Négy felújított belterületi utcát adtak át Lakiteleken
2022.09.11. 20:13
Május 1. utca, a Béke utca és a Széchenyi körút nemrégiben elkészült, 5,4 km hosszúságban felújított útszakaszait. A március végén megjelent kormányhatározat alapján 336,7 millió forint összeget fordíthattak a leromlott állapotú utak megújítására.
Galéria
Az átadási ünnepségen Madari Róbert, Lakitelek polgármestere történelmi pillanatnak nevezte Lakitelek életében a négy út felújításának elkészültét, amivel több évtizedes hiányosság oldódott meg a településen. A négy utca a falu fő ütőerei, gyűjtőútjai, felújításuk által más minőségű közlekedés biztosítható ma már Lakiteleken. A munka már régen váratott magára, azonban annak magas kivitelezési összege miatt az önkormányzat önerőből nem tudta megoldani a finanszírozását, ezért segítségül hívták Lezsák Sándor országgyűlési képviselőt, közös munkájuk pedig eredményt ért. A felújított utcákon ma már más, a gyorshajtás okoz olykor problémát, amely kezelésére felvették már a kapcsolatot a rendőrséggel. A polgármester köszönetet mondott mindenkinek, aki közreműködött az útfelújítások megvalósításában.
Varga Antal, a kivitelező Duna Aszfalt Zrt. igazgatósági tagja megköszönte minden lakitelekinek a türelmet, amelyet a beruházás megvalósítása során tanúsítottak. Lakiteleki lakosként számára is fontos volt az említett főbb utcák felújítása, melyet a település szennyvízberuházása óta a legnagyobb infrastrukturális fejlesztésnek nevezett. Mint mondta, méltán büszke lehet minden lakiteleki a megvalósult fejlesztésre.
Mosóczi László, a Technológiai és Ipari Minisztérium miniszteri tanácsadója, korábbi közlekedésért felelős államtitkár beszédében Lakitelek közúti kapcsolatainak nagymértékű fejlesztéséről beszélt. Az M44-es gyorsforgalmi út által Lakitelek bekerült az ország gyorsforgalmi úthálózatába, az M5-ös autópályához való csatlakozás munkálatai már folyamatban vannak, amely után a főváros is könnyebben lesz megközelíthető a településről. Mindezek mellett legalább ilyen fontos, hogy a saját településen belül és a szomszédos települések felé is jó minőségű utak legyenek. Lakitelek esetében nemrégiben készült el a 44-es főút felújítása Kecskemét felé, kialakítottak két körforgalmat, megújult korábban a Tiszakécskére és Szentkirályra vezető út is. Összességében javultak Lakitelek összeköttetései a térséggel, melyeket használjanak jó egészséggel és biztonságosan – zárta gondolatait a volt államtitkár.
Gulyás Gergely miniszter és Gyopáros Alpár kormánybiztos üdvözletét tolmácsolta Bóna Zoltán országgyűlési képviselő, a helyi szintű és hazai forrásból megvalósuló településfejlesztési programok összehangolásáért és népszerűsítéséért felelős miniszteri biztos. A lakiteleki útfelújításokat is finanszírozó Magyar Falu Program révén több mint félmilliárd forint támogatás érkezett 2019 óta a településre. A kapásfalusi út ugyancsak a Magyar Falu Program támogatásából újult meg. Magyarország Kormánya továbbra is szívügyének tekinti a magyar vidék fejlesztését, ezért a miniszteri biztos szerint ez a támogatási forma a jövőben is folytatódni fog.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Lezsák Sándor, Lakitelek országgyűlési képviselője beszéde elején – a régi mondást is megidézve – azt mondta, hogy a lakitelekiek számára minden út Lakitelekre vezet, bárhol is járjanak a világban. Mosóczi László egykori államtitkár szerinte tiszteletbeli lakiteleki is lehetne, ugyanis munkássága eredményeként újulhattak meg a Lakitelek környezetében található főbb utak, amelyek a jövőben is folytatódni fognak. A négy belterületi utca felújítása kapcsán hangsúlyozta a helyi önkormányzattal való jó együttműködést. Fontos volt az a türelemre épülő bizalmi tőke, amely által közösen dolgozhatott az érintett belterületi utak megújulásáért a lakiteleki polgármesterrel és alpolgármesterrel, valamint az önkormányzati képviselőkkel. További fejlesztéseket is szeretnének megvalósítani a településen, ezek közül megemlítette a Szentkirály és Lakitelek között tervezett kerékpárút építését. – Minden útnak Lakitelekre kell vezetnie azért, ha elmegyünk valahová, jó érzés legyen visszajönni Lakitelekre. Ehhez a most elkészült fejlesztések is hozzájárulnak – zárta beszédét az Országgyűlés alelnöke.
A köszöntőket és ünnepi beszédeket követően Bagi Ferenc római katolikus plébános és Kókai Géza református lelkész megszentelte, illetve megáldotta az elkészült utcákat, majd ünnepélyes szalagvágásra, illetve hordógurításra került sor a Széchenyi körút egy rövid szakaszán. Az átadás előtt és után aszfaltrajz verseny volt a gyermekek számára, a Széchenyi körút mellett lévő Templom parkban és környezetében pedig egész délután és este programokkal várta az önkormányzat a lakitelekieket.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés