Megtartották az első Slow Food konferenciát Kecskeméten
2018.11.29. 19:06
Hazai termékek kerültek a középpontba csütörtökön a Neumann János Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Karán. Megtartották ugyanis az első Slow Food konferenciát, mely az önkormányzat illetve a Slow Food Kiskunság részvételével megvalósuló Slow Food-CE Európai Uniós projekt keretén belül jöhetett létre.
Galéria
Őszi-és kajszibarackból, szőlőből, illetve meggyből készült ivóleveket kóstolhattak az első kecskeméti Slow Food konferencia résztvevői. Talán mondani sem kell, de összetevőik egytől egyig hazai termékek. Egyebek mellett ezek kerültek a rendezvény középpontjába. A Slow Food mozgalomról Kolek Andrea, projektvezető mesélt szerkesztőségünknek.
Kiderült, hogy a slow food nem csak megnevezésében, hanem jelentésében is egész pontosan a fast food ellentéte. A mai rohanó világban az emberek a gyors és előre csomagolt ételek felé fordulnak. Egyre inkább háttérbe szorulnak a hazai termékek, és a termelőktől való vásárlás. A slow food a hagyományos értékek felismerésére és megbecsülésére próbálja felhívni a figyelmet.
De hogyan is került városunkba a slow food? Jelenleg is zajlik a Slow Food-CE Európai Uniós projekt, melyben 5 közép-európai város vesz részt: Kecskemét mellett Velence, Dubrovnik, Brno és Krakkó. A projekt valójában a "Kultúra, örökség, identitás, és élelem" címet viseli, mely Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve a Slow Food Kiskunság részvételével jöhetett létre.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A projektnek több szakasza van. Most jutottak el odáig, hogy előadásokat tartsanak. A mai napon három érdekes témáról hallhattak az érdeklődők a Neumann János Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Karán. A konferenciát Dr. Palkovics András dékán nyitotta meg, majd a résztvevőket Gaál József alpolgármester, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntötte.
Dr. Pölös Endre "A parlagfű mint gyom és mint bioherbicid", míg Szabó Csaba "A parlagfű kivonat mint bioherbicid" címen tartott előadást. A kettő között Dr. Király Ildikó mesélt az őshonos magyar almafajtákról mint funkcionális élelmiszerekről.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés