Közmeghallgatás a városképpel kapcsolatban
2017.04.27. 21:13
Közmeghallgatást tartottak ma délután Kecskeméten. A lakossággal folytatott párbeszéd egyik fő célja ezúttal a Kecskemét városképének alakulásával kapcsolatos konzultáció volt.
Galéria
Mint ahogyan arról már korábban beszámoltunk, készül a megyeszékhely arculati kézikönyve. Ebből az apropóból a mai napon tartott közmeghallgatás egyik fő témájához igazodva főként a településképpel kapcsolatos kérdéseket várták a polgároktól. A közmeghallgatáson Öveges László főépítész ismertette a városképi kézikönyv számos elemét, és hangsúlyozta, hogy várják a polgárok véleményét is. Az ezzel kapcsolatos kérdések és hozzászólások jelentős része a főtér használatáról és a közlekedésről szólt. Öveges László kiemelte válaszában, hogy a főtérrel kapcsolatban kétféle elképzelése van az embereknek, így két érdekszféra küzd folyamatosan egymással. Vannak, akik egy csendes, korzószerű főteret szeretnének, míg mások inkább a rendezvények helyszíneként, egy aktív élettérként tekintenek rá. A mai közmeghallgatáson a városképi ötletek és kérdések mellett szó esett a szemétszállítással, zöldfelületek kezelésével, parlagfű irtással, zebrák létesítésével kapcsolatos témákról, de még a prostituáltak jelenlétéről is a Muszájban. A közgyűlés jelen lévő tagjai igyekeztek minden kérdésben pontos választ adni, sok esetben még az azonnali kézenfekvő megoldásokat is kínálva.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés