Kecskemét TV Kecskemét TV Kecskeméti lapok Kecskeméti lapok Gong rádió Gong rádió Keol Keol MONTÁZS magazin MONTÁZS magazin
Regisztráció Regisztráció Regisztráció Kecskemét város Kecskemét város

Naptár 2024. December 22.   Zéno

EUR: --- Ft Árfolyam csökkenés

GBP: --- Ft Árfolyam növekedés

Hiros.hu Facebook YouTube csatorna
Hirdetés
Pál Fanni

2016.09.15. 13:46

Fotó: Pál Fanni

Fülöp Sándor Magyarország első négyesfogathajtó világbajnoka, a 1960-as évek végétől a 80-as évek közepéig hazánk egyik legeredményesebb négyesfogathajtó versenyzője. Nem mellesleg, a nagypapám.

Egy gyereknek az a normális közeg, amiben felnő. Az én fejemben például soha nem fordult meg, hogy extrém gyermekkorom lett volna, pedig egy színész-lovasoktató szülőpáros nem kifejezetten nevezhető átlagosnak. Azt hiszem, akkor gondolkoztam el először komolyabban, hogy talán mégsem ez a normális, amikor szóba kerültek az iskolában a nagyszülős élmények. Amíg a többiek állatkertről meg strandról beszéltek, én olyanokat mondtam, hogy „és akkor a nagypapám lovaskocsival eljött értem a buszmegállóba…”, meg „késtem a suliból, mert fedeztetés volt…”. Láttam a kerekre nyílt szemeket. Pedig azt nem is meséltem nekik, hogy a hűtőben meg a málnaszörp és a baracklekvár között mindig volt egy-két ampulla vizsgálatra levett lóvér, meg egy kis spermahigító.

Emlékszem, általános iskolában az akkori tesitanárom, Misi bácsi valahogyan megtudta (én soha nem mondtam senkinek), hogy az én nagypapám bizony A FÜLÖP SÁNDOR VILÁGBAJNOK  FOGATHAJTÓ. Csillogó szemekkel odajött és kérdezgetett az otthoni szokásokról, nagyon szerette volna tudni, hogy egy ilyen élsportoló, mint az én nagyapám, hogyan él.

Megkérdezte például, bár a mai napig nem értem, miért, hogy ünnepnapokon eszünk-e fácánlevest. Erre köhögő rohamot kaptam, ugyanis eszembe jutott, hogy előző héten tényleg ettünk fácánlevest, de csak azért, mert a Papi véletlenül elütött egyet a dűlőúton, és akkor már inkább hazahozta megfőzni. Szerencsére tizenkét évesen is volt annyi eszem, hogy hűvösen csak annyit mondjak: időnként.

Mondjuk nekem még akkor is teljesen normálisnak tűnt, hogy nálunk egy szimpla vasárnap azzal kezdődik, hogy segítünk boronálni Papinak a pályát, este meg megitatunk 40 lovat, ha a lovász éppen nem tudott jönni valamiért. A barátaim még most is kiröhögnek, hogy mikor hirtelen pirosra vált a lámpa, ráüvöltök a kocsira, hogy HÓÓÓ, pedig lassan megszokhatnák már. A műszerfalat is mindig megveregetem…

Hát így. A nagypapámmal egy napsütéses őszi délutánon beszélgettem, a Hetényegyházáért díj apropóján, amit múlt héten vett át.

Papi, sejtetted, hogy ki fognak tüntetni?

Egyáltalán nem. Előtte néhány nappal derült csak ki, hogy idén én leszek az egyik, aki megkapja a Hetényegyházáért díjat. A méltatásom igazán szépen sikerült: az önkormányzati képviselőnk, Molnár Pál szedte össze az életrajzi adataimat, kitérve a három munkahelyemre, mert annyi volt az életemben. Aztán jöttek a sporteredményeim. Nagyon jól esett, hogy vastapsot kaptam.

Egyik alapítótagja és vezetője is vagy a helyi fogathajtó és kulturális egyesületnek, mit lehet tudni az ezzel kapcsolatos teendőidről?

Hetényegyházi Fogathajtó és Kulturális Egyesület a hivatalos elnevezése, Molnár Pállal indítottuk útjára. Amikor lejárt az előző sportegyesület bérleti joga az itteni lovaspályára, pályáztunk az önkormányzatnál. A látványtervet én csináltattam meg, a bírálók le voltak nyűgözve. Ezzel nyertünk, persze biztosan az is sokat számított, hogy az önkormányzat is támogatott bennünket, hiszen ismertek minket és tudták, hogy jó kezekben lesz a pálya. Karban tartani, fejleszteni is kötelesek vagyunk, azóta is kapunk támogatást a fenntartására.

Melyek voltak a legfontosabb versenyeredményeid?

 1971-ben az I. Hajtó Európa bajnokságon csapatban aranyérmes lettem, egyéniben Abonyi Imre mögött másodikként végeztem. 1972-ben Windsorban győztem, 1974-ben a svájci Frauenfeldben magyar versenyzőként először nyertem világbajnokságot. Három világbajnoki csapataranyom van: 1976-ból, 1978-ból, és 1984-ből.  1978-ban Hamburgban lettem Derby győztes, akkoriban az a legnagyobb, legrangosabb verseny volt. 1980-ban ismét nyertem Aachenben.  Három hónap múlva Kecskeméten pedig teljesen másik öt lóval voltam világbajnok ezüstérmes. Ezekkel a lovakkal előtte nem is versenyeztem. Azért ez szerintem ritka dolog.

Mondjuk, én tudom, de mások valószínűleg nem, úgyhogy elmesélnéd, hogyan néz ki egy napod?

Már nem dolgozom annyit, mint annak idején. Amíg versenyeztem és dolgoztam, addig napi 10-12 órát dolgoztam megfeszítetten, különösen áprilistól október közepéig. Minden nap kellett valamennyi időt szakítani a lovakkal való foglalkozásra. A civil foglalkozásomat is mindig igyekeztem a legjobb tudásom szerint elvégezni, ennek köszönhetően ott is többször előreléphettem a ranglétrán. Persze sok idő elment ezekkel, de alapvetően szívesen csináltam, mondhatjuk, hogy fáradhatatlanul.

Mostanában már csak fél 7-től fél 2, fél 3 körülig dolgozom, addig hajtok. Szinte csak ezzel foglalkozom, néha futószárazok is, de azért komolyabb fizikai munkát már nem végzek.

Azért szerintem ez is elég komoly…

Igaz… Szerencsére már rugós ülésem van a kocsin, nektek köszönhetően, hogy a derekamat kíméljem. Azért a lovaglás (annak idején díjugratásban is versenyeztem), meg a fogathajtás is nagyon igénybe veszi az ember gerincét, ízületeit és karjait.

A mostani hetényi kitüntetés után volt, hogy megállítottak az utcán, hogy gratuláljanak?

Hogyne, sőt, rögtön ott helyben is rengetegen odajöttek. Ma meg már a boltban is gratuláltak, amikor cipót vásároltam.

Milyen érzések voltak benned, amikor megkaptad a díjat?

Tényleg váratlanul ért ez a dolog, noha benne voltam én is korábban a helybéli részönkormányzatban, mint képviselő. Nagyon jól esik ez az elismerés, büszkeséggel tölt el. Azért is meglepődtem, mert amit a közösségért végzek, azt nem azért csinálom, hogy bármit is kapjak érte, hanem mert szeretek itt élni Hetényegyházán és szeretem az itteni embereket. Szívesen segítek bárkinek, hogyha tudok.

Ha már a büszkeségnél tartunk: mire vagy a legbüszkébb az életedben?

Büszkeséggel és örömmel tölt el, hogy egész életemben azt csinálhattam, amit szeretek. Lehet, hogy te nem tudod, mert nem emlékezhetsz rá, de én a munkám is nagyon élveztem, az agrármérnöki pályát. Mezőhegyesen kezdtem el dolgozni, ott két évig voltam. Ez a korszak nagyon jó volt arra, hogy kialakuljon valamiféle elképzelésem az egész szakmáról és arról, hogy mi a dolga egy vezetőnek a mezőgazdaságban. Nem is hinnéd, hogy mennyire összetett dolog ez, nemcsak a termeléssel, az állatokkal, az eredményekkel kell törődni, hanem a mezőgazdaságban dolgozó emberekkel is. Nagyon élveztem ezt a munkát, ráadásul megadatott a lehetőség, hogy emellett a négyesfogathajtásban is ilyen jó eredményeket érjek el.

Ezenkívül rátok is nagyon büszke vagyok, hogy ilyen szép, nagy családom van. Próbálom együtt tartani, mentesíteni az ilyen atrocitásoktól. (Előtte kaptam össze a nagynénémmel. – a szerk.)

Több-kevesebb sikerrel…

Hát igen, szerintem már egyre többször van úgy, hogy csak legyintetek, mikor mondok valamit, hogy „na, az öreg…”. A fejemre nőttetek. De én hagytam. (nevet) Egyébként azt soha nem fogom elfelejteni, amikor felvételi elbeszélgetésen voltál a gimnáziumban, tudod, és a családodról kérdeztek. Annyit mondtál, hogy „Papi a családfő”, mire a felvételiztető tanárnő mondta, hogy akkor ne is folytasd, akkor minden rendben, emlékszel? Valahogy így van ez. A család is kezdettől fogva az életem komoly része, értelme. 

Hirdetés

[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]

Hirdetés

Percről percre percről percre

Fő híreink fő híreink

Hirdetés

helyi hírek

Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában

Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában

Ünnepváró teadélutánt rendeztek ma a Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művés...

Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere

Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere

Nyolc csomaguatomatát fognak kihelyezni a következő 1-2 héten belül Kecskeméten. Ezt Szemereyné P...

Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről

Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről

Hosszas vita bontakozott ki a mai közgyűlésen Kecskemét 2023-as költségvetéséről. A kormánypárti ...

Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése

Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése

Nagyobb hatékonyságú ivóvízvezetéket kap Kecskemét és Ballószög. A mai közgyűlésen megszavazták a...

Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban

Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban

Kodály Zoltánné Péczely Sarolta egészségügyi okokból lemondta a szombat délutánra a megyei könyvt...

Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE

Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE

Két héttel ezelőtt éppen a Messzi István Sportcsarnokban szerezte meg első győzelmét a bajnokságb...

A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt

A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt

„Az esztendő végének közeledtével, advent idején nekünk is számvetést kell készítenünk a mö...

Nem volt indulatoktól mentes a közgyűlés kezdete

Nem volt indulatoktól mentes a közgyűlés kezdete

„A város érdekeit nem csak szem előtt tartó, hanem messzemenőkig szolgáló költségvetést nyú...

Győzelemmel búcsúztatná az évet hazai pályán a KTE-Piroska Szörp

Győzelemmel búcsúztatná az évet hazai pályán a KTE-Piroska Szörp

A naptári esztendő utolsó hazai megmérettetésére készülnek a hírös harcosok. Ezúttal a tabella há...

Idén karácsonykor a Te kívánságod is teljesülhet!

Idén karácsonykor a Te kívánságod is teljesülhet!

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Malom Központ és a Hírös Cédrus Egyesület jóvoltából...

Szeretett alma materében koncertezett Fülei Balázs

Szeretett alma materében koncertezett Fülei Balázs

A Kodály Zoltán születésének 140. évfordulója kapcsán szervezett kecskeméti koncertsorozat részek...

Terelés az M5-ösön

Terelés az M5-ösön

Védőkorlát javítás valamint útépítési munkák miatt vannak forgalomkorlátozások térségünkben. Az Ú...

Elkészült Estike, a gerincsérült kutyus kerekes kocsija

Elkészült Estike, a gerincsérült kutyus kerekes kocsija

Elkészült a speciális kerekes kocsi Estike, a gerincsérült kutyus számára. A Menhely az Állatokér...

Megnövekedett az online elkövetett bűncselekmények száma

Megnövekedett az online elkövetett bűncselekmények száma

Közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe, ami nem mindenki számára lehet boldog és gondtalan, hisze...

Hírek 1 percben!

Hírek 1 percben!

Nézze meg a nap legfontosabb kecskeméti híreit itt, egy percben.

Petőfi értelmezések a 21. században

Petőfi értelmezések a 21. században

Legendahántás, Petőfi és Arany barátsága egy kicsit másképpen, címmel tartottak előadást kedden e...

Segítsünk együtt a bűncselekmények áldozatainak!

Segítsünk együtt a bűncselekmények áldozatainak!

Bűncselekmények áldozatai számára indított gyűjtést a Kecskeméti Médiacentrum. Az Áldozatsegítő K...

Az 50. első díj Krakkóban - Durányik László a Múzsában

Az 50. első díj Krakkóban - Durányik László a Múzsában

Sorrendben az 50. első díjukat vehette át az Aurin Leánykar néhány napja Krakkóban, az ...

Országosan emelkedik, Kecskeméten csökken a szennyvízben a koronavírus koncentrációja

Országosan emelkedik, Kecskeméten csökken a szennyvízben a koronavírus koncentrációja

A szennyvízben mért SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációja országos átlagot tekintve enyhe emelke...

Még több helyi hírmég több hír
Kecskeméti Lapok
Hírös históriák
Hírös gazdaság
A cookie-kkal még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

  • - Ideiglenes „sütik”, melyek addig maradnak eszközén, amíg el nem hagyja weboldalt.
  • - Állandó „sütik”, melyek webes keresőjének beállításától függően hosszabb ideig, vagy egészen addig az eszközén maradnak, amíg azokat Ön nem törli.
  • - Harmadik féltől származó „sütik”, melyeket harmadik fél helyez el az Ön böngészőjében (pl. Google Analitika). Ezek abban az esetben kerülnek a böngészőjében elhelyezésre, ha a meglátogatott weboldal használja a harmadik fél által nyújtott szolgáltatásokat.

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

  • - A felhasználó igényeihez igazított tartalmak, szolgáltatások, termékek megjelenítése.
  • - A felhasználó érdeklődési köre szerint kialakított ajánlatok.
  • - Az ön által kért esetben a bejelentkezés megjegyzése (maradjon bejelentkezve).
  • - Internetes tartalmakra vonatkozó gyermekvédelmi szűrők megjegyzése (family mode opciók, safe search funkciók).
  • - Reklámok gyakoriságának korlátozása; azaz, egy reklám megjelenítésének számszerű korlátozása a felhasználó részére adott weboldalon.
  • - A felhasználó számára releváns reklámok megjelenítése.
  • - Geotargeting

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

  • - A beállítási lehetőségek általában a böngésző „Opciók” vagy „Beállítások” menüpontjában találhatók. Mindegyik webes kereső különböző, így a megfelelő beállításokhoz kérjük. használja keresője “Segítség” menüjét, illetve az alábbi linkeket a sütik beállításainak módosításához:
Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari
  • - Az anonim Google Analitika „sütik” kikapcsolásához egy úgynevezett „Google Analytics plug-in”-t (kiegészítőt) telepíthet a böngészőjébe, mely megakadályozza, hogy a honlap az Önre vonatkozó információkat küldjön a Google Analitikának. Ezzel kapcsolatban további információkat az alábbi linkeken talál:
Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies