Kecskemét TV Kecskemét TV Kecskeméti lapok Kecskeméti lapok Gong rádió Gong rádió Keol Keol MONTÁZS magazin MONTÁZS magazin
Regisztráció Regisztráció Regisztráció Kecskemét város Kecskemét város

Naptár 2024. December 22.   Zéno

EUR: --- Ft Árfolyam csökkenés

GBP: --- Ft Árfolyam növekedés

Hiros.hu Facebook YouTube csatorna
Hirdetés

160 millió forintos botrány a Stádium utcában

2019.02.06. 20:07

160 milliós inkasszóval terhelték a kecskeméti Stádium utca egyik társasházának számláit, amely 168 lakást érint. A közösséget egy vállalkozó perelte be egyebek mellett azért, mert szerinte többlet költsége keletkezett egy plusz munka miatt. A közös képviselő szerint azonban az alapszerződés része volt az állítólagos pótmunka, így nem jogos a kivitelező kérése. A bíróság a kivitelező javára döntött, a társasház perújítást adott be. A lakók sem a per folyamatáról, sem pedig az adósságról nem tudtak semmit.

A Stádium utca 1-12 társasház lakói nagy bajba kerültek. 2010-ben egy pályázat során támogatást nyert a ház a Panelprogramban hőszigetelésre. Egy harmadrészt az állam, a másik harmadrészt az önkormányzat támogatta, a harmadik harmadot pedig önrészként fizették meg a lakók. Azonban a kivitelező csúszott az átadással, így a ház kötbért tartott vissza. A kivitelező eljárást indított. Jelenleg a lakástulajdonosoknak ingatlanonként 1 millió forintos adósságuk keletkezett, mivel a ház elveszítette a pert. Azonban sem az eljárás folyamatáról, sem pedig a gyorsan tornyosuló adósságról mit sem tudtak a lakók, azt mondták, hogy Hoffer Zoltán közös képviselő nem tájékoztatta őket a fejleményekről.

- Ha egy tulajdonostárssal nem megyünk be egy kecskeméti ügyvédhez, hogy kérje meg az anyagot, akkor a mai napig is abban a hitben élne itt 167 család - a Hoffer családot leszámítva -, hogy minden rendben van, ki van fizetve a beruházó, megnyertük a pert. Mi ezt nem hagytuk annyiban, mindenkinek lefénymásoltuk, bedobtuk a papírt a 65 millió forintról. Akkor kinyílt a szeme a többi lakónak is - mesélte az egyik tulajdonos.

Úgy tudjuk, hogy amikor a tulajdonosok a perről érdeklődtek, Hoffer Zoltán válasza mindig az volt, hogy minden rendben van. Pedig közel sem volt így.

A május 31-ei közgyűlés volt az, amikor a tulajdonosok újra az ügy fejleményeiről kérdezték a közös képviselőt, de Hoffer Zoltán ismét nem adott érdemi választ. Ekkor a lakók leváltották őt. A képviselőváltáskor derült ki, hogy valójában mekkora a baj. A ház pert vesztett a szigetelő vállalkozó ellen.

- Amikor átvettük a társasház anyagát, akkor derült ki, hogy van egy ilyen felújítással kapcsolatos per. A társasházat képviselő ügyvéd tájékoztatott erről. Elmondta, hogy a folyamatban lévő pert visszamenőleg a bíróság január 21-i dátumra jogerősítette. Még hozzá olyan okból, hogy a másodfokú eljárásra befizetett illeték sajnos rossz helyre került megfizetésre - mesélte Léber György, az új közös képviselő.

De mi is történt pontosan 2010-ben? Miért keletkezett 160 millió forintos adóssága a háznak? A hőszigetelési munkálatokkal nem végzett a kivitelező időben, így nem tudta átadni a kész épületet.

- Az építkezés kezdete június 10-re volt kitűzve. A kivitelező azt ígérte, hogy szeptember 24-én fejezi be az egyik épületet, a másikat pedig október 8-ig. A keretszerződésben az állt, hogyha bármelyik fél hibájából csúszik az építkezés, főleg a kivitelező hibájából, akkor naponta 300 ezer forintot nem lehet, kell felszámolni - mondta  Hoffer Zoltán.

A szerződés 15 napban maximálta a kötbér kiszabását, így a közösség megszavazta a lépcsőházankénti 4,5 millió forint visszatartását. A vállalkozó szerint viszont a pluszként megrendelt munkálatok miatt csúsztak.

- 2011. május 31-én volt egy közgyűlésünk, ahol napirendi pontként szerepelt, hogy véget ért a kivitelezés. Én a tulajdonosokat megkértem arra, hogy jegyzőkönyvezzük, hogy a projektben a kötbért kell érvényesíteni. A tulajdonosok egyhangúlag megszavazták, hogy nem fizetünk. ​Bennünket nem a kötbérért perelt be a kivitelező, mikor mi átutaltuk a teljes összeget, ők még 20-25 millió forintot kértek az épületre, mert azt mondták, hogy nekik többlet költségük volt, amivel korábban nem kalkuláltak - mondta  Hoffer Zoltán.

A vállalkozó azt állítja, hogy nem is 8 cm, hanem átlagosan 16,12 cm-es, azaz dupla szigetelést tettek a házakra. Megkerestük a kivitelező Argo-Bau Kft. ügyvezetőjét, Dobozi Istvánt, akinek ügyvédje válaszolt a kérdésinkre. Mint nyilatkozatukban írták: a társaság pótmunkadíj, visszatartott vállalkozói díj, jogosulatlanul visszatartott kötbér, téves ÁFA elszámolás, illetve kártérítés jogcímen adott be keresetet a társasházak ellen. Megtudtuk, hogy a per elindítása előtt, de még az eljárás folyamán is próbáltak szóban többször is megoldást találni, de nem sikerült megegyezni. Megírták azt is, hogy a síkpontosságú szigetelés pedig nem volt bele foglalva a szerződésbe. Az általános szabályok alapján lett szigetelve.

Ezzel ellentétben nemcsak Hoffer Zoltán, hanem az új közös képviselő, Léber György is azt állítja, hogy a szerződésnek része volt a kifogásolt plusz munka.

- A síkpontosságot a szerződésben megkövetelték a vállalkozótól, és erre nem kérhetett volna pótmunkadíjat, ami az iratokból is egyértelműen kiderül. De mivel nem volt más szakértői vélemény a perben előállítva, a kivitelező hozott egy saját szakértőt, aki természetesen az ő véleményét támasztotta alá, ellenvélemény nem volt. A bíróság a rendelkezésre álló adatokból döntött - mondta Léber György.

Hirdetés

[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]

Úgy tudjuk, hogy a szigetelést végző vállalkozó a szerinte elvégzett pluszmunkák költségét és a kamatokat is perelte a társasháztól.

A Kecskeméti TV 2010-ben két alkalommal, 2010.11.03-án és 2010.11.16-án is foglalkozott az üggyel. Akkor egyszer sem említették azt, hogy pótmunkák miatt csúszott volna a kivitelezés. A vállalkozó ügyvédje azt a választ adta, hogy a média felé a társaságnak nem lehetett nyilatkoznia, mivel a szerződésben megtiltották. A kivitelező kérdésünkre, miszerint milyen anyagi és erkölcsi kára keletkezett, mekkora összeget követel a társasháztól, és az milyen tételekből tevődik össze annyi választ adott, hogy a kártérítési per jelenleg is folyamatban van, arról a jogerős ítélet megszületéséig nem szeretne nyilatkozni. Az összeg azonban óriásira duzzadt. Információink szerint a vállalkozó összesen 80 millió forintot követel, további 60 millió forintra pedig kártérítési perben tart igényt, mivel a vállalkozó ráadásul hitelrontás és becsületsértés miatt is beperelte a házat. A másik 20 millió pedig a kamatot és a végrehajtási díjakat tartalmazza. Ezért inkasszózták a ház számláit.

A felkért szakértő véleményére alapozták az összeget, amely szerint a házra átlagosan több mint 16 cm-es szigetelést helyeztek.

- Végeztek egy ilyen fúró mozgást, ahol kihozták, hogy 18 cm. Én ott voltam a fúrómester mellett, aki csak így hasra ütésre számokat diktált be, egy segédmunkással fúratta a falat. És akkor azt mondta: mester 18 centi, mester 16 centi. Ennyit kell beírni, és akkor a titkárnőjének ennyit diktált le. Én mondtam, hogy ez nem hiteles, mivel hallottam, hogy a falba fúrt bele. De erre csak az volt a válasz, hogy itt ő a szakértő, azt kell leírni, amit ő mond - mondja Hoffer Zoltán.

Három épületen összesen 715 helyen fúrtak. A társasháznak lett volna korábban lehetősége saját szakértő felkérésére, hogy az igazát bizonyítsa.

- Az elsőfokú eljárásban is lehetősége lett volna a társasháznak ezt a szakértőt már előállítani és egy olyan ellenvéleményt formálni, produkálni, amivel a szakértő által végzett fúrásos módszert megcáfolhatta volna- mondta Léber György.

- Mi beadványban tiltakoztunk, hogy ezt a műszaki szakértőt nem fogadjuk el. Digitális felvételt készítettünk ott, ahol befúrtunk. A szakértő, akit kirendelt a bíróság lényegében kibontotta azt a részt, és kamerával megnéztük, hogy a fúrás helye mennyi. Kiderült, hogy 8 cm.  Ezt 6-8 helyen megcsináltuk. Aláírta 2-3 tanú, megcsináltuk a felvételt, amit be is csatoltuk, ezt azonban lényegében lesöpörte az asztalról az eljáró bíró. Azt mondta, hogy ő ezzel az üggyel nem foglalkozik. Ez volt december 7-én, december 21-én pedig végzést hozott a házra - foglalta Hoffer Zoltán. 

A bíróság azonban a felperes, vagyis a kivitelező javára döntött 2017. december 21-én, mivel a társasház a fellebbezési illetéket rossz helyre fizette, így eljárási hibát vétett. Ezt követően a perújítást az új közös képviselő adta be, ekkor kértek fel egy új szakértőt, aki megnézte, hogy mekkora szigetelés van a házon.

– Kerestünk egy országos hírű igazságügyi szakértőt, aki eljött, elvégezte a roncsolásos szigetelés vizsgálatot. Kiderült, hogy a korábban felkért szakértő által megvizsgált fúrásos módszerrel egy 21 centis lyuknál 8 centi szigetelés van a társasházon. Vagyis egyszerűen belefúrt a falba - mesélte Léber György.

A perújítást az alperes, vagyis a ház arra hivatkozva adta be, hogy bár eddig nem volt saját szakvéleménye a társasháznak,  most azonban már van. Emellett azt is kifogásolták, hogy a bíróság december 21-én „rögtönzéssel” hozta meg az ítéletet. A bíróság azonban elutasította a beadványt első fokon azzal az indokkal, hogy a már mintegy 6-7 éve húzódó eljárásban számos alkalommal módja lett volna az alperesnek arra, hogy új szakértő bevezetését kérje a perben. A bíróság pedig egyebek mellett azért is utasította el a beadványt, mert „2017. július 3-án előterjesztett igazságügyi szakértői véleménnyel szemben, érdemi ellenkérelmet nem terjesztettek elő, más bizonyítékra, más szakértői véleményre nem hivatkoztak egészen az eljárás első fokon való lezárása időpontjáig, azaz 2017. december 21 napjáig.” Tehát a bíróság szerint a ház kicsúszott a határidőből.

A ház fellebbezett az első fokú ítélet ellen, így most a perújítási kérelem a Szegedi Ítélőtáblára került, melynek elbírálása folyamatban van.

Az inkasszó jelenleg a ház számláit érinti, azonban a lakók félnek, hogy a perelt összeget ráterhelik a lakásukra, holott egyszer már kifizették a szigetelést. Az elmúlt 8 év alatt van olyan tulajdonos, aki már eladta a lakását, így olyanokat is érinthet ennek az összegnek a megfizetése, akik a szigetelés idejében nem is laktak ott. A társasház közössége szeretné, ha a bíróság belátná, hogy az igazságügyi szakértőjük új tényt tárt fel, amely igazolja a hőszigetelés valódi vastagságát. A lakók remélik, hogy a Szegedi Ítélőtábla jóváhagyja a perújrafelvételi kérelmüket, mert ezen felül más probléma is van a házban.

Hirdetés

Percről percre percről percre

Fő híreink fő híreink

Hirdetés

helyi hírek

Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában

Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában

Ünnepváró teadélutánt rendeztek ma a Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művés...

Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere

Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere

Nyolc csomaguatomatát fognak kihelyezni a következő 1-2 héten belül Kecskeméten. Ezt Szemereyné P...

Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről

Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről

Hosszas vita bontakozott ki a mai közgyűlésen Kecskemét 2023-as költségvetéséről. A kormánypárti ...

Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése

Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése

Nagyobb hatékonyságú ivóvízvezetéket kap Kecskemét és Ballószög. A mai közgyűlésen megszavazták a...

Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban

Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban

Kodály Zoltánné Péczely Sarolta egészségügyi okokból lemondta a szombat délutánra a megyei könyvt...

Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE

Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE

Két héttel ezelőtt éppen a Messzi István Sportcsarnokban szerezte meg első győzelmét a bajnokságb...

A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt

A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt

„Az esztendő végének közeledtével, advent idején nekünk is számvetést kell készítenünk a mö...

Nem volt indulatoktól mentes a közgyűlés kezdete

Nem volt indulatoktól mentes a közgyűlés kezdete

„A város érdekeit nem csak szem előtt tartó, hanem messzemenőkig szolgáló költségvetést nyú...

Győzelemmel búcsúztatná az évet hazai pályán a KTE-Piroska Szörp

Győzelemmel búcsúztatná az évet hazai pályán a KTE-Piroska Szörp

A naptári esztendő utolsó hazai megmérettetésére készülnek a hírös harcosok. Ezúttal a tabella há...

Idén karácsonykor a Te kívánságod is teljesülhet!

Idén karácsonykor a Te kívánságod is teljesülhet!

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Malom Központ és a Hírös Cédrus Egyesület jóvoltából...

Szeretett alma materében koncertezett Fülei Balázs

Szeretett alma materében koncertezett Fülei Balázs

A Kodály Zoltán születésének 140. évfordulója kapcsán szervezett kecskeméti koncertsorozat részek...

Terelés az M5-ösön

Terelés az M5-ösön

Védőkorlát javítás valamint útépítési munkák miatt vannak forgalomkorlátozások térségünkben. Az Ú...

Elkészült Estike, a gerincsérült kutyus kerekes kocsija

Elkészült Estike, a gerincsérült kutyus kerekes kocsija

Elkészült a speciális kerekes kocsi Estike, a gerincsérült kutyus számára. A Menhely az Állatokér...

Megnövekedett az online elkövetett bűncselekmények száma

Megnövekedett az online elkövetett bűncselekmények száma

Közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe, ami nem mindenki számára lehet boldog és gondtalan, hisze...

Hírek 1 percben!

Hírek 1 percben!

Nézze meg a nap legfontosabb kecskeméti híreit itt, egy percben.

Petőfi értelmezések a 21. században

Petőfi értelmezések a 21. században

Legendahántás, Petőfi és Arany barátsága egy kicsit másképpen, címmel tartottak előadást kedden e...

Segítsünk együtt a bűncselekmények áldozatainak!

Segítsünk együtt a bűncselekmények áldozatainak!

Bűncselekmények áldozatai számára indított gyűjtést a Kecskeméti Médiacentrum. Az Áldozatsegítő K...

Az 50. első díj Krakkóban - Durányik László a Múzsában

Az 50. első díj Krakkóban - Durányik László a Múzsában

Sorrendben az 50. első díjukat vehette át az Aurin Leánykar néhány napja Krakkóban, az ...

Országosan emelkedik, Kecskeméten csökken a szennyvízben a koronavírus koncentrációja

Országosan emelkedik, Kecskeméten csökken a szennyvízben a koronavírus koncentrációja

A szennyvízben mért SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációja országos átlagot tekintve enyhe emelke...

Még több helyi hírmég több hír
Kecskeméti Lapok
Hírös históriák
Hírös gazdaság
A cookie-kkal még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

  • - Ideiglenes „sütik”, melyek addig maradnak eszközén, amíg el nem hagyja weboldalt.
  • - Állandó „sütik”, melyek webes keresőjének beállításától függően hosszabb ideig, vagy egészen addig az eszközén maradnak, amíg azokat Ön nem törli.
  • - Harmadik féltől származó „sütik”, melyeket harmadik fél helyez el az Ön böngészőjében (pl. Google Analitika). Ezek abban az esetben kerülnek a böngészőjében elhelyezésre, ha a meglátogatott weboldal használja a harmadik fél által nyújtott szolgáltatásokat.

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

  • - A felhasználó igényeihez igazított tartalmak, szolgáltatások, termékek megjelenítése.
  • - A felhasználó érdeklődési köre szerint kialakított ajánlatok.
  • - Az ön által kért esetben a bejelentkezés megjegyzése (maradjon bejelentkezve).
  • - Internetes tartalmakra vonatkozó gyermekvédelmi szűrők megjegyzése (family mode opciók, safe search funkciók).
  • - Reklámok gyakoriságának korlátozása; azaz, egy reklám megjelenítésének számszerű korlátozása a felhasználó részére adott weboldalon.
  • - A felhasználó számára releváns reklámok megjelenítése.
  • - Geotargeting

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

  • - A beállítási lehetőségek általában a böngésző „Opciók” vagy „Beállítások” menüpontjában találhatók. Mindegyik webes kereső különböző, így a megfelelő beállításokhoz kérjük. használja keresője “Segítség” menüjét, illetve az alábbi linkeket a sütik beállításainak módosításához:
Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari
  • - Az anonim Google Analitika „sütik” kikapcsolásához egy úgynevezett „Google Analytics plug-in”-t (kiegészítőt) telepíthet a böngészőjébe, mely megakadályozza, hogy a honlap az Önre vonatkozó információkat küldjön a Google Analitikának. Ezzel kapcsolatban további információkat az alábbi linkeken talál:
Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies