Kihirdették a XXI. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás díjazottjait
2018.08.23. 19:42
Csütörtökön délután hirdették ki a XXI. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás díjazottjait. A települések termékeinek minőségben, esztétikai megjelenésben, és egyediségben kellett megnyernie a zsűrit. A kiállítás értékelése mellett pedig sor került a IV. Aranyhomok Térségi Lekvárverseny eredményhirdetésére is.
3 kép
Idén is kiváló termékeket vonultattak fel a XXI. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállításon. A mezőgazdasági- és élelmiszeripari- termékek mellett az iparosok is bemutatták munkájukat az egyes településekről. A sokszínű forgatag nehéz feladat elé állította a bírákat, a zsűri végül ma ismertette a termelőkkel az eredményeket. Összesen 10 elismeréssel jutalmazták a 19 kistérségi település legjobbjait.
A legrangosabb díjat ebben az évben Ballószög vihette haza. A község Önkormányzata kapta Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának nagydíját színes, ízléses és kimagaslóan igényes termékekkel berendezett pavilonjáért. A többi kiállító is szép eredményt ért el. Többek között az agrárkamara, a megyei önkormányzat, és az iparkamara is különdíjjal jutalmazta a termelőket. A kiállítás fő célja, hogy a látogatók megismerjék a környező települések értékeit, kulturális és turisztikai kincseit. Azokat a helyi és térségi gazdákat, kézműveseket, akik minőségi és, erre a tájegységre jellemző alapanyagokból készítik termékeiket.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A IV. Aranyhomok Térségi Lekvárversenyen pedig már csak az ízeké volt a főszerep. Az Aranyhomok Kistérségi Egyesület megmérettetésére 19-en jelentkeztek 63 lekvárral. A délutáni eredményhirdetésen megtudhattuk, hogy idén a hagyományos gyümölcsízek közül Kasza Szilvia sárgabarack lekvárja, a vegyes kategóriában Fenyvesiné Horváth Edit 6 féle gyümölcsből készült alkotása, a kreatív lekvárok közül pedig Járdiné Demeter Mária bazsalikomos-rebarbarás-málnás különlegessége lett az első helyezett.
A díjazottak listája és zsűri értékelése itt olvasható.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés