Orbán Viktor: Meg kell védeni az ország működőképességét!
2020.09.11. 08:07
A kormány haditerve az idősek megóvása mellett az, hogy megvédje Magyarország működőképességét – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. A miniszterelnök szerint hatósági áras lesz a koronavírus-teszt és aki kéri, annak ingyenesen adják be az influenza elleni védőoltást.
A miniszterelnök kiemelte: az első hullámban Magyarország jól vizsgázott, hiszen az adatok szerint a világ legjobban védekező országai között szerepelt. A nemzeti konzultáció segítette a haditerv kidolgozását. A kormány a második hullámra való felkészülésében a nemzeti konzultáció eredményeire épített – fogalmazott.
-A nemzeti konzultáció eredménye, hogy az emberek azt akarják, hogy az ország működjön. Nem engedhetjük meg, hogy a vírus megbénítsa az országot. A cél, hogy megvédjük Magyarország működőképességét – hangsúlyozta Orbán Viktor.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A nemzeti konzultációt a miniszterelnök egy olyan haditervnek nevezte, amely alapján a kormány meghozta a döntéseit. Az emberek azt akarják, hogy megmaradjon az ország működőképessége, úgy hogy közben megvédjük az időseket is – fejtette ki. Hozzátette: A kormány döntött arról, hogy idősotthonokat, kórházakat bezárjanak és a látogatási tilalomnak rendőri segítséggel is érvényt kell szerezni. Kötelező hőmérséklet ellenőrzést rendeltek el az iskolákban, az egészségügyi intézményeknek pedig ingyenesen kell az influenza elleni oltást biztosítania. Orbán Viktor elmondta, előkészítés alatt van az is, hogy hatósági áras legyen a koronavírus-tesztelés.
forrás: hirado.hu
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés