Dr. Kelemen Edit volt a Ridikül vendége
2016.01.23. 07:57
Január 21-e, az ölelés nemzetközi világnapja alkalmából volt a Ridikül vendége dr. Kelemen Edit, a megyei kórház koraszülött részlegének vezetője, aki az intenzív osztályukon működő Ringató foglalkozások jelentőségéről beszélt. Szabóné Csikai Ágnes foglalkozását a Hiros.hu videóján mutatták be a népszerű műsorban.
Jakupcsek Gabriella műsorvezető bevezetőjében kiemelte, hogy kutatások szerint napi négy ölelésre van szükségünk a túléléshez, ahhoz pedig, hogy fejlődhessünk is napi 12 szívből jövő ölelés kell.
Dr. Kelemen Edit koraszülött Ringató zeneterápiájának jelentőségéről, műszerekkel kimutatható hatékonyságáról beszélt, amelyről korábban mi Dalall,simogatással gyógyítják a babákat című riportunkban írtunk. Elmondta, hogy Szabóné Csikai Ágnes zenepedagógus – amellett, hogy rendszeresen énekel, zenél a koraszülött babáknak – az édesanyákat, édesapákat is megtanítja arra, hogyan foglalkozzanak gyermekeikkel ebben a nehéz helyzetben. Az érintés és a zene erejének gyógyító hatása pedig ki is mutatható az intenzíven.
A műsorban elhangzott, milyen hihetetlen élmény, amikor a koraszülött intenzív osztályon éneklik a Kicsi vagyok én, majd megnövök én-t, hogy ezt a nézők is átélhessék, bejátszották a Hiros.hu videóját.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A Ridikül gyógyító ölelésről szóló adását, amelyben Kőbán Rita kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, Fábiánné Mile Alíz, a Csodakutya Alapítvány önkéntese volt a másik két vendég, a meglepetés vendég pedig Csányi Vilmos biológus, etológus volt, itt nézhetik meg!
Kapcsolódó cikkünk.
Dallal, simogatással gyógyítják a babákat
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés