Terményáldás Kisasszony napján
2015.09.10. 00:00
A Föld terméséért adtak hálát a hagyományos terményáldó ünnepen, kedden este a Nagytemplomban. A szeptemberi Mária emléknapot az idén is a Római Katolikus Főplébánia, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Kecskeméti Gazdák és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Szervezete valósította meg. Az áldást követő hálaadó szentmise után a történelmi egyházak templomaihoz vittek el egy-egy terménykosarat.
A Kisasszony napi oltárhoz a Nagytemplom bejárata előtt Molnár Pál tárogatójátéka hívogatta a kecskemétieket hálaadásra. Ez az esemény már hagyomány Kecskeméten Szűz Mária születésének emléknapján, az őszi betakarítás idején. Térségük értékes mezőgazdasági kultúráját prezentálta a gazdagon megrakott kocsi.
Az ünnepségen a négy évszakot jelképező öltözetben ezúttal is jelen voltak önkéntes fiatalok, egy-egy terményes kosárral a kezükben.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Rigóné Kiss Éva, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Szervezetének vezetője üdvözölte a megjelenteket, majd a Fejlesztési, Környezetvédelmi és Agrár Bizottság elnöke, Falu György ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta: az emberiség megfelelő minőségű élelmiszerrel való ellátása egyre nagyobb kihívás lesz.
Egyházi áldásban részesültek idén is az esztendő terményei. Ahogyan elhangzott: az Isten ajándékozó Isten. Napról-napra odateszi az asztalunkra azt, amire szükségünk van. A református és az evangélikus egyház vezető lelkészeinek áldásait követően dr. Jeney Gábor római katolikus plébános fohászában azt kérte, hogy az emberiség mindig hálás legyen Isten ajándékaiért. A közös imádság után megáldotta a terményeket.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés