Megszűnt a nyomozás református lelkész ellen
2018.12.06. 14:00
Megszüntették a nyomozást Kuti József, református egyházközség igazgató tanácsának elnöke ellen, aki a vád szerint 2016-ban bántalmazta Némedi Lajosnét, a Kecskeméti Református Általános Iskola titkárát. A szolnoki ügyészség szerint nem elegendő bizonyíték a látlelet.
Még május elején tett feljelentést Némedi Lajosné, a Kecskeméti Református Általános Iskola titkára Kuti József ellen. A vád szerint 2016-ban a Kecskeméti Református Egyházközség igazgató tanácsának elnöke fizikailag bántalmazta, megrángatta az iskola titkárának a karját. Erről látlelet is készült. Az ügyben feljelentést tett Némedi Lajosné a nyáron. Magatartása miatt közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettének gyanúja miatt rendeltek el nyomozást, amelyet a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészségen tárgyaltak. A nyomozást azonban megszüntették.
Az ügyészi álláspont szerint a bűncselekmények elkövetése az eljárás során nem volt megállapítható. Az okok között szerepelt, hogy a iskolatitkár az eset után 6 nappal később ment el látleletet készíteni. Ezért az ügyészség kijelentette, hogy a két időpont között eltelt idő miatt nem állapítható meg biztosan, hogy a sérülés és a cselekmény között van-e összefüggés. A másik indok az volt, hogy Kuti József azért ragadta meg az iskolatitkár karját, mert ő hátat fordított neki, és a mondandóját akarta befejezni.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Az ügyészség végül arra jutott, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a bántalmazást Némedi Lajosné becsületsértésére vagy megalázására hajtotta volna végre. Az iskolatitkár azonban még májusban elmondta, hogy az eset után egy nappal jelezte a történteket Varga Nándor, elnöklelkésznek, aki a titkár szerint akkor azt mondta, hogy nem lepte meg ez a viselkedés, mivel indulatos a lelkész. Kuti József és Némedi Lajosné pedig a bántalmazás után, a gimnázium volt igazgató asszonyának az irodájában még kezet is fogtak egymással a megbocsájtás jeleként, elismerve ezzel az incidens megtörténtét.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés