Megállapodás: 80 ország gyereksportolói érkeznek jövőre Kecskemétre
2019.08.22. 11:05
A Hírös Hét Fesztivál alkalmából tartott rendkívüli városi közgyűlésen aláírták a 2020-ban Kecskeméten tartandó, Nemzetközi Gyermek Játékokról (ICG) szóló rendezői megállapodást. A jeles alkalomra városunkba érkezett a szervezet vezetése is, akik előtte megtekintették a játékok tervezett helyszíneit is.
Szemereyné Pataki Klaudia polgármester az aláírási procedúra előtt a képviselőknek elmondta: 2017 márciusában döntött a közgyűlés, hogy a város pályázatot nyújt be a 2020-as Nemzetközi Gyermek Játékok megrendezésére. A kezdeményezés sikerrel zárult, így
Kecskemét rendezheti meg jövő év június 30. és július 4-e között az 54-ik gyermek játékokat, 80 ország 24 fős csapatainak részvételével. Az csapatokban 18 fő 12 és 15 év közötti versenyző érkezik majd Kecskemétre, valamint edzők, delegáltak és kísérők.
A mai közgyűlésen a polgármester az ICG küldöttsége részéről köszöntötte a német Torsten Rasch elnököt, a szlovén Igor Topole alelnököt és a szintén német Richard Smith főtitkárt.
– Ez az eredmény és lehetőség egy testvérvárosi kapcsolaton keresztül érkezett Kecskemétre, Coventry 2005-ben hívott meg bennünket a Nemzetközi Gyermek Játékokra, és azóta képviseli magát Kecskemét egy re nagyobb sikerekkel – mondta a polgármester.
Ezután felkérte Richard Smith főtitkárt, hogy ossza meg a jelenlévőkkel a megállapodás szövegét, melyben Kecskemét vállalja az 54. játék megszervezését, lebonyolítását, továbbá többek között az esemény szellemének magáévá tételét, szabályainak betartását, az olimpiai mozgalom és a gyermek játékok népszerűsítését, valamint a helyi közösség bevonását.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A dokumentumot az ICG elnöke és Szemereyné Pataki Klaudia polgármester írta alá.
Előbbi, Torsten Rasch is felszólalt a közgyűlésen. Elmondta, Kecskemét 15 alkalommal vett részt már a 12–15 éves korosztály számára a legmagasabb szintű versenyzési lehetőséget jelentő nemzetközi gyermekjátékokon, a világ színe-java között. – Hiszem – tette hozzá –, hogy fantasztikus játékot szervez majd Kecskemét, hiszen nagyon-nagyon jó adottságokkal, sportlétesítményekkel rendelkezik. De nem csak az adottságok fontosak, hanem azok az emberek is, akiknek a szíve a gyermekekért dobog. Ha ezeket a lehetőségeket kihasználjuk, akkor egy csodálatos játékot tudunk majd jövőre rendezni.
Végezetül Torsten Rasch a jelenlévőknek megköszönte a lehetőséget, a megszületett döntést, Szermereyné Pataki Klaudiának pedig az együttműködést.
Kapcsolódó cikkek:
- Már Kecskeméten az 53. Nemzetközi Gyermek Játékok lángja
- BÁCSVÍZ KVSC - Remek eredmények a Nemzetközi Gyermek Játékokról
- Kecskemét rendezi meg az 54. Nemzetközi Gyermek Játékokat
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés