Kiss Róbert Bányai Júlia Gimnázium robotika programozás

A programozó kiváló programja

„Az álmom, hogy a robotika bekerül a közoktatásba”

Fehér asztalon fura kis robot masírozik egy fekete vonalat követve. Csillogó szemű gyerekek figyelik minden mozdulatát, mögöttük ott mosolyog szakálla mögül tanáruk, Kiss Róbert. Ez a kép fogad minket a Bányai Júlia Gimnázium robotika szakkörén. Az alagsori kis teremben lassan nyolc éve folyik komoly munka. Rangos versenyeken elért sikerek jelzik a foglalkozások színvonalát. Kiss Róberttel a szakkör szünetében beszélgettünk. Célunk az volt, hogy a Bányai robotikai sikerei mögé lássunk, megismerjük a tanár úr indíttatásait, motivációit.

 - Mindig kerestem a lehetőséget, hogy az informatikát kicsit közelebb hozzam a diákokhoz – kezdi a beszélgetést Kiss Róbert. - Tanárként azzal maximálisan egyet értek, hogy a legtöbb fiatalnak a felhasználói szintű programokra van szüksége később a munkája során, ennek tanítása nem hordoz magában sok lehetőséget. Az informatika másik területe, a programozás ellenben komoly szellemi kihívást jelent egy pedagógusnak. Ez speciálisan azoknak a „kiválasztottaknak” szól, akik valamilyen műszaki, informatikai irányba tanulnának tovább. Nálunk a programozás oktatás sajnos már nem része az alap tanterveknek, a távol-keleti országokban viszont nagy hagyománya van, Nyugaton pedig most kezdik bevenni a tanmenetbe, felismerve azt, milyen jól fejleszti a problémamegoldást, a kombinatív készséget, az úgynevezett algoritmusos gondolkodást. Az irreális elvárás, hogy a gyerekek úgy tanulják meg a programozást, hogy nyomogatják a számítógép billentyűit, és közben betűk jelennek meg a monitoron. Ha azonban egy valós problémát kell lefordítani a számítógép nyelvére, az már izgalmas kaland lehet a diákok számára is. Így találtam rá a robotikára. A Bányaiban 2008 óta „játszunk” a robotokkal, de már a GAMF-on is voltak ilyen próbálkozásaink az főiskolásokkal.

- Hogy működik ez a gyakorlatban?

- A karakteres programozásnál, ha lehagyunk egy betűt, az egész program nem működik. A robotikában viszont az általunk használt programkörnyezetben nagyon egyszerű eszközökkel tudják a gyerekek az algoritmusokat összerakni, ráadásul a robotok rögtön végre is hajtják az utasításokat, így sikerélményük is lesz a diákoknak. Például ha megírnak az egérrel vagy tableten az ujjukkal egy programot arra, hogy a robot a gyakorló pályán elmegy a vonalig, és elfordul balra, akkor azt tényleg láthatja is, hogy a robot végrehajtja. Ha mégsem, ki kell deríteni, hol rontották el a programot. Épp ez a problémamegoldó gondolkodás lényege. Közben építenek is, tehát manuálisan fejlődnek a motorikus képességeik is, ugyanakkor nem csak az informatikai tudásukat, hanem a természettudományi tárgyakban tanultakat is fel tudják használni feladataik megoldása során.  Úgy vélem, ez lenne a jövő útja, hisz olyan kompetenciákat fejleszt, amelyek a régi programozási tanításnál elképzelhetetlenek lettek volna.

- Milyen módszertani háttér áll e mögött a „játszadozás” mögött?

- Ennek a módszertana, az eszközháttere első osztálytól kezdve kidolgozott. Magyarországon a kezdeti próbálkozások után én állítottam össze azokat a tankönyveket, amelyeket a robotikával foglalkozó intézményekben használnak.  A Lego néhány hónappal ezelőtt jött ki azzal az eszközével, amit általános iskola első-második-harmadik osztályára szánt, és komplex természettudományi projekteket is összeállított hozzá. De már a legkisebb korosztálynak is van minderre lehetősége. Egy debreceni óvodában is megismerkedhetnek a gyerekek a robotikával, egy National Istruments-ben dolgozó mérnök jár le hozzájuk játszani, ők pedig nagyon élvezik.

- Van esély arra, hogy hazánkban is bekerüljön a közoktatásba a robotika?

- Ez a legnagyobb álmom, amiben osztozik velem több kollégám is. Szerencsére egy-két komolyabb cég is mellénk állt ebben a munkában, minisztériumi tárgyalások is folynak erről. A távlati cél, hogy minden diák megismerkedhessen játékos formában azokkal az algoritmusokkal, amelyek ott vannak a háztartásban, mindennapi életünkben. Hogy ne legyen varázslat számukra az, ha megnyomnak egy gombot a távirányítón, és az csatornát vált a TV-n. A robotokkal való oktatás segíthetne elérni, hogy lássák a háztartási gépeket, a telekommunikációs eszközöket is egyszerű algoritmusok működtetik. Csak meg kell találni a helyét az oktatásban, oda kell tenni mögé a megfelelő finanszírozást. Ez az oktatáspolitikusok dolga, a szakmai tartalmat pedig mi állítanánk össze. Innovatív pedagógusokból már összeállt erre a feladatra egy kiváló szakember gárda, akikkel azon dolgozunk, hogy egyszer természetes legyen az iskolákban a robotokkal való játszadozás.

- Addig maradnak a versenyek. A Bányai saját versenyt is szervez, de szép sikereket ér el a hazai és a nemzetközi megmérettetéseken is.

- 2010-ben indítottuk el az Országos Robotprogramozó csapatversenyünket, amely a hazai programok közül a legjelentősebb. Komoly marketing munkával teremtettük meg a rendezvény presztízsét. Számos konferencia előadást tartottunk.  Iskolákban, sőt még a ferihegyi reptéren is, bemutatókat, tréningeket szerveztünk, ennek köszönhetően egyre több iskola kapcsolódott be a versenybe. Az elmúlt hétvégén adtunk helyet a hetedik ilyen megmérettetésnek. A verseny méreteit jelzi, hogy 2014-től már Kecskemét mellett Sopronban és Hajdúböszörményben is zajlanak a regionális fordulók. Idén közel 120 diák és mintegy 25 felkészítő tanár érkezett hozzánk.
A nemzetközi versenyek 2003-2004-től zajlanak, a legutóbbi World Robot Olympiadon a világbajnoki 15. helyet sikerült elérnie a Bányai csapatának. 53 ország a tagja ennek a versenyszervezetnek, világszerte 21 ezer csapat indult el rajta, büszkék vagyunk rá, hogy sikerült elérnünk az eddigi legjobb magyar eredményt. Idén is tele van a versenynaptárunk, lényegében az egész évben van mire készülnünk.

- Mennyi időt vesz igénybe egy ilyen versenyre való felkészülés?

- Az első elképzelés megszületése után, a folyamatos teszteléssel, átalakításokkal az egész folyamat körülbelül 100 órát vesz igénybe. Ennyi munkát kell befektetni ahhoz, hogy nyugodt szívvel nekivághassunk egy nemzetközi megmérettetésnek.  A váratlan dolgok persze mindig egy adott verseny helyszínén jönnek elő, hisz ez egy technikai sport. A robot érzékelőivel tájékozódik a környezetéről, a szenzorokat befolyásolja a terem megvilágítása, az hogy milyen színű vagy épp poros-e az asztal felülete. Ezeket az adatokat mind figyelembe kell venni a programok megírásakor.  Ezért kell folyamatosan tesztelni, átalakítani, hogy minél kevesebb ilyen technikai hibalehetőség maradjon. Ez talán a legnagyobb meló a felkészülésben.

- Milyen technikai háttere van a Bányaiban a robotikának?

- Sok iskola, egyetem eszközparkjára van rálátásom, így biztosan tudom, hogy itthon nekünk van a legkomplexebb felszerelésünk. Mindent pályázati forrásból, apránként szereztünk be az elmúlt hét évben. Természetesen a nemzetközi versenytársakhoz képest óriási a lemaradásunk. Ők olyan szenzorokkal dolgoznak, amelyek négyszer annyiba kerülnek, mint a mieink, és szinte minden csapatnak van tartalék robotja is. Ők az olimpiádon végig tesztelték az éjszakát, mi pedig elméletben tervezgettük, mit csinálunk, ha megkapjuk a szabályok szerint karanténban lévő robotunkat. Mindemellett komoly mérnöki team is segíti a többi csapatot. Ennek tükrében még nagyobb siker a 15. hely, főként hogy elsőként vettünk részt egy ilyen versenyen. Idén már rutinosabbak leszünk, felkészültünk arra, hogyan lehetnénk még eredményesebbek. 

- A közelmúltban vehette át a MOL Mester-M Díjat, amelyet tehetséggondozó munkájának elismeréséért ítélt önnek MOL Új Európa Alapítványa. Mit jelent önnek ez a díj?

-  Nagyon jó érzés volt számomra, hogy sok jelölést kaptam a díjra. Szülők, jelenlegi tanítványaim és régi diákjaim is jelöltek, többen jelen is voltak a díjátadó ünnepségen. Írországból sőt USA-ból is érkezett jelölésem. Itt dolgozik szabadúszó informatikai szakemberként az egyik első diákom, akivel elkezdtünk robotikával foglalkozni. Ő már tizedikes korára messze elhagyott engem technikai tudásban, később bejutott az MIT-re, és dolgozott a Blackburrynek is. Én annak mindig örülök, ha egy-egy tehetséges diák túlszárnyal. Ilyenkor már csak az a dolgom, hogy bizonyos dolgokra ráirányítsam a figyelmét, egy-egy ötlettel segítsem. Az pedig, ha a tudással, amit itt szerzett meg, sikeres lesz a munkájában, számomra nagyobb elismerés minden díjnál.

•