Kiskunfélegyházán gyártják majd a jövő páncélökleit
2020.10.13. 14:33
Hadiipari gyártással és termékfejlesztéssel foglalkozó hazai vegyesvállalat alapításáról írt alá szándéknyilatkozatot Michael Humbek, a német Dynamit Nobel Defence (DND) ügyvezető igazgatója és Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos kedden Kiskunfélegyházán, az Arzenál Zrt. fegyverüzemében.
Galéria
A megállapodás alapján az első két évben a különböző harcjárművek védettségét növelő reaktív páncélzatok (ERA) gyártása valósul meg. Ezzel párhuzamosan fokozatosan elindul a vállról indítható páncéltörő fegyverek (RGW) alkatrészgyártása is, ami öt éven belül egy teljes egészében hazai előállítású, magyar termékváltozat létrehozásában csúcsosodik ki.
Maróth Gáspár kormánybiztos a szándéknyilatkozat aláírása kapcsán úgy fogalmazott: a kiskunfélegyházi gyár kiépítésekor olyan lehetőségekkel is számoltak, amelyek túlmutattak a kézi lőfegyvergyártás keretein. Ennek köszönhetően most egy olyan ikonikus hadiipari vállalkozással lép partnerségre a gyár, mint a páncélököl gyártásáról ismert Dynamit Nobel Defence. Hozzátette: nem véletlenül esett a választás Kiskunfélegyházára, ahol a szakmai vélemények szerint is az egyik legmodernebb fegyvergyárat hozták létre.
Ezt a gyárat megismerve döntött úgy Németország egyik nagy múltú hadiipari vállalata, a Dynamit Nobel Defence, hogy ipari együttműködésbe kezd Magyarországgal. Ez a gyár biztosítja azt a nemzetközileg elismert technológiai színvonalat, ahol biztosítva látták, hogy a hadiipari termékeikbe első lépésben, mint beszállító kerülhessen be Magyarország, a második lépésben pedig elindítsák bizonyos termékek gyártását és a fejlesztését - mondta el a kormánybiztos.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Hozzátette: az elmúlt három év munkájának eredményeként egyre többen ismerik fel, hogy Magyarországnak helye van a nemzetközi hadiiparban, ahol nem csak vásárlóként, hanem gyártóként is megjelent. Magyarország a hadiiparban bekerült abba a körbe, amelybe az autóiparban a német vállalatok segítségével már belépett - jelentette ki Maróth Gáspár.
Michael Humbek a megállapodás aláírása előtt elmondta: cégük a gyártókapacitás bővítésére törekszik és ennek kerestek megfelelő helyszínt. Nemzetközi kutatásaik során Magyarországot találták a legmegfelelőbb partnernek, különös tekintettel a magyar kormány támogató hozzáállására és a magyarországi befektetői környezetre.
A felek várakozása szerint a Magyarországon készülő eszközök jelentős része - amelyek között nem csak hadiipari termékek, hanem például tűzoltó berendezések is szerepelnek - exportérdeklődésre tartanak számot.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés