Kecskeméten lehet a gyermekolimpia? - videóval
2017.03.30. 14:36
Kecskemét is pályázik a 2020. évi Nemzetközi Gyermek Játékok megrendezésére. Többek között erről is döntött csütörtöki ülésén a képviselői testület.
A rendezvény lebonyolításának költsége mintegy 190 millió forint lenne. Király József képviselő arról tudakozódott, ebből az összegből mekkora lenne az önerő, és mekkora támogatásra számíthatnánk a sikeres pályázat esetén.
Szemereyné Pataki Klaudia elmondta, hogy jelenleg az összeg egy negyedére lát fedezetet, de már most három pályázati lehetőség is felmerült az önkormányzat előtt. Emellett egy ilyen nagyszabású rendezvény szervezéséhez valószínűleg szívesen csatlakoznak szponzorok is.
Szőké Kopping Rita képviselő elmondta, ő biztosra veszi, hogy meg is nyeri Kecskemét a gyermek játékok megrendezésének jogát. Bízik abban, hogy miután vége lesz a rendezvénynek, hasonló számokról beszélhetünk majd, mint ami ezen az előterjesztésen szerepelt.
Ezután 20 igennel, nem és tartózkodás nélkül fogadta el a testület a pályázat benyújtásáról szóló határozati javaslatot.
A Nemzetközi Gyermek Játékokat (International Children's Games) szlovén kezdeményezésre 1968. június 5-én a szlovéniai Celje városban rendezték meg először. Az esemény célja, hogy a sportversenyek mellett kulturális programokon keresztül népszerűsítse a 12-15 év közötti korosztály számára a sportot, az egészséges életmódot, az egymás iránti toleranciát, a különböző nemzetek közötti megértést.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
1500 - 1600 sportoló részvételével hét–tíz sportágban évente zajlanak a nyári játékok, valamint 600 – 800 sportoló részvételével hét – nyolc sportágban kétévente bonyolódnak a téli játékok programjai. A kezdetben néhány város részvételével rendezett játékoknak eddig Európa, Ázsia, Ausztrália és Észak-Amerika, több mint 50 városa adott otthont. Az utóbbi évek nyári programjain alkalmanként 45-50 ország 80-90 városának sportolója és sportvezetője találkozott. A játékok iránti érdeklődés és annak mértéke megközelíti sok sportág kontinens- és világversenyének méreteit.
A Nemzetközi Gyermek Játékok Európán kívül is egyre népszerűbb, egyre több város pályázik a rendezvény lebonyolítására. A sporteseményt elismeri és támogatja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is.
A rendező város kiválasztása hasonló a világversenyek helyszíneinek kiválasztási folyamatához. A kandidáló településnek pályázatot kell benyújtania a Nemzetközi Gyermek Játékok szervezethez, melyben részletesen ismertetni kell a város sportlétesítmény infrastruktúráját, a résztvevők elhelyezésének körülményeit, az egészségügyi biztosítás módját, a biztonsági intézkedési tervet, a szállítási megoldásokat és valamennyi, a sportági versenyek lebonyolítására vonatkozó elképzelést. Mindezeknek meg kell felelnie a szervezet által meghatározott, a rendezvények lebonyolításának körülményeit meghatározó standardoknak. A pályázat befogadását követően a szervezet elnöksége várhatóan ez év késő őszén a pályázó városokba látogat és dönt a rendezvény helyszínéről. A döntés meghozataláig a pályázó várost kötelezettség nem terheli.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés