Új korszak köszöntött a játékfüggőkre

Félkarú rablók után jött a puttó

A játék az ember alapvető szükséglete. A legtöbben szívesen teszik próbára szerencséjüket, közülük csak keveseknek jelent a játékszenvedély valódi problémát. Aki azonban ezzel a betegséggel küzd, olyan súlyos tüneteket produkálhat, mint az alkoholisták vagy a drogfüggők. A kormány 2012 októberében tiltotta be a játéktermek, pénznyerő automaták és elektronikus kaszinók üzemeltetését. Azóta a félkarú rablók helyét az állami szerencsejátékok vették át a játékfüggők életében – tudtuk meg riportalanyunktól, aki 18 éve szenved ebben a betegségben. A negyvenes férfival, aki azt kérte, Armandként szerepeljen a cikkben, a Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálatnál beszélgettünk.

- 1997-ben lettem rabja a szerencsejátékoknak – vág bele történetébe. - Az élő kaszinóban kezdtem főképp rulettel, de gyorsan rászoktam a félkarú rablókra is. Gyorsan eljutottam odáig, hogy napi szinten kellett az az adrenalin, amit a játékizgalma, a kockáztatás ad. Ilyenkor úgy érzi az ember, ő az aki irányít, semmi más nem számít. Nem emlékszem, hogy sokat nyertem volna, többnyire buktam, sajnos egyre többet. Ilyenkor csak az hajtott, hogy visszanyerjem, amit elvesztettem. De ha véletlenül nyertem, az se volt elég, még többet akartam kaszálni, így az is odalett. Minden gondolatomat a játék kötötte le. Alig vártam, hogy munka után kinyisson a kaszinó. Egy héten legalább négy nap ott kellett lennem. Amikor megszűnt az élő kaszinó, a kocsmai nyerőgépekbe, majd az elektronikus kaszinókba öltem a pénzt. Lányegében mindegy volt, csak játszhassak valahol.

- Hogy tudtad fenntartani ezt az életformát?

- Dolgoztam, de a keresetem nem volt elég, hisz egy-egy alkalommal 30-40 ezret is elbuktam. Ismerőseimtől kértem kisebb kölcsönöket, ezeket rendre igyekeztem visszaadni. Akkor még a családom – szüleim és a barátnőm – se tudott erről a szenvedélyemről. 2001-re jutottam el odaáig, hogy a fizetésem 25-30- szorosára rúgott az adósságom. Elveszítettem az állásomat is, ugyanis sikkasztottam. Büntetőügy nem lett belőle, mert 72 órán belül visszafizettem a pénzt. Egy ismerősöm húzott ki a csávából, devizahitelt vettem fel, hogy megadjam neki a tartozásom. Ekkor gondolkodtam el először azon, hogy valami baj lehet velem, leginkább skrizofréniára gyanakodtam. Az is felmerült bennem, hogy véget vetek az életemnek.

- Tettél is erre kísérletet?

- Egy visszaesés után előfordult, hogy álltam fent a szalagházak tetején, és le akartam ugrani, de nem volt hozzá bátorságom. Egyszer – talán 2012-ben lehetett, be is gyógyszereztem magam. Akkor kis híján sikerült, de a kórházban megmentettek.

- Hogy változtatta meg a játék kapcsolataidat?

- Több párkapcsolatom is rá ment a folyamatos játékra, de a szüleimet is nagyon megviselte a dolog. Az ő kedvükért kórházi kezelésekre is vállalkoztam. A baráti kapcsolataimat én magam adtam fel, ugyanis nagyon szégyelltem magam mindenki előtt. Egy ideig még próbálkoztam új barátnőt találni, de mára ezt is feladtam.

- Van elképzelésed arról, mi okozhatta nálad ezt a betegséget?

- 2006-ban kiderült, hogy mániás depressziós vagyok. Affektív bipoláris zavarban szenvedek, erre szedek is gyógyszert. Félévente járok vissza a pszichiáterhez. Azt azonban nem lehet tudni, melyik volt előbb. Lehet, hogy a függőségem idézte elő ezt az újabb betegséget, de az is lehet, hogy ez volt az alapprobléma.

- Hová fordultál segítségért?

- 2001-ben, amikor megalakult a Rév, én voltam az első páciensük. Azóta is rendszeresen járok ide. Teljesen nem sikerült leállnom. Két és fél év volt a leghosszabb idő, míg nem, játszottam. Most – úgy érzem – tudom kontrolálni magamat, csak annyit játszom el, ami a megélhetésemen felül marad a fizetésemből.

- Milyen kórházi kezeléseken vettél részt?

- Először a Nyírő Gyula Kórházban vettem részt egy terápián, ami a Minnesota-modellre épült. Ez az alapja az anonim alkoholisták leszoktatásának is. Itt bemutatták a szenvedélybetegségek lényegét, megpróbáltuk feltérképezni érzelmi viszonyulásaimat az élethez, a családomhoz, a játékhoz, saját magamhoz. Három hónapot kellett volna itt töltenem, de egy hónap után megszöktem, mert nem bírtam tovább. A családi béke érdekében a kecskeméti kórház addiktológiai osztályán kétszer is voltam, itt ismertem meg későbbi segítőmet a Révnél. Az alkoholistákat segítő csoporthoz csatlakoztam, ugyanis csak erre volt lehetőség. Akkor döbbentem rá, hogy az alkoholisták 30-40 százaléka is játszik.

- Nem is szeretnéd abbahagyni?

- Nem. Elfogadtam, hogy van ez a kényszerem és a mániás depresszióm, megtanultam ezekkel együtt élni. Édesanyámmal lakom együtt, de egy bizonyos szintig társasági életet is élek. Agglegény életre rendezkedtem be, ebbe pedig belefér, hogy játsszak. Játék nélkül ugyanis el se tudnám képzelni az életemet.

- Hogy érintett, amikor három évvel ezelőtt betiltották Magyarországon a nyerőgépeket?

- Örültem neki. Láttam, milyen sok életet tönkre tettek. Jól menő vállalkozók milliókat játszottak el mellettem. Volt olyan, aki végzett is magával, olyan mélyre süllyedt az adósságban. Azt hittem, nekem is könnyebb lesz majd megállnom játék nélkül, de sajnos nem így lett.

- Most hol, mivel játszol?

- Amióta nincsenek kaszinók, kocsmai nyerőgépek, az állami gyorsjátékok adják meg a játék izgalmát. Néha pókerezek is, de leginkább szelvényekkel játszom. Persze ez nem ugyanaz az érzés, mint egykor a kaszinókban, kocsmákban, azt az eufóriát nem hozza vissza, de azért megteszi. A puttón például huszonöt perc alatt húszezret is el lehet játszani. De jó a tippmix és a lottó, ezeken persze lassabban megy el pénz. Látom, hogy a legtöbb játékfüggő itt kötött ki. Rájöttek, hogy ugyanazt a pénzt, amit korábban a félkarú rablóba dobáltak, itt is fel lehet tenni. Be kell nézni a lottózókba egy-egy sorsolás előtt, mennyien tülekednek. De vannak online terminálok trafikokban, sörözőkben, a postán, sőt egyes édességboltokban. Akik hozzászoktak a játékhoz, ennyi pont elég nekik ahhoz, hogy kiéljék szenvedélyüket.

- Mit tennél, ha egyszer beütne a főnyeremény?

- Ezen még nem gondolkodtam. Valószínűleg elmennék ebből az országból. Mondjuk Svédországba. Ott talán jobban odafigyelnek az emberekre…

Kevesebben fordulnak segítségért

A játéktermek, elektronikus kaszinók betiltása előtt a Révhez forduló szenvedélybetegek közül második helyen szerepeltek a játékosok az alkoholfüggők után – tudtuk meg Fodor Zsuzsától, a szolgálat terápiás munkatársától. Még önsegítő gamblers anonymus csoport is működött a Fecske utcai intézményben. 2012 után ez megszűnt, nem lehet tudni, mi lett az egykori tagokkal. – Van olyan kliensem, aki azóta áttért a sportfogadásokra, mások a lottózókban élnek szenvedélyüknek – mondja Zsuzsa. – Tudok olyan kisnyugdíjasokról, akik a rezsire való utolsó forintjukat is eljátsszák a különböző szelvényeken. A játékszenvedély is nagyon komoly függést okozhat, az időérzéküket is elveszítik, akár végkimerülésig is játszhatnak az ilyen betegek. Ugyanakkor könnyebben el lehet titkolni, mint a drog vagy az alkoholfüggőséget, a családtagok sokszor csak akkor jönnek rá, ha véletlenül meglátnak egy banki kivonatot vagy a végrehajtó levelét. Sokan sikkasztanak a munkahelyükről, elvesztik, tönkreteszik családjukat, és az öngyilkosság is gyakori közöttük.

A terápia célja egy jobb életminőség elérése a különféle készségek fejlesztésével (önismereti, problémamegoldó, stressz-kezelési, konfliktus-kezelési gyakorlatokkal), ugyanis megfigyelhető, hogy ezeken a területeken hiányokkal küzdenek a klienseink. Jellemzően a problémáik elől menekülnek a különböző játékokba vagy a stresszt kezelik vele. Máskor kiderül, hogy szorongásos betegség, depresszió áll a háttérben, ilyenkor pszichiáter bevonására is szükség van. 

Általában az is gond számukra, hogy összeadják, valójában mennyit veszítettek, mennyivel tartoznak. Ha ez már megtörtént, fel kell állítaniuk egy tervet, hogyan tudják visszafizetni ezt a pénzt. Ahogy a drog-és az alkoholfüggőkre, úgy a játékosokra is igaz, hogy nehezen tudják kifejezni érzéseiket, sőt gyakran nincsenek is tisztában ezekkel. A terápiákon ezen is segíteni próbálunk. A végső cél persze mindig az, hogy felismerjék, teljesen fel kell hagyniuk a játékkal. Ezt azonban nekik kell eldönteniük, nekünk, segítőknek, mindig abban a helyzetben kell mellettük állnunk, támogatnunk őket, ahol éppen tartanak a felépülési folyamatban. Amíg nem látják be, hogy életminőségük csak úgy változhat meg, ha teljesen feladják a játékot, akkor az a feladatunk, hogy motiváljuk őket ebbe az irányba.