Ismét tombol a gyorsulási szezon a városban – Videó
2018.05.10. 10:38
Már-már kétszázhúsz felett száguldoztak néhányan az elmúlt hétvégén is Kecskemét több pontján. A legkedveltebb találkahely a nagy Tesco parkolója, de találkozhatunk versenyző motorosokkal és autósokkal a központban is. Stábunk rejtett kamerás felvételeket készített a helyszínen, és azt is kiderítette, hogy valójában mennyire zavarja ez a tevékenység a lakosságot.
Három dudaszóval indult a verseny szombat este a nagy Tesco melletti úton. Ez ugyanis a hétvégi autós és motoros versenyzők egyik legkedveltebb találkahelye. Az elmúlt hétvégén legalább száz ember várakozott arra, hogy elrajtolhasson a bevásárlóközpont parkolójából. Még olyan is volt, aki kisgyermekével érkezett. A Kecskeméti Televízió stábja rejtett kamerás felvételeket készített a helyszínen, melyekből az is kiderült, miért élvezik annyira a fiatalok ezt a veszélyes időtöltést.
– Ez nem csak versenyzés. Ez egy életstílus. Aki egyszer belecsöppen az éjszakai életbe, az nem tud kiszállni. Ez nem csak a versenyzésről szól, hanem a hasonló érdeklődési körrel rendelkező fiatalok itt találkoznak esténként, messze a várostól. Nem zavarnak senkit, nem keltenek fel senkit – mondta valaki a helyszínen.
Ezt a közösségi média felületein közel sem így gondolják. A városban pedig olyannal is találkoztak a tévések, aki a lehetséges okokat is magyarázatot adott. – Gondolom feszültség levezetés, erőfitogtatás. Nem tudom. Kinek jobb az autója, az a menőbb – vélekedett az egyik megkérdezett.
A közösségi média egy csoportjában rendszeresen érkeznek bejegyzések, melyekben a lakosság erősen kifejezi felháborodottságát. Az admin már letörölte nagy részét, mivel a kommentek írásával semmire nem mennek a lakosok.
De valószínűleg a rendőrség sem tud kellően beavatkozni. Szombaton is volt igazoltatás, ennek ellenére volt száguldozó autós és motoros is.
És személyesen hogyan nyilatkoznak az emberek?
– Nem nagyon szoktam erre járni, de hát veszélyes. Nagyon veszélyes a városra nézve, főleg, hogy megnövekedett a forgalom Kecskeméten. Külvárosi részen élünk, tehát nem nagyon jövünk be, de amikor korábban itt éltünk, akkor tapasztaltuk – mondta valaki, aki nem nézi jó szemmel az utcai versenyzést.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Legnagyobb meglepetésünkre azonban a megkérdezett emberek nagy része nem nyilatkozott ilyen negatívan. Néhány jellemző „gyorsaság-párti” vagy semleges vélemény:
- „Én is motorozom és szeretem.”
- „Itt kint lakom Kecskemét határában, engem annyira nem zavar.”
- „Hogyha másokat nem zavarnak, meg nem veszélyeztetnek, akkor nekem nincs velük bajom. Én is autót vezetek, motorozok, úgyhogy.. de nem szoktam kijárni ilyen versenyekre. Hallani szoktam, ismerőseim járnak ki. Nem versenyezni, csak nézni. De ők azt mondják, hogy normális keretek között mennek ezek a dolgok.”
Egy másik fiatalember is hasonlóan nyilatkozott, véleménye azokét tükrözi, akik szerint megfékezhetetlen a folyamat: „Engem abszolút nem zavar. Nyilván, ha másokat veszélyeztetnek, akkor az nagyobb probléma. De hát ezzel nem lehet nagyon mit csinálni igazából…”
Vannak, akiket zavar, vannak, akiket nem. Egyesek szerint az lenne a megoldás, ha szabályok közé szorítanák az ilyen összejöveteleket.
Korábbi cikkeink a témában:
- Megkezdődött az illegális versenyszezon – Újra téma a száguldozás
- Tényleg megállíthatatlan a belvárosi száguldozás? - videóval
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés