Kecskemét Lizike vesedaganat rák legyőz Elekesné Valkai Beáta

Lizike bebizonyította: vannak még csodák

A kislány, aki legyőzte a rákot

Szívszorító fotó járt körbe a világhálón két évvel ezelőtt. Egy bogárszemű kislány nézett rajta gondterhelten a kamerába. Elekes Lizike, akit egy rendkívül agresszív vesedaganat támadott meg, teljesen kopasz volt, akár a játék baba, akihez hozzábújt. Mintha tőle várna segítséget. Sokakat megérintett a szuggesztív fotó, gyűjtőládákra került fel, alapítványok, magánemberek fogtak össze a kislány családjának támogatásáért. Ezrek fohászkodtak Lizike gyógyulásáért itthon és az ország határain kívül is. A sok-sok ima pedig – úgy tűnik – meghallgatásra talált.

Csak a csodában bíztak

Lizike még csak egyéves volt, amikor megszületett a szörnyű diagnózis: négy centis veséjében egy 7,5 centis Rhabdoid tumort mutattak ki, ami elfoglalta fél hasüregét. Másnap már a Szegedi Gyermekklinika Onko-Hematológiai Osztályán voltak, és egy hét múlva elkezdődött a kislány első kemoterápiás kezelése. Családja minden pénzét, energiáját felemésztette a kislány gyógykezelése, a speciális tápszerek, fertőtlenítők és a folyamatos utazás, még a csillárjukat is elárverezték, hogy pénzhez jussanak.

Mi tavaly februárban jártunk először Lizinél, hogy segítsük a gyűjtést. Még csak 16 hónapos volt, de már a nyolcadik kemoterápiás kezelését vette fel a kislány. Hányását nem tudták csillapítani. Gyomorszondával táplálták, hatalmas nehézségek árán, szájon át még a folyadékot sem tudta elfogadni.

Az édesanya teljesen beleroppant a megpróbáltatásokba, apuka vitte kezelésekre a kislányt. Az orvosok pedig nem sok jóval kecsegtették őket.

Azt mondták, a kemón és a sugárterápián túl mást nem tehetnek érte, a kezelések után jó esetben fél-egy évet jósoltak a kislánynak. Ezek után már csak a csodában bízott a család.

Azóta hatalmasat fordult a világ Elekeséknél. Szolgálati lakásuk helyett Máriahegyen, egy felújított családi házban fogadnak minket. Lizike fejecskéje már nem kopasz. Hosszú barna fürtjeit két copfba fésülte édesanyja. Csak a szeme ugyanolyan, mint a régi fotón. Most azonban huncutságtól csillog. A betegség úgy tűnik a múlté, az ötödik MR eredménye is teljesen negatív, áttéteknek nyoma sincs.

A nagyhajú lánynak egy nagyhajú babát hoztunk ajándékba, édességek és más játékok kíséretében. Szerkesztőségünk munkatársai adták össze az árát, hogy örömet szerezzünk Lizikének. Először kézbe se meri venni a babát, inkább a kirakót bontogatja érdeklődve. Közben édesanyja, elmeséli, mi minden történt a családdal az elmúlt közel két évben.

Kiút a reménytelenségből

A kezelések, rövid pihenők, kontollok után sorban követték egymást. Tizenhárom kemó után 20 sugárterápiát írtak ki Lizikének, ő azonban csak a harmadikig jutott tavaly májusban. Akkor vérmérgezést kapott, amibe kis híján belehalt. Így le kellett állni a terápiával. Akkor azzal búcsúztak a szülőktől a szegedi klinikán, hogy mást nem tehetnek a kislányért. A májában, a tüdejében és az agyában várható áttét, akkor pedig már nem járulhatnak hozzá a kezeléséhez. Olyan iszonyatos fájdalmakkal járna ugyanis, amit biztosan nem bírna ki.

– Reményvesztetten mentünk haza. Úgy gondoltuk, olyan sok szenvedésen van már túl, és olyan kevés ideig élhet még velünk, hogy boldoggá kell tennünk számára minden pillanatot – emlékszik vissza Elekesné Valkai Éva Beáta.

– Ezt azonban egy bérházban nem tehettük meg úgy, hogy az apukája 24 órás szolgálatban volt, és alig láttuk. Bensőséges családi élettel, sok-sok közös élménnyel szerettük volna megajándékozni. Ezért úgy döntöttünk, kiköltözünk a Márihegyben található régi, szinte lakhatatlan házunkba.

Nagy munkába fogott a család, hogy felújítsák a régi épületet. Falat bontottak, vízvezetéket szereltek, villanyvezetéket húztak át, betonoztak, burkoltak, mindezt közös erővel, a család segítségével. Annak tudatában, hogy nem biztos, hogy sok időt tölthet majd itt együtt az egész család. Lizi két bátyja is rengeteget dolgozott a házon, szerették volna csodálatossá tenni kishúguk nyarát.

Segítséget kaptak a gipszkartonozásban, a ház fűtését pedig egy kecskeméti fűtéstechnológiai szakáruház vállalta magára. Olvasták Lizike történetét, és mindenképp szerettek volna segíteni a családon. Így történhetett, hogy júniusra, beköltözhettek régi-új otthonukba.

– Sok még a munka, a szigetelés sincsen teljesen kész, de szépen belaktuk a házat – mosolyog az édesanya.

A nagy munka közben mindent megtettek annak érdekében, hogy Lizike mindent megtapasztalhasson, amit más kisgyerek. Hogy elfeledje a sok fájdalmat, a kilenc műtéttel, a felnőtt embereket is megterhelő kezelésekkel járó traumát.

 - A Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány jóvoltából Zamárdiban és Sárospatakon táborozhatott Lizike, de számára fantasztikus élmény volt minden közös séta, játszótéri kaland vagy vadaskerti látogatás is – meséli az édesanya, miközben mutatja a fotókat a kedves nyári pillanatokról. Arról, hogyan lakta be új otthonát, hogy vette birtokba a takaros kis udvart.

Látom, amikor Lizike először ugrált trambulinjában, amikor pancsolt kis műanyag medencéjében, játszott mentett kutyusával. Nyáron sokat bográcsoztak, sütögettek az udvaron, ezt is nagyon élvezte. Folyton ott sürgött-forgott anyukája körül.

A közös ima ereje

A képeken Beáta is mosolyog, erőn felül igyekszik boldognak tűnni, hogy kislánya örömét semmi se árnyékolhassa be. Közben azonban az édesanya a poklok poklát járta. Nem tudta feldolgozni, hogy Lizike tőle örökölte rendkívül ritka genetikai betegséget, a Rubinstein-Taybi szindrómát, amely predesztinálja a rákos megbetegedésekre.

– Minden éjjel arról álmodtam, hogy meghal a kislányom. Láttam magam előtt a galambokat, amit a temetésén engedünk fel az égre, hallottam a koporsójára hulló föld dobogását. Minden vidám pillanatot megmérgezett a rettegés: lehet, hogy utoljára látom így kacagni – idézi fel életének talán legnehezebb időszakát Beáta.

Végül a hite segített abban, hogy lerázza magáról ezt a felfoghatatlan terhet. Egy megrendítő közös ima – régi plébános ismerősével – erősítette meg abban, hogy mindannyiunk sorsa a Jóisten kezében van. Azt mondja, akkor ott a ladánybenei plébánosnál a Szentlélek járta át.

– Azóta hiszem, tudom, hogy Lizi meggyógyult. Ez pedig a családunk erejének, a sok támogatónknak, a közös imáknak és az én hitemnek köszönhető – fűzi hozzá magától értetődően.

Az öt negatív MR megerősítette ebben. Visszakapta a reményt, hogy láthatja majd felnőni kislányát.

Papírforma szerint már nem élne

Ahogy Lizit nézem, miközben operatőrünkkel incselkedik, nyoma sem látszik már rajta a sok-sok megpróbáltatásnak. Boldog és kiegyensúlyozott gyerek. Sorban szedi elő játékait, magyaráz közben, hangosan kacag, amikor utánozzuk kisoroszlánja hangját. Épp olyan, mint egy átlagos hároméves. A Juhar utcai óvodába jár, ahol három fejlesztő pedagógus jut kilenc kisgyerekre. Amióta logopédusok foglalkoznak vele, egyre több szót használ. A nemet angolul is tudja, ráragadt a fejlesztő mesékből, amit nézni szokott.

Szinte teljesen normális életet él. Van két cicája, Pikkpakk a benti kedvenc és Mau, akit úgy fogadtak be. Az 5-ös út mellett találták, egyedül a kislányhoz ment oda, azóta is fél mindenki mástól.

Lizi betegségére már csak a gyomorszonda emlékeztet, erre is csak a folyadékpótlás miatt van szüksége. Bár még mindig csak 11 kiló, szépen eszik, szinte mindent megkóstol. Amíg beszélgetünk, plüss oroszlánját eteti, aztán nekiáll a csokis keksznek is, amit mi hoztunk neki.

Folyamatosan kapja a kezelések miatt elmaradt védőoltásokat, a kötelezőek mellett sok más szérumot is be kell adni neki. Sőt a családját is be kell oltani, hogy megvédjék a gyenge immunrendszerű kislányt a fertőzésektől. A szükséges injekciók beadása több százezer forintba kerül Elekesék számára.

– Lizi egy igazi csoda – öleli meg Beáta. – Papírforma szerint már nem is élne, ő azonban rácáfolt az orvosok minden jóslatára. Bár genetikai betegsége miatt gyógyulttá nem nyilváníthatják, mi tudjuk, hogy egészséges. Bízunk abban, hogy az is marad. Alig várjuk, hogy megtanuljon beszélni, és kérdésekkel árasszon el minket. Öröm vele minden egyes nap. Ezért nem győzünk hálát adni. Megköszönni, hogy velünk lehet, hogy olyan sok mindenre tanított minket…

•