Ökumenikus megemlékezés a Kecskeméti Köztemetőben - Videóval
2022.11.01. 21:19
Ökumenikus kegyeleti ünnepséget tartottak a Kecskeméti Köztemetőben mindenszentek napján. A már hagyománnyá vált megemlékezésen a református, a római és görögkatolikus, valamint az evangélikus egyház közösen emlékezett elhunytjainkra.
Galéria
Verssel, énekkel, emlékező beszédekkel és imádságokkal emlékeztek elhunyt szeretteinkre november 1-jén, mindenszentek napján a Kecskeméti Köztemetőben az ökumenikus kegyeleti ünnepségen. Sokan gyűltek össze kedd délután a mécsesekkel kivilágított temetőben Katona József szobránál, hogy meghallgassák az emlékező szavakat.
Az ünnepségen elsőként dr. Finta József érseki helynök, plébános szólt a megjelentekhez.
– Az ember léte nem csak az a néhány évtized, amit itt a földön tölt. Keresztény hitünk szerint Isten örök, boldog életre hívja meg minden gyermekét. A halál a földi létnek a vége, a bűn zsoldjaként, a bűn következményeként jelenik meg, de Jézus azért vállalja értünk a megváltó kereszthalált, hogy a halál ne legyen mindennek a vége, hanem kapu lehessen az örökkévalóságba – mondta beszédében Finta atya.
Varga Nándor református lelkész János evangéliumából olvasott fel, majd elmondta, mindannyiunk életének egy-egy korszaka tele van útkereséssel, igazságkereséssel, az életünk teljességének keresésével.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
– Út- és igazságkeresés, szinte végig elkísér minket, és sokszor úgy búcsúzunk a földi világtól, és szeretteink is úgy búcsúznak a földi világtól, hogy mindvégig keresők maradnak, nem találják meg az utat, amelyen igazán járniuk kellett volna. Isten nem akar minket így látni, nem akarja, hogy örök keresők maradjunk és ne találjunk életutat vagy életigazságot, és ezért küldi egyszülött fiát, Jézus Krisztust – hangsúlyozta Varga Nándor.
– Bátran kapaszkodunk a Te ígéretedbe Jézusunk, melyben azt mondtad, hogy aki hisz benned, ha meghal is, él, üdvözülni fog – mondta Hajduch-Szmola Patrik evangélikus lelkész, aki közös imádságra hívta a megjelenteket.
Feczák László görögkatolikus pap megemlékező beszédében úgy fogalmazott: "Lenyugvóban a nap, az éjszaka leple lassan beborít mindent, mégis minden fényben úszik. Magyarországon legalábbis minden egyes településen, még ott is, ahol elnéptelenednek a falvak, vagy egy-két idősebb ember él már csak a községben, gyertyák égnek ott is a sírokon, és mi is kijöttünk ide a temetőbe azért, hogy emlékezzünk. Azért, hogy ne merüljön feledésbe senki."
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés