100 000 Ft adománnyal lepte meg a beteg gyermekeket a Plazma Center Mikulása
2021.12.07. 12:37
A Plazma Center prioritásként kezeli a jótékonysági akciókat. Azt vallják, hogy példamutatással lehet leginkább arra ösztönözni az embereket, hogy ők is segítsenek a rászorultakon. Nem először és nem is utoljára került adományuk a beteg gyermekekhez, hiszen már korábban is gondoltak a Napsugár Gyermekotthon lakóira.
December 6-án útnak indult a Plazma Center Mikulása. A Van Zsákodban Minden Jó nap keretén belül este ellátogatott a Napsugár Gyermekotthonba is, ahol jelképesen átadásra került a 100 000 Ft-os adomány.
„Centerünk hónapról, hónapra támogat egy-egy szervezetet, egyesületet vagy alapítványt, ezzel is segítve a megyében élőket. Számunkra fontos a karitatív tevékenység és lehetőségeinkhez mérten mindent megteszünk annak érdekében, hogy támogatásunkkal hozzájáruljunk a helyi közösségek életéhez, fejlődéséhez. A Plazma Center egy olyan intézmény, ahol a segítségnyújtás fokozottan hangsúlyos, ugyanis, ha az emberekben nem lenne segítőszándék, akkor a plazmából sem lehetne előállítani az életmentő gyógyszereket.” hangsúlyozta Szabados-Szilvási Árpád centervezető.
Halenkár Margit, a Napsugár Gyermekotthon Segítő Alapítvány vezetője már nem először vehette át a Plazma Center adományát.
„Nagyon köszönjük, hogy ismét segítik a gyermekek rehabilitációját, hiszen az adományból fejlesztő eszközöket fogunk vásárolni. Intézményünkben olyan különleges szükségletű gyermekek élnek, akik tartósan betegek vagy sérültek. 18 férőhelyen 0-10 éves korú gyermekekről tudunk gondoskodni. Többségükben súlyosan betegek. Amikor állapotuk stabilizálódik vagy saját családjukhoz vagy nevelőszülőkhöz kerülnek elhelyezésre.”
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A Plazma Center rendszeres támogatója többek között a Rák Ellen Alapítványnak, a kecskeméti oltópontnak valamint a Szabadszállási Mentőállomásnak.
A kecskeméti Plazma Center szeretettel várja mindazokat, akik szívesen segítenének. Amennyiben jó egészségnek örvendesz és van egy kis időd, a Plazma Center kiváló lehetőséget nyújt ahhoz, hogy ne csak másokkal, hanem magaddal is jót tegyél, hiszen a tapasztalatok alapján a plazmaadás felfrissülést is jelent a szervezet számára. Ezen túlmenően pedig:
VÉRPLAZMÁD ÉLETMENTŐ GYÓGYSZEREK ALKOTÓELEMÉVÉ VÁLIK!
Az adományozókat enni-és innivaló finomságokkal várják, amelyek segítenek a szervezetnek mihamarabb regenerálódni.
Ingyenes WIFI elérhetőséget biztosítanak, hogy a plazmaadás közben is szórakozni tudj.
Rendszeres orvosi és laboratóriumi vizsgálatokon vehetsz részt térítésmentesen.
Hogyan zajlik a plazmaadás folyamata?
A jelentkezéshez időpontfoglalás szükséges. Ezt megteheted telefonon (0676/545-235), honlapunkon és Facebook-oldalunkon is. A plazmadonorság feltétele, hogy eredményeid bizonyos határértékek közé essenek. A plazma- vagy véradást minden esetben szűrővizsgálat követi, mely során bizonyos vírusok jelenlétét vizsgálják. Előfordulhat, hogy a méréseket követően az orvos további vizsgálatokat javasol. 365 napon belül akár 45-ször is adhatunk plazmát.
Hol található a Plazma Center Kecskemét?
A Posta oldalában, a 6001 Kecskemét, Kálvin tér 10-12. szám alatt kereshetik fel az érdeklődők központjukat, valamint tájékozódhatnak honlapjukon, Facebook-oldalukon a lehetőségekről, aktuális újdonságokról.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés