„Olyan, mintha a fronton lennék” – Önkéntesként a magyar-ukrán határon
2022.03.03. 13:54
Tiszabecsen, a magyar-ukrán határon segíti a háború borzalmai elől hazánkba menekülőket Ablonci Janka. A hatgyermekes kerekegyházi asszony Kárpátaljáról származik, most a református egyházközség munkatársaként és a Védőháló Egyesület önkénteseként vitt adományt Tiszabecsre, azóta tolmácsként segít a határon. Tapasztalatairól tegnap (szerdán) késő éjjel számolt be hírportálunknak.
Galéria
– Miért döntött úgy, hogy beáll az önkéntesek közé?
– Nem sokat gondolkodtam, amikor meghallottam, hogy tolmácsra van szükség a határ mentén az ukrán menekültek fogadására. Persze a családom támogatása is szükséges volt ahhoz, hogy eljöhessek. Hat gyerekemből öt velünk él még. A legkisebb kilencéves, a legnagyobb pedig veszélyeztetett terhes. Kárpátajáról fogadtunk be egy családot, a nászasszonyunkét. Ő vállalta fel, hogy gondoskodik a családról, míg én távolt vagyok. Sajnos hárman influenzásak lettek a gyerekek közül, így még nehezebb most, már nagyon hiányzom nekik. A Jóisten is megerősített abban, hogy jönnöm kell, ez a zsoltáridézet állt aznap a naptáromon: „Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van.”
– Mire számított, amikor eldöntötte, hogy segít, és mi volt a valóság a tiszabecsi határnál?
– Nem tudtam, mi vár rám, de úgy éreztem, itt kell lennem. Hétfőn az iskolában segítettem, ahol elszállásolják a menekülteket, kedden pedig már átkértek a határátkelőhöz. Csak egy kicsit vagyunk lejjebb, mint a vámosok. Az iskola egy kilométerre van a határtól, ezért buszokkal szállítják oda a menekülteket. Általában nem egyedül érkeznek, hanem kisebb csoportokban, és nagyon ragaszkodnak egymáshoz. Sokan vannak, akiknek nincs ismerőse Magyarországon vagy más országban, nem tudnak hová menni. De olyanok is vannak, akik itt töltenek pár napot, aztán visszamennek.
– Pontosan mi a feladata az átkelőnél?
– A legfontosabb az, hogy megnyugtassam a nőket, asszonyokat. Ehhez sokszor már az is elég, amikor odalépek hozzájuk és ukránul szólalok meg. Köszönök és megkérdezem, van-e hová menniük, jön-e valaki értük. Ha azt mondják, nincs szállásuk, nem várta őket senki sem, megnyugtatom őket: semmi gond, akkor elviszi őket a busz, ami folyamatosan jár az iskola és a határ között. Ezt sokszor négyszer, ötször is el kell mondanom, annyira össze vannak zavarodva.
Volt olyan asszony, aki ragaszkodott hozzá, hogy én is szálljak fel vele a buszra, nélkülem nem megy el. Persze erre nem volt időm. A szemébe néztem mélyen, mondtam, én is kárpátaljai voltam, nyugodtan tessék menni. Hitt nekem, és felszállt a buszra
– Hogy viselik a gyerekek, hogy el kell hagyniuk otthonukat?
– Amikor átjönnek, rögtön a kezükbe nyomnak egy nápolyit vagy csokoládét, kis üdítőkkel, így ők többnyire örülnek. Ma volt egy tízéves forma kislány, aki nem akart az anyukájától egy lépést sem odébb menni. Mintha azt hitte volna, hogy el akarjuk szakítani tőle. Aztán, amikor beszéltünk, kiderült, hogy azóta van ez így, hogy hallotta, hogy visítanak a légvédelmi szirénák. Menekülniük kellett a pincébe, de rokkant nagymamáját, akit nagyon szeretett, nem tudták levinni. Szerencsére életben maradt a mamája, ott volt ő is velük, de a kislányban eltörött valami.
– Mennyire terheli meg lelkileg a segítő munka?
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
– Elmondhatatlan, mekkora lelki teher látni ezeknek az embereknek a kiszolgáltatottságát. Nekem olyan, mintha a fronton lennék. Sokszor a könnyeim sem tudom elfojtani. Nem egy ember ölelt meg ma, amikor látta, hogy már nem bírom.
Azt nem tudom, mi lesz, ha hazamegyek, hogy fogom feldolgozni a sok-sok tragédiát, amivel találkoztam ezekben a napokban. Valaki figyelmeztetett rá a helyszínen, hogy depressziós lehetek, de én bízom Istenben. Tudom, hogy az Úr akarta, hogy itt legyek, ő adott nekem erőt, kitartást. Hiszem, hogy azt is megteszi, hogy ne essen bajom lelkileg.
– Hány órát dolgozott ma?
– 6 órakor keltem, fél hétkor mentem el Sonkádról, az önkéntesen szállásáról, majd bementem az iskolába, körbejártam az ukrán családokat, megkérdeztem, hogy vannak, van-e szükségük valamire. Ha igen, elhoztam nekik a raktárból. Fél 8-kor már kint voltam a határon. Ma szinte csak babakocsis anyukákat pakoltunk fel a buszra. Voltak, akiknek még az sem volt. Jött egy 18 éves kislány is, aki egyfolytában sírt, retteget, mintha már itt lenne mellettünk a háború. Nagyon fáj látni a sok csecsemőt, ma egy kéthónapos baba volt a legfiatalabb, akik áthoztak a határon. Kérdeztem az anyukától, meleg-e, nem hűlt ki az úton, hisz valaki nyolc-tizenkét órát is áll a sorban, míg átengedik.
Szörnyű látni azt is, amikor a férfiak hozzák át gyerekeiket és az asszonyokat, aztán búcsúznak, mert mennek vissza a háborúba meg gyártani a Molotov-koktélokat. Késő estig kint maradtam, aztán nem bírtam tovább, hisz nagyon hidegek az éjszakák.
– Mi volt a legmegrázóbb eset, amivel találkozott?
– Sok megrázó történettel találkoztam. Ma volt egy nagyon durva este. Egy 33 éves hölgy, még a háború kitörése előtt esett el és sérült meg a lakásában, keze tört, agyrázkódása lett, és kórházba került. Két nap után, február 25-én pedig mindenkit kiraktak a kórházból, aki tud menni, négykézláb mászni. Ő elindult, a két határ közt majdnem összeesett. Egy padon ült, amikor odahívtak hozzá. A katasztrófavédők fertőtlenítették az összevart sebeit, nyugtatózták, aztán hívták a mentőket, elvitték a mátészalkai kórházba.
Tegnap egy mindenórás kismamához mentem oda, megkérdezni, hogy van, feszül-e a hasa. Ő pedig mondta, hogy már három napja szivárog a magzatvize. Gyorsan vitték is a kórházba, állítólag műteni kellett. Sajnos azóta sem volt időm, megtudni, mi van velük. Pedig volt vele még két gyerek.
– Maradtak-e kint rokonai a határon túl?
– Nem messze a határtól, Újaklin éltünk. Hat évvel ezelőtt költöztünk Kecskemétre, majd rá egy évre Kerekegyházára. Egyik testvérem Prágában, másik Pesten él. Férjem testvérei laktak még kint, ők nemrég esküvőre jöttek Magyarországra, de a helyzetet látva nem mentek haza. A húgom 14 éves kisfiával azonban még mindig kint van. Azt mondják, ők nem félnek. Nem hisznek abban, hogy elér hozzájuk a háború.
– Ön mit gondol?
– Én úgy hiszem, sokaknak nem lesz hová hazatérniük, ha véget ér a háború. Abban az egyben bízom, hogy Kárpátaljának nem esik bántódása.
– Meddig marad szolgálatban?
– Csütörtökön jön a férjem egy újabb szállítmány adománnyal. Miután kipakolják, szeretném, ha ő is itt lenne velem, segítene az embereken, aztán jövünk haza. Úgy tervezem, ha szükség lesz rám, kiveszem a szabadságom és visszajövök. Többen jöttek Kecskemétre és Ballószögre is, őket szeretném majd meglátogatni, hogy lássam, jól vannak.
– Mi volt az elmúlt napok legnagyobb tanulsága az ön számára?
– Talán az, hogy az embereknek elsősorban Istenre van szükségük. Volt egy fiatal család, aki tegnap este meg is fogalmazta ezt nekem. Mondták, hogy most már hisszük, hogy van Isten. Hatalmas dolog, hogy egyik napról a másik napra meg lett szervezve a menekültek fogadása. Le a kalappal a magyar emberek előtt. Kiderült, milyen nagy az összetartás, ha jön a baj. Most mindannyian átérezzük, ha tudunk adni, akkor kapunk is…
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés