Kecskemét Ausztrália bozóttűz katasztrófa interjú

Nem érinti őket közvetlenül a tűz, mégis ezzel kelnek, ezzel fekszenek

Interjú Ausztráliában élő kecskemétiekkel

Tombolnak a bozóttüzek Ausztráliában. De mit jelent az, hogy két „belgiumnyi” terület égett le? Mennyire szokatlan ez a helyzet, és hogyan érinti az ott élőket? Olyan Kecskemétről származó embereket kérdeztünk erről, akik most a kontinensen élnek.

Csütörtök éjjel arra riadt, hogy füstszag van a házban – kellett pár perc, mire Gárdonyi Noémi Polla fejében összeállt a kép, hogy nem Adelaide-i otthonuk gyulladt ki, hanem a tőlük bő száz kilométerre pusztító bozóttüzek füstje érte el a várost. Már nem először, hiszen a múlt hétvégén is jutott nekik a Kenguru-szigetről származó hamuból és pernyéből, igaz, az az élmény nem volt olyan ijesztő, mint a mostani.

Dél-Ausztrália állam fővárosában, ahol a Kecskemétről származó Noémi él családjával, nincsenek nagy kiterjedésű bozótos területek, így nem voltak és most sincsenek tüzek. A tőlük keletre elterülő, alig félórányi autózással elérhető, szőlő- és gyümölcsültetvényekben gazdag Adelaide Hills-i régióban azonban a karácsony előtti napokban emberéletet is követelő tűz ütött ki. A már említett Kenguru-szigetnek pedig mostanra több mint az egyharmada leégett, két ember meghalt, rengeteg állat, köztük koalák pusztultak el, és a sziget híres mézeit adó méhészetek is a tűz martalékaivá váltak.

Bár Noémiék nem érintettek közvetlenül a katasztrófában, mégis ezzel kelnek, ezzel fekszenek. Minden hírcsatorna, közösségimédia-felület ezzel foglalkozik, óráról-órára követik a történéseket.

– Állandóan látjuk és halljuk a vészjelentést, míg rá nem kérdezett, hogyan érint ez engem, fel sem fogtam, mennyire az események hatása alatt voltam, vagyok. – Ezek már a huszonöt éve Ausztráliában élő Varga Piroska szavai.

A Kodály iskola volt énektanára úgy fogalmaz, a bozóttűz itt alapvetően az élet természetes, megszokott része, évente menetrendszerűen jelentkezik – azt azonban aggodalommal figyelik az emberek, hogy nem ilyen korán szokott „beköszönni”, és az igazán forró nyár majd még csak ezután következik…

Ő a maga részéről nem emlékszik ilyen hatalmas méretű és intenzitású bozóttűzre. Mint mondja, korábban például soha nem volt még szükség arra, hogy a haditengerészet hajóit is bevonják a mentésbe, és az is először fordult elő, hogy katonai helikopterekkel emelték ki a halálosan fáradt tűzoltó egységeket a munkából, hogy friss csapattal váltsák fel őket.

Piroska Noble Parkban, Melbourne elővárosában él, 400 kilométerre, mintegy négyórányi autóútra – ausztrál mértékkel mérve a „szomszédban” – a Victoria államban égő tűztől.

– Több ismerősöm él a veszélyben lévő körzetben, sőt egy volt tanítványomnak, Philnek háza van Mallacootában, és minden hétvégén ott szokott pecázni. Próbáltam vele kapcsolatot teremteni, hogy biztonságban van-e és a háza megvan-e, de miután nincs áram, internet a körzetben, nem tudunk róla semmit egyelőre. Új-Dél-Wales államban pedig az egész tűzzel érintett dél-keleti tengerpart nagyon kedves a szívemnek. Abban a hét évben, amíg Canberrában, az Ausztrál Nemzeti Egyetemen tanítottam, rengetegszer túráztunk, kempingeztünk, nyaraltunk azon a szakaszon a barátaimmal és kórustársaimmal. Így nagyon megérint minden kép, minden hír, ami az ottani helyzetről tudósít.

Piroska csütörtökön még abban látta a helyzet kritikusságát, hogy a Victoria és Új-Dél-Wales államokban tomboló tüzeket alig néhány kilométer választotta el egymástól. Pénteken ezek egyesültek, és egy hatalmas, 500 ezer hektáros gigatűzfészekké álltak össze, és a hatóságok 220 ezer embert szólítottak fel lakóhelyük elhagyására…

Az elmúlt pár napban egyébként lehűlt az idő és eső is volt. A tűzfészkek egyesültek ugyan, de mint megtudtuk, a szombati hírek már csak két nagyobb tűzről számoltak be, nem százról, mint az előző napokban. Mindazonáltal a klímaváltozással kapcsolatos lépések követelése a kormánytól erősebb, mint valaha!

Arra a kérdésre, hogy miként kommunikálja a kormány az eseményeket, milyen intézkedéseket, vészforgatókönyveket vezettek be, Noémi nem szeretett volna válaszolni. Nem követi szorosan a politikai életet, így nem biztos abban, hogy hiteles képet tudna adni. Azt azért megjegyezte, hogy az ausztrál miniszterelnök, Scott Morrison népszerűségén jókora sebet ejtett, hogy éppen Hawaii-n vakációzott, amikor decemberben már tombolt a tűz Új-Dél-Wales államban, azaz távol volt, amikor a jelenléte kulcsfontosságú lett volna, és ezt nehezen bocsátják meg neki az emberek.

– Az, hogy a helyzet súlyosabb, mint volt bármikor korábban, nyilván kihívás elé állított mindenkit, a kormányt, a tűzoltóságot, a tengerészetet és a katonaságot egyaránt – fogalmaz Piroska. – Ugyan van és volt egyet nem értés és egymásra mutogatás, de az én személyes véleményem szerint fantasztikusan jól szervezett és végrehajtott mentéseket és segélynyújtásokat valósítottak meg. Az ország lakói pedig egy emberként fogtak össze, hogy segítsenek. A nemzetközi adományozás és az amerikai, kanadai, angol, új-zélandi tűzoltók segítsége hihetetlen gyorsan megérkezett. Milliók folynak adományként.

A gyűjtésekhez hírességek is csatlakoztak: a több mint hat és fél millió Instagram-követővel rendelkező Celeste Barber ausztrál humorista által indított adakozásra például néhány nap alatt 50 millió ausztrál dollár (10 milliárd forint) érkezett. Rendezvények – így például az Australian Open (ausztrál nyílt teniszbajnokság) – ajánlják fel bevételeiket a károsultak javára.

Noémi szerint felemelő látni és megtapasztalni az összefogás mértékét:

– Ausztrália mai arculatát a bevándorlók formálják, szinte mindenki jött valahonnan. Ez a sokféle nemzeti és vallási hovatartozású ember nyugodtan él egymás mellett, és ha kell, összefog. Az önkéntességnek egyébként is fontos szerepe van az emberek életében, szinte mindenki ténykedik valahol ilyen módon. Rengeteg lehetőség van rá, számtalan területen. Most a helyreállításban, az újjáépítésben, az adományok elosztásában, a sérült állatok ellátásában is rengeteg önkéntesre van szükség.

Noémi azért válaszolt szívesen a kérdéseinkre, mert úgy hallotta, a hazai sajtóban felemás és téves hírek jelennek meg az ausztrál helyzetről.

– Amikor az egyik magyarországi kereskedelmi televízió híradója lehozta, hogy egész Ausztráliát evakuálják, azért felkaptam a fejem, hogy mégis hová?! Meglátásom szerint otthon alapvetően azt nem kommunikálják kellően, hogy ez az ország hatalmas, Európánál is nagyobb területen fekszik, és azért, mert egyes helyeken tombolnak a bozóttüzek, attól még a több száz kilométer távolságban fekvő városokban az élet a normál kerékvágásban zajlik.

Mint mondja, náluk a hangulat nyugodt, mint mindig. Az emberek alapvetően igyekeznek pozitívnak maradni, bár nagyon mélyen érint mindenkit ez a soha nem látott pusztítás. Mivel az iskolákban még nyári szünet van, sokan vannak a tengerpartokon is.

Noémiék öt éve egy nyaralás alkalmával jártak először Ausztráliában, amikor szintén Adelaide-ben élő barátaikat látogatták meg. Bár itthon is jó életük volt – férjével mindketten felsővezetőként dolgoztak –, erős hívást éreztek a váltásra. Meg akarták mutatni a gyermekeinknek, hogy milyen az élet egy másik kontinensen. 2017 júliusában állandó lakosi vízummal érkeztek Ausztráliába.

– Azonnal beleszerettünk ebbe a gyönyörű, tiszta, élhető országba, ahol az emberek mosolyognak, az oktatás élményalapú és a gyerekek szeretnek iskolába járni, erős a gazdaság és a szociális háló, és aki dolgozik, az magasabb színvonalon tudja élvezni az életet, mint otthon. Fantasztikus a természet és az állatvilág, a mai napig nem lehet megunni a delfinek, koalák, kenguruk, kakaduk és a kertünk felett repkedő színes papagájok látványát. Óriási élmény, hogy munka után kimegyünk az óceánpartra, legyen tél vagy nyár. A gyerekeink angol nyelvtudása két és fél év után elképesztő, imádják az iskolát. Tetszik ez a színes forgatag, a multikulturális környezet, a magyarokon és az ausztrálokon kívül brazil, portugál, új-zélandi, kazahsztáni barátaink is lettek. A kettős állampolgárság megszerzésének céljával jöttünk ki; annak megszerzése után majd a jövő dönti el, hogy maradunk vagy hazamegyünk. Addig igyekszünk a legtöbbet kihozni az ausztrál kalandból.

– Hazaköltözni? – kérdez vissza Piroska, amikor felvetem, a történések nyomán megfordult-e a fejében az, hogy máshol éljen. – Nem. Huszonöt év alatt az ember felépít egy életet magának; én már ide tartozom. Arról nem beszélve, túl sok dolgom van. Nemcsak zenetanárként, hanem festőként is; ez évben három kiállításra is készülök. És épp most kaptam egy e-mailt arról, hogy a tűzkárosultak javára rendeznek aukciót Gippsland körzetben, ahol a legnagyobb tüzek pusztítanak. Több mint 200 művész jelzett vissza, hogy küldik a festményeket az árverésre, hogy minél több pénzt tudjanak a károsultaknak adományozni. Ez a felhívás is alkotásra ösztönöz. Legújabb képemen a feketére égett fákat örökítem meg – és azt, ahogy új hajtás fakad belőlük és életre kelnek. Örülök, hogy a pénzadományon felül ilyen módon is segíteni fogok!

A segítségre pedig továbbra is szükség lesz. A bozótosok égnek, újra hőség várható, jön a forróság, és elég egyetlen szikra vagy villámlás, hogy új területek kapjanak lángra…

•