Összekötik a vipera élőhelyeket - videóval
2022.01.27. 17:30
Összetett és hosszú munka árán elérhetővé vált, hogy a Kiskunsági Nemzeti Park szakemberei összekössék a rákosi vipera két élőhelyét Bugacon. Ehhez egy erdősávot kellett gyeppé visszaalakítani, mert a fás terület akadályozta a populációk keveredését. Két ünnep között önkéntesek is segítettek, hogy a faágaktól és rönköktől megtisztítsák a területet.
Galéria
Mindent megtesz azért a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, hogy Bugacon össze kössön két rákosi vipera élőhelyet. A két területet, vagyis a Nagypusztát és az egykori katonai lőteret, a Tolvajost egy zömmel idegenhonos fajokból álló erdő választotta el egymástól. Így itt a két populáció genetikailag nem tudott keveredni egymással. Mizsei Edvárd, a nemzeti park munkatársa, a rákosi vipera-védelmi LIFE-projekt koordinátora elmondta, az ország egyik legritkább élőlénye valaha sokfelé előfordult a Kárpát-medencében, azonban a gépesített mezőgazdaság miatt jelentősen eltűntek az élőhelyei. Az állat élőhelyeinek 99 százaléka 1970-re teljesen eltűnt. Az állományok megóvása érdekében szeretnék elérni, hogy a két élőhely egy naggyá váljon a rákosi vipera számára.
A bugaci két terület összekötéséhez egy 500 méter széles sávban letermelték az akácból és erdei fenyőből álló erdőt, ami a kistermetű kígyónak áthatolhatatlan akadályt jelentett. A húszhektáros helyszínt ezután elkezdték visszagyepesíteni. A fás szárúak eltávolítása után ottmaradt faanyagokat, tuskókat és gallyakat pedig december végén a két ünnep között önkéntesek segítségével összegyűjtötték és lehordták a területről, hogy minél hamarabb kedvező legyen a hely a rákosi vipera számára. A rákosi vipera élőhelyeinek megmentéséről bővebb összeállítást láthatnak a Kecskeméti Televízió Kiemelő magazinunkban.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés