Májusra minden okmányirodában, kormányablakban lesz jelnyelvi szolgáltatás
2020.02.19. 08:48
Jelenleg kilencven kormányablakban érhető el a Kontakt jelnyelvi szolgáltatás, várhatóan májusra valamennyi kormányablakban és okmányirodában akadálymentesen intézhetik ügyeiket a hallássérültek - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkára.
Uzsák Katalin a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (Sinosz) rendezvényén elmondta: a kormányablakok kialakításánál alapvető szempont volt az akadálymentesség. A mozgássérülteknek rámpákat és lifteket építettek, a vakok és gyengénlátók ügyintézését speciális burkolat és hangos térkép segíti, a siketek és nagyothallók számára pedig a jelnyelvi szolgáltatást nyújtó Kontakt biztosítja a hozzáférést a szolgáltatáshoz. Hozzátette: a Kontakt szolgáltatást 2017-ben vezették be tesztüzemben, és ma már kilencven kormányablakban érhető el. Közölte: 350 tabletet szereztek be, ezek beüzemelése után, április-májusban már minden kormányablakban, illetve okmányirodában igénybe vehető lesz a jelnyelvi szolgáltatás. A Sinosz hétfőn tartotta a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével és a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetével közös, a látás- és hallássérültek online infokommunikációs akadálymentesítését célzó, tavaly év végén lezárult projektjének bemutatóját.
Az 1,4 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatású projekt 2018. január 1-jén indult és tavaly december 31-én zárult. Ebben a Sinosz a Kontakt jelnyelvi tolmácsszolgáltatás informatikai rendszerét fejlesztette tovább, az MTA Nyelvtudományi Intézete jelnyelvi szótárt készített, az MVGYOSZ pedig a látássérülteknek készített Távszem szolgáltatást fejlesztette. A Kontakt szolgáltatás lényege, hogy a regisztrált siket és nagyothalló ügyfelek munkanapokon 8-20 óra között bármikor jelnyelvi távtolmácsolást vehetnek igénybe egy tablet vagy PC és élő internetkapcsolat segítségével. A legtöbben ügyeik önálló intézéséhez, munkavállaláshoz használják a kommunikációs akadálymentesítés ezen formáját. A jelnyelvi tolmács segítségével kapcsolatot tudnak létesíteni bárhonnan az országból vagy személyes beszélgetéshez kérhetik a Kontakt közreműködését. Vészhívásra a nap 24 órájában rendelkezésükre áll a szolgáltatás. A szolgáltatásnak mostanra több mint kétezer ügyfele van, és harminc jelnyelvi tolmács vesz részt benne. A kormányablak által biztosított eszközökön regisztráció nélkül is igénybe vehető a szolgáltatás.
Kósa Ádám európai parlamenti képviselő (Fidesz-KDNP), a Sinosz elnöke a bemutatón elmondta: a projekt érdemben hozzájárul ahhoz, hogy a hallássérült közösség tagjai egyenlő eséllyel jussanak hozzá az információhoz az élet különböző területein. Kiemelte: a szolgáltatás jelentősen hozzájárul a hallássérült emberek munkaerőpiaci esélyegyenlőségéhez, az OTP Bank 165 fiókot akadálymentesített a Kontakt szolgáltatással, a Szerencsejáték Zrt. 26 lottózóban várja a hallássérült ügyfeleket, emellett valamennyi Decathlon áruházban elérhető a szolgáltatás, és az Auchan áruházak hallássérült munkavállalóit is a Kontakt segíti a kollégákkal való kommunikációban. Az üzleti partnereknél a tesztidőszakban több mint hétezer esetben vették igénybe a szolgáltatást.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Elmondta, a tavaly év végén lezárult projektben hat új munkaállomást alakítottak ki a jelnyelvi tolmácsoknak, különböző képzéseket szerveztek nekik, és kiosztottak több mint kétszáz tabletet a korábbi ezer mellé.
A Sinosz elnöke kiemelte, hogy a táblagép segítségével igénybe vett tolmácsszolgáltatás költséghatékony és innovatív megoldás. Hozzátette: a Kontakt szolgáltatást elindítása óta eltel hat évben 331 ezer alkalommal segítettek a jelnyelvi tolmácsok, jelenleg havonta átlagosan négyezer hívásuk van.
(MTI)
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés