Semmi konferencia - országos bemutató az Agórában
2016.04.21. 08:29
Kezdhetnénk azzal: nem volt semmi a Kiscsillag zenekar koncertszínházi előadása, amelynek szerda este volt az országos premierje a Hírös Agórában. Ez azonban kevés lenne ahhoz, hogy visszaadja az élményt, amit a Semmi konferencia közönsége átélhetett. Izgalmas keret sztori, elképesztő jelmezek, zseniális dramaturgia, fantasztikus háttér animációk és - ami a legfontosabb – Lovasi András „semmihez se fogható” zenei világa. Nagyjából ezek kellettek ahhoz, hogy igazán nagy valami legyen a semmit boncolgató produkcióból. És akkor még nem beszéltünk a darab filozófiai mélységeiről és a különleges vendégelőadókról sem.
Galéria
Lovasi Andrásban, mindig is volt valami kisfiús. Ezen (szerencsére) nem változtatott a Kossuth-díj sem. Így aztán a Semmi konferenciában testhez álló volt számára a tizenegy éves Petike szerepe. Petike legnagyobb problémája, hogy nem tudja, mi bántja édesanyját, aki olykor egész éjjel csak ül az asztalnál maga elé meredve. Péterfi Borit, az anyukát azonban hiába kérdi, mi bántja, mi a baj, a válasz mindig ugyanaz: SEMMI. A kisfiú ezért úgy dönt, konferenciát rendez a semmiről, hogy megértse, mi is az valójában. Így talán segíthet édesanyján. Egyetlen barátja, a fa gyomrában élő Jónás, vagyis Leskovics Gábor vállalja fel a konferencia megszervezését. Hajléktalan cimboráit hívja segítségül.
De ez csak a történet egyik szála. Közben az édesanya és Jónás monológjaiból, dalaiból összeáll egy másik történet, amely végül mindent megmagyaráz. Persze nem akarjuk lelőni a slusszpoént. Ez a három dramaturgiai szál adja a dalok gerincét, a csúcspont pedig természetesen a semmiről rendezett konferencia lesz. A rangos előadók a hajléktalanszállóról érkeznek. Elsőként a politikus, hisz ő tud legtöbbet beszélni a semmiről. Varga Livius a Quimbyből frenetikusan alakítja a polgármestert, az első tapsvihart ő aratja, de a hangulat csak fokozódik a konferencián. Jön Falusi Mariann, akinek jelmezét még most sem sikerült kihevernünk. A hajléktalan űrhajósnő pukkasztós zacskókból, hungarocellből álló szkafanderébe egy székláb és egy fodrász hajbúra is be lett építve. Az összhatás leírhatatlan.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Pásztor Annát Ramóna, a tartalék halál szerepében láthatjuk, hallhatjuk. Olyan démoni, hogy aggódni kezdünk az első sorokban ülő gyerekekért. Földes Eszter rendező bájos kötéltáncosként tűnik fel a konferencián, a Vad Fruttik frontembere, Likó Marcell pedig buddhista szerzetesnek álcázott kukásemberként robban ki a színpadra. Busa Pista alakítja az alkesz fizikust, aki rapben nyomja az igét. Ők együtt egy félórás zenei blokkban prezentálják a konferenciát. Még pedig úgy, hogy közben kedvünk támadt a tánchoz is. Egy javaslat a szervezőknek: a koncertszínház zárulhatna egy közös bulival is. Kecskeméten bőven lett volna rá jelentkező…
Bár a konferenciától Petike nem lesz okosabb, végül azért összeérnek a szálak. A kis Lovasi le is vonja a tanulságot, amiről még véletlenül se szeretnénk elárulni semmit. Legyen elég, hogy a legvégén még a közönség is alaposan meg lett dicsérve. Kiderült, nálunk biztos nem lehet jobb semmi. Semmi, talán csak egy konferencia a semmiről…
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés