újrakezdést mutatja be. Szép számmal érkeztek levelek, melyek között igazi kordokumentumok is megtalálhatók. A háborúból hazaküldött levelek közül kiemelkedett Túri János által elküldött szárított tölgyfalevél, és egy 1944-ben íródott szerelmes vers, mely a Galíciából küldöm örök emlékül címet viselte. Egy több versszakból álló vers első versszaka így szól:
„Valahol a Kárpátokba orosz határ mentén
Vadvirágos erdők között írtam e pár sort
Nincs puha ágy nyugott éjelt it nem tölthetek,
Őrhejen virasztok én messze titőletek…”
Kozák Polett, a Kecskeméti Televízió ügyvezető-főszerkesztője elmondta, nagyon örül, hogy a Kecskeméti Médiacentrum az Otthon mozi kezdeményezése mellé állt, mert – amellett, hogy felmenőknek, régi szerelmeknek sikerült emléket állítani - kordokumentumok is előkerültek a fiókok mélyéről.
A háromtagú zsűri (Kozák Polett, a KTV ügyvezető-főszerkesztője, Csenki Csabáné, az Otthon mozi vezetője, és Füzi Péter irodalomtörténész, a Forrás Folyóirat szerkesztője) döntése egybehangzó volt, a három helyezett mellett két különdíjat is kiosztottak. A díjátadásra az Otthon moziban került sor hétfőn este, aki az eseményen nem tudott részt venni, nyereményét átveheti a Kecskeméti Médiacentrumban.
A díjazottak és az értékelések:
I. helyezett: Túri János
„Egyszerre vizuálisan és nyelvileg is kreatív, amely a II. vh frontvonalainak korlátolt lehetőségei közt is igényes alkotásként tekint betekintést két ember kapcsolatába.”
Nyereménye:
Kétszemélyes vasárnapi ebéd wellness használattal, a Four Points By Sheraton Bistorant Étterembe.
Filmharmónia bérlet az Otthon moziba
II. helyezett: Takács Eszter
„Szellemesen, humorosan és mindkét oldalról bemutatja a kapcsolatot, melyről próbál kendőzetlenül beszélni. Dokumentumigényű közreadása egy kiforrott vonzalomnak, amely nemcsak a másik fél megragadására, hanem megtartására is törekszik.”
Nyereménye:
Kétszemélyes belépőjegy a Kecskeméti Fürdőbe (uszoda, élménymedence és wellness használattal).
Filmharmónia bérlet az Otthon moziba
III. helyezett: Terényi-Kelemen Éva
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Nyereménye:
Kétszemélyes belépőjegy a Kerekdombi Termálfürdőbe.
Filmharmónia bérlet az Otthon moziba
Különdíjak:
Horváth Zoltán
„Szellemes válogatás a szerelem és a vonzalom stílusokon túlmutató eklektikusságáról, amely különböző korok ízléseit is bemutatja.”
Nyereménye:
Filmharmónia bérlet az Otthon moziba
Judák Mónika
„Történelmi kordokumentum a szerelem hadifogságban is érvényesülő megtartó erejéről.”
Nyereménye:
Filmharmónia bérlet az Otthon moziba
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés