A kecskeméti irodalom hagyományaival ismerkedhettek meg
2016.03.07. 14:51
Telt ház volt az Otthon Moziban hétfőn a Kecskeméti Harmadik Kor Egyeteme soron következő előadásán. Nem véletlenül volt nagy az érdeklődés, hiszen dr. Füzi László irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem címzetes docense tartott előadást Kecskemét irodalmi hagyományai címmel.
Galéria
Füzi László, a Forrás irodalmi folyóirat főszerkesztője Kecskeméti Végh Mihálytól egészen napjainkig mutatta be az idősek akadémiáján a hírös város irodalmi örökségét. Előadásában megemlékezett a közelmúltban elhunyt Orosz László irodalomtörténészről, aki azt mondta, Kecskemét ugyan nem tartozott az irodalomtörtének kiemelkedő városai közé, hagyományai mégis számottevőek. Kányádi Sándor a magyar költészet Ruhr-vidékeként emlegette Bács-Kiskun megyét, ahol olyan jelentős alkotók születtek, mint Katona József és Kecskeméti Végh Mihály. Füzi László kiemelte Kecskemét egykori polgármestere, Tóth László jelentőségét, aki irodalomszervezőként is fontos munkát végzett városunkban, és természetesen a Forrás írói köréről is beszélt előadásában.
A Harmadik Kor Egyeteme következő előadásai:
3. előadás - helyszíne: Kecskeméti Városháza díszterme (Kossuth tér 1.)
Időpont: 2016. március 21. (hétfő) 10-13 óra
Előadás: Kecskeméti Városháza története
Előadó: ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, muzeológus (Kecskeméti Képtár)
4. előadás
Időpont: 2016. április 4. (hétfő) 10-13 óra
Előadás: Az ünnep közössége – közösségek ünnepei
Előadó: Dr. Minorics Tünde PhD, egyetemi adjunktus (PTE KPVK)
5. előadás
Időpont: 2016. április 11. (hétfő) 10-13 óra
Előadás: Van-e gazdája a nevelésnek? A nevelési kihívásokról nagyszülőknek
Előadó: Dr. habil Karikó Sándor PhD főiskolai tanár (Szegedi Tudományegyetem)
6. előadás
Időpont: 2016. április 18. (hétfő)
Előadás: Az önkéntes munka típusai, hagyományai Európában
Előadó: Szellő János, címzetes egyetemi docens, kutatócsoport vezető (PTE KPVK Munkatudományi Kutatócsoport)
7. előadás
Időpont: 2016. április 25. (hétfő) 10-13 óra
Előadás: Virtuális utazás – idősbarát üdülési és utazási programok
Előadó: Dr. Hegyesiné Orsós Éva elnök (Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége)
8. előadás
Időpont: 2016. május 2. (hétfő) 10-13 óra
Előadás: A kecskeméti egyházak és iskolák története
Előadó: Székely Gábor művészettörténész, doktorandusz (Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK)
9. előadás
Időpont: 2016. május 9. (hétfő) 10-13 óra
Előadás: A vallás szerepe a mai ember életében
Előadó: Dr. Kollár József PhD esztéta, filozófus (Bp.)
10. előadás
Időpont: 2016. május 23. (hétfő) 10-13 óra
Előadás: Tanulni időskorban
Előadó: Dr. habil Bajusz Klára egyetemi docens (PTE KPVK)
11. előadás
Időpont: 2016. május 30. (hétfő) 10-13 óra
Előadás: A cselekvés öröme
Előadó: Dr. habil Klein Sándor DSc, professor emeritus (PTE FEEK)
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés