Kecskemét gazdasági fejlődése a válság ellenére folytatódik
2020.12.14. 12:47
"A mai nap nagybetűs ünnepként íródik be Kecskemét gazdasági életének történelmébe" – írta közleményében Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a Mercedes-gyár és az SMP beruházási hírére reagálva.
A mai nap újabb nagybetűs ünnepként íródik be Kecskemét gazdasági életének történelmébe. A Mercedes és egyik legjelentősebb beszállítója, az SMP is bejelentették: jövő év végéig jelentős fejlesztéseket hajtanak végre.
2021 végétől elindul Kecskeméten az elektromos Mercedes gyártása. Magyarországon sehol máshol nem gyártanak elektromos autókat, Kecskemét ebben is első lesz.
2020-ban megismétlődött az, ami 2008-ban egyszer már megtörtént. Az akkori világméretű válság közepette jelentette be a Daimler, hogy új üzemet épít Kecskeméten. Idén ismét válság van, a pandémia mindent megrengetett. Ennek ellenére a Daimler három kiemelkedő fejlesztést is bejelentett: a présüzem megépítését, a hibrid autók gyártását, most pedig az elektromos gépkocsik gyártását.
Az SMP, mint a Mercedes egyik legfontosabb szövetségese, lépést tart a fejlesztési igényekkel, tovább növeli kapacitásait.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Kecskemét és egész Magyarország számára ez nagy elismerés. Azt jelenti, hogy meghatározó világvállalatok bíznak bennünk, stabil, kiszámítható otthont találtak nálunk, hosszú távra terveznek. Köszönöm Magyarország Kormányának azokat a döntéseket és azt a segítő együttműködést, amellyel országos szinten megteremtette a gazdasági környezet stabilitását. Ehhez Kecskemét, a város vezetése évek óta hozzáteszi a maga eszközeit, lehetőségeit.
A két nagyvállalat fejlesztései további munkahelyeket, ezzel együtt a családok számára kiszámítható jövőt adnak.
Szemereyné Pataki Klaudia
Kecskemét MJV polgármestere
Kapcsolódó cikkeink:
Nagy bejelentésre készül Kecskeméten Szijjártó Péter
Kecskeméten gyártják majd a jövő autóit
Ötmilliárdos beruházás: 9000 m²-es üzemcsarnokkal bővíti kecskeméti gyáregységét az SMP
Új korszak kezdődik a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés