Polgármesterek Szakmai Találkozója a Campuson - videóval
2022.11.17. 14:31
Évente kétszer hívja össze a megye polgármestereit a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat egy szakmai találkozóra. Az őszi fórum idén is kétnapos, az előadás- és programsorozat pedig a településvezetők számára különleges helyszínen, a Neumann János Egyetem Campus épületében kezdődött el. A rendezvényen csapatmunkára is rávették a polgármestereket.
Galéria
Bács-Kiskun megye polgármesterei és jegyzői gyűltek ma (csütörtökön) össze a Neumann János Egyetem Campus épületében. A különleges helyszín adott helyet a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által szervezett szakmai találkozónak, ahol a megye gazdasági, turisztikai, kulturális életével kapcsolatos tapasztalataikat, jó gyakorlataikat oszthatják meg egymással a települések vezetői. A települések jegyzői külön szekcióüléseken vehettek részt. Mindezek pedig a megye fejlődését a fejlesztési igények összehangolását is szolgálja a program.
– Az elmúlt években Bács-Kiskun megyében több mint hatszáz projektet adtunk át, és száz még hátra van a következő évre - mondta Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, aki köszöntőjében többek között a Petőfi 200 emlékév eddigi eredményeiről is beszámolt.
Az egyetemet dr. Fülöp Tamás, rektor mutatta be a polgármestereknek. Bányai Gábor, a Miniszterelnökség Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár a régiót érintő lehetőségekről számolt be.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A résztvevőket csapatmunkára is ösztönözték, ugyanis érkezéskor mindenki kapott egy LEGO-készletet. A polgármestereknek az volt a feladata, hogy négyzetlapra időben kirakják belőle a segédlet által meghatározott mintát. Az egyes mozaiknégyzetekből pedig az önkormányzat munkatársai rakták ki Petőfi Sándor arcképét, ami a végén majd 3 méteres lett és közel 14 ezer építőkockából állt.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés