Folyamatos az oltás a kecskeméti kórházban (videóval)
2021.01.11. 17:42
Már több mint 2200 egészségügyi dolgozó vette fel a koronavírus elleni védőoltást a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházban. A Bőrgondozó épületében hétfőtől vasárnapig zajlik a vakcina beadása.
Galéria
A hétvégén is folytatódott az oltás a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházban. Már több mint 2200-an vették fel a vakcinát. Szombaton és vasárnap a megye számos területéről, például Tompáról és Bajáról is érkeztek háziorvosok, asszisztensek, mentősök és betegszállítók Kecskemétre, hogy beoltassák magukat.
– Jelenleg ez az egyetlen eszköz van a kezünkben arra, hogy megfékezzük a járványt. És amíg nem veszi fel a kellő számú ember, addig sajnos továbbra is fenn kell maradniuk a védelmi intézkedéseknek. Mindannyian várjuk már, hogy visszatérhessünk a normál életünkhöz, ehhez élnünk kell a védőoltással – nyilatkozta a Kecskeméti Televízió stábjának dr. Csősz Judit, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház adjunktusa, aki december 31-én maga is megkapta az oltást, és egyelőre egyetlen mellékhatást sem tapasztalt.
A Bőrgondozó épületében 4 oltópontot alakítottak ki, tehát körülbelül naponta 250 embert tudnak beoltani. Ahogy pedig nő a Kecskemétre érkező vakcinák mennyisége, úgy lehet számítani további pontok kialakításával, hogy minél többen, minél gyorsabban juthassanak hozzá a szérumhoz.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Szombaton egyébként a négy kecskeméti oltópontból csak kettő működött, a másik két csapat a vidéki szociális otthonokban oltott. Jövő héten Kalocsán és Kiskunfélegyházán is kialakít oltópontokat a kecskeméti kórház.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés