Két keréken a Föld körül

Ki ne álmodozott volna arról, hogy mindent hátrahagyva nekivág a nagyvilágnak? Vannak, akik számára ez nem csak ábránd. Illés Adorján négy évig tartó biciklis útjáról tért haza nemrég, és erről egy családias hangulatú élménybeszámolót tartott hétfőn délután Kecskeméten, az Eyva Házban. Utazása során szerzett tapasztalatairól kérdeztük a nemrég hazatért vándort.

- Honnan jött a nagyszabású Föld körüli biciklis út gondolata?
- Egy barátommal, Szabó Ádámmal chaten beszéltünk, eredetileg az ő ötlete volt kerékpárral nyakába venni a világot. Egyből szíven talált a gondolat, egyetlen másodperc kellett ahhoz, hogy tudjam én is ezt akarom csinálni. Habozás nélkül kérdeztem meg, hogy vele tarthatok-e, és ő beleegyezett.

- Milyen felszereléssel indultatok?
-Nagyjából a legfontosabbak; 5 db vízálló táska, amit rá lehet akasztani a biciklire, sátor, hálózsák, matrac, fényképezőállvány, pár gyorsan száradó technikai ruha és egy biciklis cipő. Ezenkívül vittem laptopot (ez kb. 2 kg volt) és 4-5 kg fotós felszerelést – ezeket nem lett volna kötelező magammal vinni, de szeretek fotózni.

- Hogyan készültél fizikailag az útra?
- Mindig is sportoltam, de arra nem készültem fel, hogy évekig naponta 5-6 órát fogok egy 50 kilós biciklivel tekerni.

-Mennyi idő telt el az ötlettől a megvalósításig?
-Novemberben zajlott a beszélgetés. Ezt követően februárig nem sok minden történt. Utána bő három hónap alatt sikerült mindent beszerezni, – kellett egy bicikli, új útlevél, egy pár vízum, biciklis felszerelés. 2015. június 13-án indultunk el Budapestről a Nemzeti Színháznál található szoborparktól. Azt találtam ki, hogy oda fogok megérkezni, ahonnan indultam, 2019. június 24-én érkeztem haza.

-Az anyagiak összegyűjtésére is csak ez a pár hónap állt rendelkezésedre. Miből finanszíroztad az utat?
-Egy multinál dolgoztam 7,5 évig, miután kiléptem kaptam végkielégítést. Felmondtam az albérletemet és mindenemet eladtam, amit tudtam. Összegyűlt összesen kb. 4 millió forintom, ezután megvettem a biciklit és a felszerelést. Így maradt megközelítőleg 3 millió forint amiből gazdálkodhattam.

-Ez elegendő volt a teljes utazásra?
- Kezdetektől fogva nagyon alacsonyan tartottam a költségeimet. Ezt úgy értem el, hogy szinte sosem költöttem szállásra. Ha tudtam, sátorban aludtam, ha nem, akkor valamilyen fedett helyet kerestem. Amikor megérkeztem egy kisvárosba, rendszerint elmentem valahova, ahol enni lehetett, és ha már ott voltam, megkérdeztem, hogy hol tudnék aludni. Ilyenkor elküldtek valahova (rendőrség, tűzoltóság, pékség, templom, stb.), de olyan is volt, hogy a helyiek meghívtak magukhoz.
Leginkább ételre és a különböző országokban szükséges vízumokra költöttem. Sokszor előfordult, hogy amikor szükségem volt valamire, akkor azt ingyen megkaptam valakitől. Egy alkalommal Nicaraugában polgárháborúba csöppentem, közben ellopták a telefonomat és sürgősen el kellett hagynom az országot. Kiírtam a történteket az oldalamra, aminek hatására körülbelül 300.000 Ft küldtek a segítésemre.
De más módon is pénzhez jutottam, például évente kiadtunk egy naptárat. Japánban pedig az út során készült fotókból készített képeslapokat árultam.

-Nem érezted feszélyezve magad, amikor idegenektől kértél szívességet?
- De igen, sokszor. Ilyenkor ki kell lépni a komfortzónából. Amikor új dolgot próbál ki az ember, az kellemetlen érzéssel töltheti el – még nincs rutinja, ezért felébredhet benne a gátlásosság és a félelem, hogy beég a másik előtt. Én kerestem ezeket a szituációkat és próbáltam őket az előnyömre fordítani, szembe akartam nézni a félelmeimmel.

- Mindig nagy utazó voltál?
- Utazgattam itt-ott Európában, de ezek tipikus turistautak voltak, – hotelban aludtam, megnéztem egy-két látnivalót és hazamentem.

- Együtt indultatok el. Mikor, miért vált szét az utatok?
- Körülbelül 1,5 év után úgy éreztem, hogy szeretném kipróbálni milyen egyedül lenni. Tudtam, hogy az utazás teljesen más aspektusát fogom megélni. Ekkor tapasztaltam meg a teljes szabadság érzését. Ezután is többször kísértük egymást hosszabb-rövidebb ideig. Már vagy harmadszor utaztunk együtt Ádámmal, amikor két ecuadori srác is csatlakozott hozzánk, akikkel majd egy hónapig együtt tekertünk. Ez jó volt, de aztán újra éreztem, hogy inkább egyedül mennék tovább.

Az utazás nem arról szól, hogy haza kell menni, hanem arról, hogy úton kell lenni.

- Milyen kihívásokkal szembesültél kint?
- Az egész út kihívás volt. Folyamatosan minden változott körülöttem; az országok, a kultúra, a nyelv, az időjárás.

- Volt konkrét útvonalterved?
- Országokra lebontva megvolt, hogy merre akarok haladni, de inkább csak az irányt tudtam. Általában reggelente még sejtelmem sem volt, hogy hol leszek este.

- Milyen nyelvtudással indultál neki a kalandnak?
- Angolul és németül tudtam. Mindig igyekeztem megtanulni az éppen aktuális ország nyelvét. Amikor egy hetet voltam valahol, akkor nyilván csak 1-2 szót kapkodtam magamra, de Japánban például 3 hónapig voltam, és egész jól sikerült elsajátítanom a nyelvet. A legjobban spanyolul tanultam meg, mivel spanyol nyelvterületen összességében körülbelül másfél évet töltöttem (Mexikó, Guatemala, Honduras, Nicaragua, Costa Rica, Columbia, Ecuador, Spanyolország). De akadtak olyan helyek is, ahol csak testbeszéddel tudtam kommunikálni, ilyenkor addig mutogattam, amíg meg nem értettek.

-Minden kontinensre eljutottál? Hány országban jártál?
- Afrikába és az Északi-sarkra nem jutottam el, összesen 39 országot érintett az út.

- Mi volt a legszebb dolog, amit az utazás során láttál?
- Nem lehet egyetlen dolgot kiemelni. Hónapok teltek el úgy, hogy extázis közeli állapotban voltam. Láttam vízesést, óceánpartot, hegytetőt, dzsungelt. Sok gyönyörű hely van, ahová szívesen visszamennék, ugyanakkor sok hely is van, ahová még nem jutottam el.

- Sosem érezted magad magányosnak?
- Amikor természet közelében vagy, akkor nem érzed magad magányosnak. Maximum azt érzed, hogy annyira jó és szép dolgok történnek veled, hogy azt szívesen megosztanád másokkal. Talán egyszer-kétszer akkor éreztem magányt, amikor egy szmogos nagyvároson haladtam át.
Már az utat megelőzően is érdekelt az önfejlesztés, az egyedül utazás pedig még inkább elvezetett önmagamhoz. Többet ért, mint bármilyen könyv vagy tanfolyam. Egyfajta belső utazást is megéltem. Azt vettem észre, hogy legjobban a kihívások formálják a jellemet, ezek hatására tudhatja meg az ember, hogy mire képes igazából. Az út során pedig nagyon sok embert próbáló kihívásban volt részem.

- Hogyan tartottad a kapcsolatot az itthoniakkal?
- Az elején Ádámmal közösen blogot vezettünk, ahová havonta 1-2 hosszabb bejegyzést írtunk. Aztán rájöttem, hogy nekem sokkal kényelmesebb pár naponta rövidebb írásokat, videókat posztolni. Így amikor ráhangolódtam egy-egy helyre, természeti csodára vagy az emberek kisugárzására egyből papírra vetettem a gondolataimat. Egyébként a szüleimmel hetente beszéltem, ahol lehetett wifit is használtam. Viszont arra is figyelni kellett, hogy a különböző időzónákban ne úgy hívjam fel az embereket, hogy otthon éjszaka van.

- Hogyan ünnepelted meg a hazaérkezést?
-Kiírtam egy Facebook eseményt a visszatérésnapjára. Sokan eljöttek, olyanok is voltak, akik csak az oldalamon keresztül ismertek meg, 4 év után ekkor láttam újra a szüleimet és testvéreimet is.

- Azóta is szívesen jársz kerékpárral?
- Imádok biciklizni, így itthon is sokat tekerek. Amikor az időjárás is kedvez és időmbe is belefér az előadásokra is két keréken indulok, de persze van, hogy a tömegközlekedési eszközöket veszem igénybe.

- Lesz folytatása az útnak?
- Nem tudom. Ha majd úgy érzem, hogy kedvem támad felkerekedni, akkor lesz. Én nem szoktam hosszú időre előre eltervezni a dolgokat.

Most már történhet bármi – ledobsz a sivatag közepén vagy kitör a polgárháború, én megvagyok. Jól érzem magam a bőrömben, történjen bármi.

- Elképzelhető, hogy visszamész alkalmazottként dolgozni?
- Ezt maximum úgy tudom elképzelni, ha az emberiség vagy a bolygó számára hasznos dolgot tudok csinálni. Például szívesen foglalkozom természetvédelemmel.

- Ez a mindennapokban is megnyilvánul?
- Odafigyelek, hogy ne termeljek feleslegesen szemetet. Például mindig van nálam kulacs és vászonszatyor. Az út során pedig igyekeztünk minél több országban fákat elültetni. Összesen körülbelül 50 csemetét ültettünk el, volt olyan ország ahol többet is sikerült és volt, ahol egyet sem.

- Mit tervezel ezután?
- Az a terv, hogy nincs terv. Szívesen írnék könyve(ke)t, de egyelőre országszerte sok helyre hívnak, és élvezem, hogy előadásokat tarthatok – most ez köti le az időmet. Körbeutaztam a világot, de Magyarországot még alig ismerem. Örülök, hogy most itthon is több helyre eljuthatok.

- Korábban is tartottál előadásokat?
- Az út során többször is, sőt kerestem rá a lehetőséget. Szeretek mesélni, de nem készülök konkrét forgatókönyvvel a rendezvényekre. Minden esemény egyedi, – nem tudom előre, hogy miről fogok beszélni, a közönség érdeklődése, az adott szituáció alakítja, hogy mi hangzik el. Fontos számomra, hogy minél jobban ki merjem fejezni magam, kimondjam azt, ami szívből jön. Nagyon sok múlik a bátorságon, a hiten és a hozzáálláson.

- Mit akarsz átadni a hallgatóknak?
- A szabadság érzését, azt, hogy milyen jó itt lenni a Föld nevű bolygón, és hogy mindenkinek jár az öröm és a boldogság. Hogy az apró dolgokat is észre kell venni és értékelni kell őket. És, hogy mindenki számára létezik egy olyan tevékenység, amit, ha megvalósít, azáltal teljesebbnek érzi magát. Ki kell próbálni az újdonságokat, hogy rájöhessünk, minket mi tesz boldogabbá.

További információk, képek, videók és történetek Adorjánról ITT.

•