Kecskemét Szirtes Edina Mókus

Egy kecskeméti lány Kodály nyomdokain

Villámlátogatást tett Kecskeméten Szirtes Edina Mókus. Az egykori kodályos diák - aki ma már elismert hegedűművész énekes és zeneszerző - a Világzenei Együttléten adott szóló looper koncertet. 

Galéria

Ki viszi át… című verses estjét hozta el szülővárosa közönségének. Olyan szeretettel fogadták az egykori Városi Mozi színpadán, hogy alig akarták elengedni. A sok gratuláció, baráti üdvözlés után az új kamaraszínház egyik lépcsőjén ülve beszélgettünk Mókussal hivatásról, álmokról és a művészet erejéről.

- Mennyiben más, amikor itthon játszol? Nagyobb izgalom vagy inkább könnyebbség hazai közönség előtt fellépni?

- Ilyenkor azt érzem: de jó, végre haza értem. Itt kezdtem az iskolát hófehér gombafrizkóval, hegedűtokkal a hónom alatt. Eszembe jutnak az első fellépéseim, a Cirókában a mesedarabok, amelyekhez muzsikáltunk. Látom a családom, a régi ismerősöket a sorok között, és ettől nyugalom tölt el. Ilyenkor nem izgulok, hogy sikerül-e a koncert. Itthon vagyok, így biztos minden rendben lesz.

- Most egy újdonsággal érkeztél haza. A looper segítségével te magad építetted fel a zenei kíséreted és a vokált is. Megterhelőbb egy ilyen 21. századi szóló koncert a hagyományos zenekari fellépéseknél?

- Amikor tavaly nyáron elkezdtem ezeket a koncerteket, még nagyon nehéz volt. Meg kellett szokni az állandó jelenlétet, azt, hogy egy pillanatra se lehet leereszteni, míg valaki épp játszik egy szólót. Itt minden egyes hang, minden egyes levegővétel az én felelősségem. Ez a nyolcadik looper koncertem, már válogathatok is a dalok közül, és egyre inkább kezdem otthon érezni magam ebben a műfajban. Szinte érzem, hogy minden dallal, hangsorral, ütemmel egyre könnyebb. Sokkal megterhelőbb, ha vendég vagyok egy műsorban, ott csak egy esélyem van. Itt viszont, ha bénázok egy kicsit, nincs semmi baj, ki tudom javítani. Ebből a szempontból könnyebb a dolgom, viszont a technikán nagyon sok múlhat. Egy dolog használni a looper pedálját, felvenni egy-egy dallamot, de az már komoly programozási munkát kíván, hogy ebből összeálljon a produkció. Ezen a téren még van mit tanulnom. De nem csak technikailag, dramaturgiailag is szeretném fejleszteni ezt a műsort, hogy ne csak olyan dalok kerüljenek bele, amelyek megviselik az ember szívét-lelkét. Fel kell nőnöm ehhez az új lehetőséghez. De úgy érzem, megéri.

- Csak a koncertjeiden lehet találkozni ezekkel megzenésített versekkel, vagy lesz belőle lemez is? Egyáltalán van értelme még lemezt kiadni?

- Egyelőre még csak koncerteken mutattam be azt a verses műsort, és klipek is készültek egyes dalokhoz. Bár tisztában vagyok azzal, hogy teljesen felesleges lemezt kiadni, mégis összeállt egy anyag. A demó változat itt lapul a táskámban – mutatja – én rajzoltam hozzá az illusztrációt. Vendéként szerepel rajta Kowalszky és a beatboxos Jammal, ugyanis szerettem volna kicsit mást, kicsit többet adni, mint a koncerteken. Úgy tervezem, hogy a fesztiválokon, fellépéseimen lesz kapható a lemez, de kereskedelmi forgalomba nem kerül.

- Fontos szerepe volt Kecskemétnek abban, hogy a zene lett az életed?

- Lényegében mindent ennek a városnak köszönhetek. A Kodály Iskolában Sipos Erzsike nénitől tanultam szolmizálni, Szabóné Horváth Márta volt a hegedűtanárnőm. Olyan alapokat kaptam tőlük, hogy a mai napig szolmizátornak becéznek zenész barátaim. Hihetetlenül nagy ajándék, hogy ilyen könnyedén tudok tájékozódni a zenében. Hallok egy dallamot, leírom, szolmizálom és már játszom is. Aki nem ilyen alapokról indult, annak ez nem ilyen egyszerű. Rögtön fel is ismerem azokat, akik ugyanezt a zenei anyanyelvet „beszélik”, látom, hogy hasonlóan jár az agyunk.

- Kodályos kisdiákként debütáltál zeneszerzőként is.

- Elsős voltam, amikor írtam egy dalt egy iskolai műsorhoz. A török basa kígyót bűvölt klarinétjával. Emlékszem a dallamra, ahogy ütögettem egy kvintettet a zongorán, és énekeltem hozzá egy bő szekundos skálákat, mert úgy gondoltam, hogy az törökös is meg kígyós is. Ez volt az első „szerzeményem”, amit be is mutattunk egy iskolai ünnepségen.

- A családod támogatott abban, hogy zenei pályára lépj?

- A zenei alapokat a Kodály-iskolában, az emberi hátteret pedig szüleimtől kaptam. A legfontosabb az volt, hogy elfogadták a döntésemet. Anyukám drámapedagógus és bábos, neki köszönhetően mesevilágban nőttem fel. Számomra teljesen természetes volt, hogy egy bőröndben vagy épp egy kabátban egy komplett királyság lakik. Apukám mérnök, egyikük sem tanult zenét, ezért nagyon szerették volna, ha gyerekeiknek részük lenne ebben. Azóta persze sokszor mondogatja anyukám: ha tudta volna, hogy ilyen nehéz muzsikusnak lenni, jobban meggondolja, hová irat. A nagymamám ugyan mindig énekelt, de anyukámat nem nagyon hagytuk a nővéremmel. Igazi gizda, szemtelen gyerekek voltunk, mindig leszidtuk, ha hamisan énekelt. A suliban minden a zenéről szólt, én már akkor is morcos voltam, ha valami nem volt tökéletes.  Ma is mérges vagyok magamra, ha hibázom, mert azt a tökéletes rendszert, ami a zene rendje, nem lehet megbontani. Azelőtt meg kell hajtani a fejünket, és bekéredzkedni az oltalma alá.

- Milyen gyakran tudsz a fellépések mellett haza látogatni?

- Ritkán, de ez még lehet másként. Egy muzsikus mindig odautazik, ahová meghívják. Most épp Debrecenben dolgoztam. Hobó Csokonai-estjéhez írtam zenét, nemrég volt a bemutató. Most pedig templomi koncertturnéra indulunk Ferenczi Gyurival és a Rackajammel. Pál apostol leveleinek költői-zenei feldolgozásait mutatjuk be Gryllus Dániel és Sumonyi Zoltán „Pál apostol” című műve bemutatójának 25. évfordulóján. A nyáron viszont reményeim szerint gyakran megfordulok majd Kecskeméten, ugyanis itt is szeretném bemutatni Vidróczki című etno szimfonikus művemet, ami tavaly karácsonykor jelent meg. Egy kicsit irodalom, hisz elhangzik benne a népballada, kicsit komolyzene és népzene is. A város vezetésének tetszett az ötlet, így reményeim szerint ezt a három tételes művet nyáron a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarral, helyi kórusokkal mutatjuk majd be. Április 29-én a Honvéd férfikarral lesz a Vidróczki premierje az MTA dísztermében, azután vándorlunk vele. Több várossal is tárgyalunk a bemutatásáról, már a gondolattól is boldog vagyok, hogy mindenütt helyi művészekkel dolgozhatunk majd együtt.

- A koncerten azt mondtad, küldetésednek érzed, hogy ezeket a verseket átadd a közönségnek. Honnan ered ez a misszió?

- Vagyok annyira naív, hogy elhiggyem, a zene, a művészet erejével jobbá tehető az ember. Azt mondják, felszínes a mai világ, én azonban a koncertjeimen nem ezt érzem. Nap mint nap megtapasztalom, hogy nyitottak az emberek arra, hogy befogadják az üzenetemet. Ez úgy működik, hogy én adok nekik valamit, aztán dupla annyit kapok vissza. Ez így hatványozódik, a végén pedig felrobban a koncertterem. Sokan csodálkoznak, hogy lehet fizikailag bírni az állandó pörgést, próbákat, koncerteket. Nekem ez a titkom. Ma is hatkor keltem, Székesfehérváron próbáltam, a koncerten azonban annyi szeretet, annyi pozitív energiát kaptam, hogy este még simán hazavezetek.

- Van-e olyan szakmai álmod, amit még nem sikerült megvalósítanod?

- Nem alkot maradandót az ég s a föld, még-úgy-sem az ember. Így tartja Lao Ce, egy előadó azonban, mire is vágyhatna jobban, minthogy legalább egy kicsit időtálló legyen, amit csinál. Nekem is az a legnagyobb álmom, hogy továbbvigyem azt a zenei hagyományt, amit az anyaföldből szívtam magamba. Bartók és Kodály hagyatékát azonban nem elég megőrizni, utat kell törnie valami új felé, hogy gondolatot ébresszen, irányt mutasson a befogadónak, a jövőnek, ezzel átívelve az időn. Ennél közelebbi álmomat jövő tavaszra szeretném valóra váltani. Úgy terveztem, hogy addig titokban, tartom, de nem tudom magamban tartani, annyira vágyom már rá. Egy olyan kamaraművet írok, amiben a tételek emberi sorsok lesznek. Olyan embereket fogok felkutatni, akik hihetetlen körülmények között élnek, olyan sorsba kényszerültek, amiben szinte lehetetlen életben maradni. Ők mégis élnek. Életre ítélve, ez lesz a címe a darabnak, amihez a beszélgetésekből dokumentumfilm is készül majd. Ezzel együtt szeretném bemutatni a következő év tavaszán. Most még turnézom a looperes koncerttel, de már alig várom, hogy belevessem magamat ebbe a munkába.

•